Mit jelent számotokra a boldogság?
Számomra azt jelenti, mikor egy nehéz nap után boldogan ülhetek le a számítógép elé kockulni. Másnak a hazaérés utáni pihenés jelenti a boldogságot. Vannak emberek, kik soha nem érzik át a boldogságot. És vannak olyanok is, akik mindig boldogok. Persze sok ember mondja magáról, hogy igen, én kérem szépen boldog vagyok és tökéletes az életem! Biztosan nekik is vannak problémáik, csak elzárják a külvilág elől. Sok ember tudna rajtuk segíteni. Mondjuk a barátaik, a családjuk. Ám ismerek egy embert, kinek boldogsága tiszta mint a harmatcsepp.
Ő egy fiú. És nem csak boldog, hanem képes szeretni. Tisztán szeretni bárkit. Ez a fiú, ha beszélget egy ismeretlen emberrel is, el tudja bűvölni. Szerintem varázsereje van, ő viszont nem vallja ezt be. Az ilyen emberekre mindig lehet számítani a bajban és fordítva is. Az ilyen embereknek többen segítenek. Nos ez a fiú, egy nap sétált a parkban. Nézte a fákat, a lehulló leveleket, és oda figyelt a park minden kis zajára. A játszó gyerekek nevetésére, a szülők dorgálására, oda figyelt a park összes élőlényére. A hangyára, melyet éppen eltaposott egy kislány, a fákra, és a kicsiny állatokra. Ment egyre beljebb a parkban és észre vett az egyik padon, egy pityergő lányt. Odament hozzá, leült mellé, de nem csinált semmit. A lány néhány perc után abbba hagyta a pityergést. Már csak szipogott. A fiú odahajolt a lányhoz és a vállára tette a kezét.
- Minden rendben? - kérdezte. Ezzel az egyszerű kérdéssel lenyűgözte a város forgatagában élő lányt. Vajon miért kérdezte meg hogy jobbban van-e? Vajon miért pont mellé ült le, hiszen annyi más ember ment el mellette egyetlen szó nélkül. Vajon miért érdekli ezt a fiút a lány hogyléte?
- Igen. - felelte hallkan a lány. - Csak olyan egyedül érzem magam.
- Miért? Nincsenek szüleid? - kérdezte meglepetten a fiú.
- De vannak, de ők egész nap dolgoznak, sosincsennek otthon.
- Nincsenek barátaid? - kérdezte a fiú ismét.
- Vannak, de.... de... nincsenek. - vallotta be a lány.
- Miért nincsenek?
- Nem tudom. Különc vagyok. Soha nem barátkoztak velem igazán. - A fiú elhúzódott a lány mellől és gondolkozni kezdett.
- Szeretnéd hogy a barátod legyek? - kérdezte végül.
- Hát, nem tudom mit jelent az hogy barát.
- A barát azt jelenti, hogy ott van melletted mindig, meghallgat, és boldoggá teszi a napodat.
- Ó, akkor ezek szerint már a kérdésed előtt a barátom voltál. Hiszen olyan jól esett, hogy leültél mellém, és megkérdezted, hogy mi bánt.
Folyt. Köv. Ma. (még nem tudom mikor:D ) |