Egy kecses őz ugrándozott ki vidáman a fák közül. Christopher csak erre várt. Több mint háromheti koplalás után végre egy őz. Christopher ugyanis vérfarkas volt. A maga hetven évével, igen tapasztalt vérfarkas. Azért voltak nála tapasztaltabbak is, de most egyelőre nem fenyegette senki a pozícióját. Ő volt a falkavezér. Az „isten” a többi farkas szemében. A minden. Nos az „isten” csendben meglapult a fűben, hogy be tudja cserkészni az őzet. A lehető legnagyobb csendben, mert még elijeszti ezt a nemes állatot. Már éppen arra gondolt, hogy milyen jó lesz majd, mikor a meleg húsba vájnak a fogai, de hirtelen az őz megdermedt. Túl hangos lett volna? Az nem lehet. Hiszen a lehető leghalkabban helyezkedett-mocorgott. Kizárt dolog volt, hogy az őz őt hallja meg. De hát akkor kit? Christopher végül megpillantotta a másik vadászt. Neeba. Egy leopárd. Éppen fél alakban. Tengerkék szemét a farkasra villantotta, hogy tudassa vele, hogy most ez az őz az övé. Ezen Christopher felháborodott. Már több mint három hete nem evett semmit, csak mókusokat, és kis rágcsálókat. Csak erre az őzre várt, és most adja fel a lakomáját? Neeba a leopárdok vezére, az árnyékban helyezkedett, épp ugyanúgy, ahogy Christopher tette pár perccel ez előtt. A leopárdlány feszült izgalommal várta, hogy az őz lehajoljon legelni. Szinte az ő szemében is lehetett látni az éhséget. A leopárdok imádnak vadászni. Mindegy, hogy mire, csak olyan legyen, ami gyorsan fut, és meneküljön előlük. Christophernek már sokszor meggyűlt a baja ezekkel, a kis vadászatokkal. A leopárdok még akkor is vadásznak, ha nem is éhesek. Az elejtett zsákmányt, pedig úgy őrzik, mintha kincs lenne. Lehetetlenség hozzá férkőzni. Így a vad megrohad, és nem lehet belőle táplálkozni. Pedig ha egy farkas nagyon éhes, akkor nem foglalkozik vele, hogy milyen rangja van, csak étel legyen és máris szánalmas, kuncsorgó dögevő lesz belőle. Pont olyanok, mint közeli rokonaik, a hiénák. Elképesztően hasonlítanak egymásra, ha éhesek. De a történet nem a farkasok, és a hiénák hasonlóságát mutatja be. Ahogy Neeba egyre közelebb sompolygott a kiszemelt prédához, Christopher úgy lett egyre jobban ideges. El fogja kapni Neeba azt az őzet. Nem hagyhatja. Arra az őzre ő már három hete vár. Ekkor hirtelen Neeba elrugaszkodott a földtől, és egyenesen az őz felé kapott a mancsával, ám Christopher gyorsabb volt. Elkapta Neeba-t. Ledöntötte a földre, és az őz ijedten elugrándozott. Mind a ketten fájó szívvel néztek utána… végül is Christopher leterítette Neeba-t, és förtelmes hangon morgott, és vicsorgott rá. Neeba nem ijedt meg… ismerte Christopher természetét… a leopárdlány a farkas karjaira fonta karját, és gyengéden megnyalogatta a farkas arcát, hogy tudassa vele, ő a domináns. A leopárd elismerte a farkast vezetőjének. A farkas már nem morgott rá, de azért még elég dühös volt. Leszállt Neeba-ról, és kérdőn nézett rá.
  - Mi van? Mért nézel rám úgy, mint egy kivert kutya?- mosolygott rá a leopárd. És ő is ugyanolyan kérdőn nézett rá.
  - Semmi különös Cicám, csak éppen most szalasztottad el az ebédemet- felelte a farkas mély morgó hangot hallatva.
  - Áhá. Szóval ebédelni szerettél volna? Mért nem kóstolsz inkább belém?- kérdezte a leopárd, és közben a farkával körülölelte Christopher derekát. A farkas magához húzta, hogy a testük egész közel legyen egymáshoz.
  - Örömmel- mosolygott rá… megnyalta a leopárd arcát, és megharapdálta a nyakát is. Közben a keze egyre lejjebb vándorolt Neeba hátán. A leopárdvezér is viszonozta Christopher érintéseit, és harapdálásait. A farkas ledöntötte lábáról Neeba-t és a magas fűben, folytatták tovább a „kóstolgatást”. A farkas éppen elérte a kéjes állapotot, de ezt a partnere megérezte, gyorsan kibújt az öleléséből és gyorsan távolabb húzódott tőle. Viszont a farkasok „istene” nem engedte…

Neeba szeretett játszani a férfiakkal, de semmi komolyat sem akart, főleg nem egy farkastól. Az ilyen dolog ugyanis tiltott volt mind a két faj tagjai között. Szép is lenne, ha pont azok szegnék meg ezt a szabályt, akik alapították. Christopher, így hát, mivel nem tehetett mást, elengedte a leopárdlányt, és hagyta elmenni. Neeba szomorúan lépkedett vissza a bozótba, remélve, hogy nem látta meg őket senki. Christopher is ugyanígy tett. Ő is reménykedett abban, hogy nem látta meg őket senki. Legszívesebben visszatartotta volna Neeba-t. De nem tehette sajnos. A leopárdnak már volt választottja. Akit igazán szeretett, de erről a farkas nem tudott. Mind a ketten hazamentek a sajátjaikhoz. Sajnos Christopher nem szeretett senkit se úgy, mint a leopárdvezért, és önfejűsége miatt már nem egyszer bajba is keverte magát, de Neeba mindig kimentette. Azt hitte, hogy ez most is így lesz. Így hát fogta magát, és néhány nap múlva elindult a leopárdok falujába. Az út mindössze két napos volt, de Christopher szemében ez a két nap már akkor megérné, ha csak néhány pillanatra láthatná a lányt. Neki annyi idő is bőven elég volt. A farkas elszántan keresztülrágta magát a legsűrűbb bozóton is, és csak egyetlen egy érzelem hajtotta a szerelem. Nem tudta pontosan, hogy hol van a leopárdfalu, mert mindig máshová költöztek. Jó taktika. Főleg egy leopárdtól. Erről is látszik, hogy Neeba nem csak szép, hanem okos is. Nem csak magára gondol. Christopher izgatottan menetelt tovább a faluba, mikor egy csapatot vett észre az egyik tisztáson. A csapat összes tagjáról, már elsőre meg lehetett állapítani, hogy leopárdok voltak. Túl fiatal leopárdok, ugyanis nem tudták elrejteni izgága aurájukat. A farkas visszahúzódott, hogy ne legyen annyira feltűnő, de már késő volt. A csapat nem elég, hogy érezték az ő auráját is, de még ki is szagolták. Nem kedvezett a széljárás. Nem számított rá, hogy ki fogják szagolni, de mondjuk nem is figyelt rá oda kellő képen. Az ő falkájában addig nem mehet senki se vadászni, amíg meg nem tanulja, hogy nem szabad hagyni, hogy az ellenség kiszagolja a helyzetét. Nem szabad hagyni… mindig úgy kell helyezkedni, hogy ne vegyék észre. A leopárdok egyre közelebb lopakodtak Christopher felé. Addig, amíg végül meg nem látták a bozótba. Üldözőbe vették, de a farkas meg volt győződve róla, hogy már közel van a faluhoz. Még Neeba illatát is érezte. Annyira biztos volt benne, hogy már-már ott is érezte magát a faluba. Hirtelen eszébe jutott egy ötlet. Megállt, és megvárta a leopárdokat. Azok meglepődve lassítottak, de nem mertek közelebb menni az alakváltóhoz, aki épp most nem volt állati alakban.
  - Álljatok meg szánalmas férgek! A vezetőtökkel akarok beszélni! Neeba-val. – kiáltotta feléjük, de azok, mint ha meg se hallották volna.
  - Honnan tudod te a vezetőnk nevét? És mit keresel te itt? Hogy találtál rá a falunkra? Nyomorék dögevő hord el magad!- válaszolta neki az egyik a csoportból, kivillantva hatalmas tépőfogait. Azt hitte, hogy akivel beszél, csak egy harmadrangú dögevő. Tévedett.

- Hogy mertél nevezni te undorító tej-nyaló? Én nem egy harmadrangú dögevő vagyok, hanem a farkasok alfahímje, és a leopárdkirálynővel akarok beszélni! És jobb ha odaengedtek, különben kivájom a szíveteket, és megetetem a falkámbéliekkel. – mondjuk Christopher ezt simán megtehette volna. Nem is kellet volna bepiszkolnia a kezét. Olyan hatalma volt, hogy a puszta gondolatával is képes volt megölni valakit. De a leopárdok azt nem tudták, hogy ez csak emberi alakban működik. Védelmet nyújtott a falkavezérnek. Erre azok a szánalmas dögök annyira megijedtek, hogy rögtön elvezették a farkast a faluba. Az említett helyen mindenki megérezte, hogy farkassal van dolguk, még az apró leopárd-palánták is. Mindenki felkapaszkodott egy fára. Az egyik a csoportból alakot váltott, és előreszaladt a nagy fához, ahol Neeba szokott sok időt tölteni. Gyorsan felkapaszkodott, és beszélt a leopárdvezérrel. Christopher szíve már kalapált, és alig tudta kivárni ezt a pár másodpercet. Neeba-ból mindössze, csak egy sötét alakot látott… a falevelek árnyékában csak tengerkék szeme látszott. Éppen egy faágon üldögélt, amikor odaért hozzá az egyik katona. Nyugodtan odahajolt hozzá, a katona is hozzá és elmondta hogy mit történt. Majdnem leesett az ágról mikor meghallotta hogy mi történt. Tengerkék szemét a farkasra villantotta, ugyanúgy, mint pár nappal ez előtt, mikor találkoztak az erdőben. De most Christopher haragot látott benne. Egy kicsit összeszorult a gyomra. Nem látta még őt mérgesnek. De szöget ütött valami a fejében. Neeba nem így néz ki ha fél-alakban van. Eddig még csak úgy látta. Az is megfordult a fejében, hogy talán Neeba túl sötétben van, és nem lehet látni a foltjait, vagy olyan hatalmas és tapasztalt, hogy még fél-alakban is tudja váltogatni a bundája színét. Mert akkor mellette ő tényleg csak egy szánalmas dögevő. De ez hülyeség. Ahogy így gondolkozott magában, a leopárd már lent is termett a fáról, és feléje lépkedett. Christophert megütötte a felismerés. Ez nem is Neeba. Hol lehet? És ki ez itt? És mit fognak vele csinálni, ha nem kerül elő Neeba?

- Te ki vagy? És mit keresel itt a faluban? – kérdezte tőle a fekete leopárd.

- Az én nevem Christopher, és Neeba-val akarok beszélni, nem veled, úgy hogy vezessétek elém. Fontos megbeszélni valónk van!

- Te el vagy tájolva kedves Christopher! Neeba én vagyok! Nos, miről szeretnél velem beszélni? Az időm sürget, úgy hogy légy szíves fogd rövidre!

- Nem igaz! Neeba nem fekete, és nem beszélne velem ilyen hangnemben! És nem lenne ilyen eszméletlenül udvariatlan! – a farkast most elfogta a rémület. Ez itt nem a leopárdvezér. És ő vele akar beszélni, vagy legalább is látni egy kis időre. Össze szorult a gyomra. Lehet, hogy történt vele valami? Azt nem élné túl. – Hol van a leopárdvezér?- üvöltötte a hamis Neeba-nak. Érezte, hogy át fog változni, de akkor kitörne a pánik, és megtámadnák a katonák. Erős érzelem hatására egyik alakváltó se tudja visszatartani magát. És most Christopherrel is így volt.
  - Ha nem hiszed, akkor harcoljunk. Engem nem lehet legyőzni! – jelentette ki a fekete. – Teljes alakban! Na mi lesz? Nem mersz ellenem kiállni? – a hamis Neeba direkt provokálta a farkast. Viszont a férfit, ez nagyon idegesítette.

- Hát jó legyen! Küzdjünk meg! Halálig. – tudta jól, hogy Neeba-t nem lehet legyőzni, és ez a leopárd biztos, hogy nem ő volt. A farkas teljes alakot váltott. Most kb. akkora lehetett, mint egy póni. Lusta, lomha járással elkezdte váltogatni a pozícióját, és körözött a kb. ugyanakkora méretű fekete leopárd körül. A fekete elég gyors volt, de nem eléggé. Christopher elkapta a nyakát, és egyből leterítette. Túl könnyű volt. A leopárd még egy utolsót vernyantott, és kimúlt. A farkas két lábra állt, és ráförmedt a katonákra.

- Na mi lesz, vezessétek elő a leopárdkirálynőt! Vagy ti is erre a sorsra akartok jutni? – kérdezte és a tetemre mutatott. A katonák nem moccantak. Christopher megelégelte, és erősen koncentrált addig, amíg az egyik harcos össze nem esett. A többi ismét megijedt, és a farkast elvezették egy hatalmas tisztásra, ahol magas szirtről zúdult le a vízesés. A fák és a fű friss volt, nem lépkedték le.

- Itt várj, mindjárt jön! – felelte a katona és gyorsan elhúzta a csíkot. Christopher jobban körbenézett, és felfedezett a vízben egy embert. Úszott, magabiztosan és nagyon kecsesen. A hosszú szőke haján megcsillant a napfény és karcsú testét úgy mozgatta, mintha ő maga is vízből lenne. A nő aztán hirtelen feljött a víz alól, teljesen meztelen volt, ellökte magát a fenéken lévő egyik sziklától és így ágyékig minden megmutatkozott belőle. A farkas rögtön felismerte. Ő volt Neeba. Nem tévesztette össze. Ő nem vette észre a farkast, ezért nyugodtan visszaereszkedett a vízbe. Aztán furcsa dolog történt. Ahogy a leopárdlány letelepedett az egyik sziklára a parton, szemben Christopherrel, aki már alig bírt magával. A királynő az ujjával kevergette a vizet, és amikor kiemelte kezét, a vizet odavonzotta a kezéhez. A farkas gyorsan visszahúzódott a bozótba és onnan figyelte, hogy mi fog történni. A lány ismét körbenézett, és most a tenyerét rakta rá a sima víztükörre, és amikor elvette, a víz, mintha úszott volna a levegőbe. Elkezdett játszani ezzel a pár csepp vízzel, amit kicsalt a tóból. Aztán gondolt egyet, a két kezét a magasba tartotta, és a tóból az összes víz kiemelkedett a mederből. Csodálatos látvány volt. Nagyon sok energia és koncentráció az ilyen dolgokhoz… a farkas hátrálni akart, de a lába alatt megtört egy faág, és abban a pillanatban a víz, hatalmas erővel és gyorsasággal zuhant vissza a mederbe. A leopárdlány már éppen megszáradt volna, de annyira megtörték a koncentrációban, hogy belecsúszott a vízbe és süllyedni kezdett. Egy pillanat alatt már csak hosszú szőke haja látszódott a vízben, aztán semmi. A farkas villámgyorsan utána vetette magát a vízbe, és sebesen úszni kezdett lefelé. A tó kristálytiszta vizében, teljesen lelátott a fenékre, meglátta a leopárdot is, aki már teljesen lesüllyedt a tó aljára. Egy hatalmas kősziklára süllyedt, ami a gerincét támasztotta. Azon feküdt. Christopher-nek már alig volt levegője. De kényszeríttette magát, hogy tovább ússzon lefelé. Végre elérte a lány karját. Magához húzta, ellökte magát a fenéktől, és már úszott is felfelé. Éppen hogy csak sikerült felérnie. A lányt gyorsan kifektette egy vízszintes helyre, és próbálta keltegetni. Nem mozdult. Christophernek eszébe jutott valami. Szájon átlélegeztetés. A lány meztelen teste fölé hajolt, a haját félreigazította, és a leopárd ajka felé dőlt. Belefújt egyet a szájába, mire rögön magához tért a királynő. Fulladozva-köhögve tért magához. Tengerkék szemét a farkasra villantotta, de gyorsan el is kapta, mert rájött hogy teljesen meztelen. Eddig sem volt rajta ruha, csak bunda, de most még az sincs. Összehúzta magát, és köhögött még egy kicsit. A lány feltűnően gyorsan száradt. A haja, már akkor is félszáraz volt, mikor a farkas kiemelte őt a vízből és a testéről mintha leperegtek volna a vízcseppek. Szégyenlősen felnézett a Christopherre. A farkas bundája még csurom víz volt, és nem úgy látszódott, mintha meg akarna száradni egy hamar.

- Jobban vagy? Ne haragudj, csak látni akartalak! – hajolt közelebb a férfi a leopárdhoz.

- Ne érj hozzám! – húzódott félre a lány. – ne, mert még meglátnak… - nagyon félt. – nem tudok így átváltozni, ha te is itt vagy, kérlek menj vissza a faluba! – nézett kiscica szemekkel a férfira.

- De hát te így is gyönyörű vagy! – nézett végig Christopher a nő meztelen testén. A lányt láthatóan zavarta.

- Teljesen meztelen vagyok! Fel akarok öltözni, ha megengeded!

- Nem baj az… eddig is az voltál, de most még gyönyörűbb vagy. Még sosem láttalak emberi alakban. – végigsimított a lány arcán a karmos kezével, óvatosan, nehogy felsértse a nő puha bőrét. – nagyon tetszel – vallotta be a farkas, lesütött szemmel. – muszáj visszaváltoznod? – kérdezte.

- Szeretnéd, hogy még így legyek egy kicsit? Ide úgy sem mer jönni senki. Megtiltottam mindenkinek. Azt mondtam, ha idejönnek, mindegy, hogy ki az, letépem a fejét. Egy jött ide… ott van a feje a falu előtt. Nos, maradjak még így egy kicsit?

- Igen szeretném, hogy így maradj. – válaszolta a farkas… még mindig fél alakban volt, de ilyenkor nem is tudna visszaváltozni. Túl sok benne az érzelem. Főleg most, hogy láthatja Neeba-t emberi alakban és meztelenül. Több volt ez minden álmánál. A lány lassan felkelt, de egy kicsit megszédült még, és belehuppant egyenesen Christopher ölébe. Mondanom sem kell, hogy mit érzett a farkas, amikor Neeba csupasz teste hozzáért. Próbálta lohasztani magát, de egyelőre nem ment… mondjuk a sok szőrtől, amit ott is növesztett, nem volt olyan feltűnő. A lány gyorsan felállt a farkas öléből, és pirulva indult vissza a vízhez. Nem, mert hátranézni, ő is érezte Christophert ott. Begyalogolt a vízbe úgy, hogy csak a feje látszódott ki, bár mondjuk ez teljesen fölösleges volt, mert a tiszta vízben úgy is mindent lehetett látni… a farkas utána igyekezett. Mikor belelépett a vízbe, a bundája megszívta magát vízzel, és úgy nézett ki, mint egy farkasbőrbe bújt bárány. A lány is észrevette, és elkezdett kacagni. A férfi, ezen felbátorodva, még beljebb ment a vízben, ő is nyakig, most pedig úgy nézett ki, mint egy oroszlán. Nagyon vicces látvány volt. Neeba elkezdte fröcskölni a vízzel, ő is viszonozta, aztán a farkas rájött, hogy a bundája lehúzza a vízben. Kapkodta a lábát, hogy fent tudjon maradni, a lány is észre vette, és gyorsan odaúszott hozzá. A vállára tette a kezét, és a farkas érezte, hogy már nem is kell kapkodnia, mert simán fent marad a vízen.

- Mondd csak, hogy csinálod?

- Mit? – nézett rá a lány hatalmas tengerkék szemeivel.

- Ezt az egészet. Az előbb, a vízzel, most meg velem. Hogy csináltad? – közben Christopher gyengéden körülfogta Neeba derekát, és magához húzta. A lány nem ellenkezett.

- Nos, egyszerű, én már nagyon régen gyakoroltam. Most volt egy kis szabadidőm és egy kicsit megzavartál, és „kiömlött” a koncentráció képességem, és ezért ájultam el. Ha máskor tetted volna ezt, amikor még koncentráció nélkül is mozgásra tudtam bírni a vizet, akkor nem lett volna semmi gáz.

- De honnan tettél szert erre, a képességre?

- Nem tudom… velem született. Lehet, hogy ennek van valami köze ahhoz, hogy primogén vagyok?

- Mi vagy? Primogén? Ezt mért nem mondtad már korábban? Ez mindent megmagyaráz!

- Mire gondolsz? Én már amióta az eszemet tudom képes, vagyok uralni a vizet.

- Nem, nem, bár ez is nagyon furcsa, mert nem láttam még olyan leopárd primogént aki pont a vizet tudta volna irányítani. Ez a képesség inkább a farkasoké szokott lenni, nektek, inkább a tűzidézés a mesterségetek. Mert a ti természetetek, könnyen lángra lobban, tüzesek, és aktívak vagytok mindig, mi pedig nem szoktunk annyira ugrándozni. Lassúak vagyunk de halálosak, ti pedig gyorsak, de koránt sem annyira erősek mint mi. Érted már?

- Nem… - vallotta be a lány. Nem értette, hogy mit magyaráz neki Christopher, azt tudta, hogy a farkasok jóval erősebbek mint a leopárdok, és azt is tudta, hogy az előbbiek lomhák, lassúak és passzívak, hol ott, az utóbbiak gyengébbek ugyan, de gyorsaságban fölülmúlják a farkasokat.

- Jajj… hogy magyarázzam el neked… a falkádból képes rá valaki, hogy teliholdon kívül váltson alakot? – ezen Neeba elgondolkodott. Akárhogy is törte a fejét nem tudott senkit, csak magát. Aztán még is csak eszébe jutott valaki.

- Az apám, ő tud, sokkal jobban mint én. De mért ilyen nagy kiváltság ez?

- Mert az apád egy másik generációban született, és több a szervezetében a mágia. Ő nem képes uralni valamilyen természeti erőt? Bizonyára nagyon erős lehet. – ismét gondolkodni kezdett a leopárd, közben a vízzel játszadozott, kiemelte, visszaengedte, és így tovább.

- Azt hiszem tudom ő az erdőben ismerte ki nagyon jól magát. Értett minden állat nyelvén, még a farkasokén is, és olyan rábeszélő képessége van, hogy csak nagyon kevesen tudnak neki ellenállni. Ez elég nagy képesség?

- Igen ez elég nagy. Akkor az apád is primogén. Most hol van ő? Szeretnék feltenni neki pár kérdést.

- Hát ő már nagyon régen meghalt. Mielőtt születtem volna akkor. – válaszolta neki a lány. Közelebb úszott a férfihoz, és a bundáját simogatta – mért szerettél volna beszélni apámmal? Talán te is primogén vagy? Egyébként mit jelent ez a szó? – faggatta a leopárd Christophert.

- Nos sosem találkoztam még igazán erős primogénnal, és szerettem volna megismerni az apádat, és a képességeit. – közben végig simította a lány meztelen hátát a karmos kezével. A lány egy kicsit megborzongott. – a szó jelentése, pedig első szülött. Olyan, aki elég idős ahhoz, hogy uralkodni tudjon a saját testén. És nem befolyásolja a hold. – válaszolta a farkas, miközben az ölébe fogta a lányt, és hátára feküdt a vízben, hogy Neeba a hasára tudjon feküdni a vízben, ezt a leopárd ki is használta, és kényelmesen elhelyezkedett Christopher hasán, szemben voltak, és csak egy ujjnyira voltak egymástól. – szóval ezért szerettem volna találkozni az apáddal.

- Értem, de nem válaszoltál egy kérdésemre. Te is primogén vagy?

- Sajnos nem, csak én meg tanultam uralkodni a testem felett. – sóhajtotta a lány fülébe a farkas. – de hát, születni kell annak, nem pedig tanulni.

- Ideje lenne visszamenni a faluba nem? Én fázom egy kicsit. – abban a pillanatban mikor kimondta ezt a pár szót, már végig is futott a hideg a hátán, és libabőrős lett.

- Muszáj még menni? Olyan jól érzem magam veled. Nem fogsz fázni, figyeld meg. – azzal a farkas, átölelte a lányt, vastag karjai Neeba egész hátát eltakarta, és a farkát pedig rácsúsztatta a leopárd popsijára, így már tényleg nem fázott a lány. Alig látszódott ki a farkas sűrű bundájából. Mindössze, szőke haját lehetett észrevenni.

- Tényleg nem fázom. Ez jó ötlet volt. – igen persze hogy jó ötlet volt, megint közelebb kerültek egymáshoz, és Neeba ismét érezte Christophert ott. Egy kicsit elhúzódott, a farkastól, de az nem engedte könnyen. – mondd, mi van veled? Nem szoktál ilyen lenni…

- Nos tudod, nagyon nehéz ezt bevallani, de én nem csak baráti kapcsolatot érzek közöttünk. Én nagyon szeretlek, és több vagy nekem, mint egy barát. Bár nem mondom, ha csak barátok lennénk, akkor is ennyire tetszenél…

- Mért te azt hitted, hogy többek vagyunk, mint barátok? – húzódott el a farkastól. – ugye nem gondoltad? Nem lehet közöttünk semmi! Én is nagyon szeretlek, de csak mint nagyon jó barátot. Tudod, hogy nem lehet a két faj között semmi. – gyorsan leszállt a farkasról, bele a hideg vízbe, már a nap lebukott a hegyek mögé, így a levegő lehűlt. Gyorsan kiúszott a vízből, és mikor kilépkedett a partra, egy csepp víz sem volt a testén. Sietősen elindult a falu felé, közben észrevétlenül fél alakba változtatta magát, és még gyorsabbra fogta lépteit, meg se várta a farkast. Nem érdekelte.

- Neeba! Ne menj el kérlek, akkor visszaszívom. Nem szeretném, hogy rosszban legyünk! Szeretlek! – a lány nem válaszolt, nem hallotta, vagy nem akarta meghallani, inkább az utóbbi. Gyorsan a farkas is kiúszott, és a leopárd után sietett. A vizes bundája megnehezítette a mozgást. Neeba belevágta a karmait egy fa törzsébe, és villámgyorsan felkapaszkodott a lombok közé. Lehetetlen volt követni. Olyan gyors volt, mint a villám. A farkas kitartó volt, de nem eléggé gyors, így elvesztette szem elől… még utána kiáltott, de semmi válasz nem jött rá. Tovább ment az erdőben, ő is fázott már, és sietni kezdett vissza Neeba falujába.

Megtorpant. Nem látott semmit, ami ismerős lett volna. Még a fák is másképp fújtak, és egy állat sem volt a közelben. Rádöbbent, hogy eltévedt. Órákig tébolygott az erdőben, keresve a helyes irányt. Minden nyom olvasó tehetségét bevetette, de nem jutott messzebbre… mindig ugyanoda tévedt vissza. Nagyon fáradt volt már, és haza akart menni. Már nem érdekelte a leopárdok faluja sem, Neeba sem, csak haza akart jutni…és az éjszaka is egyre hosszabb volt. nem világosodott… a farkas meg volt róla győződve, hogy már hajnalnak kéne lennie, de semmi. Holt fáradt lett. Akkor a fák között meglátott egy fekete alakot. Még a sötétben is fekete volt. Hirtelen eszébe jutott az a leopárd, akit korábban megölt. De arról elfeledkezett, hogy a leopárdokat csak úgy lehet megölni, ha lefejezik. Ő nem tette. Szinte már biztos volt benne, hogy a fekete leopárd van a bokrok között. Felvette a teljes alakot, annak ellenére, hogy nagyon kevés energiája maradt, és teljes torokból morogni kezdett. A fekete erre meg se moccant. Christopher most kb. akkora lehetett mint egy póni, és lassan elindult a leopárd felé. Ő villámgyorsan elszaladt, és a farkas képébe vágta az egyik ágat. A férfi utána iramodott, már alig állt a lábán. A teljes alak, ette az energiáját. Mikor végre sarokba szorította a feketét, az mozdulatlanná dermedt, ezt kihasználva a farkas ráugrott, és neki puffant valami nagyon keménynek. Koppant is a fején. Ahogy jobban megvizsgálta, csak egy fatörzs volt. Hallucinált. Már annyira fárad volt, hogy képzelődött. A bokrok ismét mozogni kezdtek, és vagy húsz világító szempár nézte a farkast mereven. Christopher moccanni sem tudott az ijedségtől. Semmi esélye sem volt, hogy mindegyik leopárdot legyőzze. Összeesne, mielőtt rátámadnának. Körbenézett, és észrevett a sok sárga szempár között, egy tündöklően kék szempárt. Olyan színe volt, mint a kristálytiszta tengernek. Világos, és sötét egyszerre. A szemek formája is gyönyörű volt. a farkasnak nagyon ismerős volt a tekintet. Neeba volt az. Elindult felé, lassan lomhán, fáradtan, nem adott ki semmilyen fenyegető gesztust, a leopárd viszont vicsorogni kezdett. A szempárt látta, és a fogsort. Semmi mást. Ahogy egyre közelebb lépkedett, morgás is hallatszott, de a farkas már annyira fáradt volt, hogy fel sem tűnt neki, hogy nem Neeba felé tart. Körülnézett még egyszer. Még mindig őt nézte az összes leopárd, annyi különbséggel, hogy most már az összes vicsorgott, és morgott. Aztán az egyik a férfi háta mögül rávetette magát, és egy jókora darabot harapott ki a bundájából. A farkas felüvöltött, vissza akart csapni, de összeesett a fáradtságtól. Utoljára a tengerkék szempárt látta, ahogyan egyre jobban közeledik felé, aztán a tekintet hirtelen eltűnt, lehunyta a szemét.

Christophert megtámadták, úgy, hogy nem volt energiája a védekezéshez. Kiharaptak a hátából egy nagy darabot, megcsonkították az egyik fülét, és az egész teste tele volt karmolásokkal és harapásokkal. Kérdéses volt az állapota. Neeba a ketrece mellett várakozott, hogy mikor ébred fel. A farkas csak annyit hallott az egészből, hogy a leopárdkirálynő veszekszik egy másik leopárddal.

- Hogy képzelted, hogy az engedélyem nélkül tartasz hajtóvadászatot? Méghozzá egy farkasra, te megőrültél? Ez a farkas olyan hatalmas, hogy akár a gondolatával is képes ölni. És te csak így egyszerűen leteríted? Megint nem gondolkoztál! Elegem van belőled! Sosem engedelmeskedsz! Drattin, így nem leszünk jóban! Nem szeretem, mikor az engedélyem nélkül vezeted a hadsereg egy részét. Ráadásul pont a falkavezérre! Nem vagy normális! – Drattin hallgatott, de jól láthatóan szörnyű ideges volt. látszott rajta, hogy ki fog törni. – ezt nem hiszem el! –ordított rá Neeba a leopárdra. – Kénytelen vagyok megbüntetni… tudod hogy nem szeretem, de most kénytelen vagyok, hogy tanulj is valamit.

- Ó, igen, Neeba? Csak hogy tudd, a katonák rettentően élvezték a dolgot. Jobb volt nekik velem, mint veled itt kuksolni és nem csinálni semmit. Leopárdok vagyunk Neeba! Mozognunk kell és képezni magunkat. Tudod mi aktívak, vagyunk. Nem tudunk este aludni, mint te! Csinálnunk kell valamit, mert megőrülünk! De veled nem lehet semmit, mert az „veszélyes”! – horkant fel Drattin, a heves gesztikuláció közepette. És akkor kimondta a végzetes mondatot. – Nem vagy vezető, nem gondoskodsz a biztonságunkról, lion passant vagy! Alvó oroszlán! – ez a lehető legnagyobb sértés, amit leopárd, leopárdnak mondhat. Neeba megremegett, és annyira ideges lett, hogy nem tudta kontrolálni a testét, átváltozott. Hangos morgással közeledett a fekete leopárd felé, de az nem moccant.

- Ezt vegyem kihívásnak? – kérdezte a leopárdkirálynő morgó hangot hallatva. Erre, az összes falubéli megállt, és a két leopárd köré gyűltek, tapsoltak, és morogtak ők is.

- Ahogy gondolod, te vagy a király. Még egyelőre. – tette hozzá Drattin. – a falu központjában 1 óra múlva! – azzal fogta magát, és kecsesen elment, kihívóan hullámoztatta a farkát, és magasra emelte a fejét. Hátat fordított Neeba-nak. A falubéliek pedig ijedten néztek, hol a királynőre, hol pedig Drattin után. Christopher is ámult. Igaz, csak hallgatta, hogy mi történt, de tudta pontosan, hogy Neeba átváltozott. Lassan kinyitotta a szemét, és egy hatalmas leopárd a ketrec előtt. Tengerkék szemével egyenesen Christopher állapotát mérte fel.

- Jobban vagy? – kérdezte a lány erős morgással, amiből a farkas alig tudott kivenni valamit.

- Jobban, de mi történt?

- Az a kis bolond rád támadt a legjobb harcosokkal. És most fel van háborodva, mert azt mondtam, hogy csak akkor ölhetnek meg, ha már én is halott vagyok. Erre a harcosok és ő röhögni kezdtek. Rajtam, a királynőn. És szerintem a többit már hallottad. – morogta ismét a királynő. – egy kicsit le kell hűtenem magam, mert nagyon ideges vagyok. – azzal fogta magát, és elsétált. Nehéz léptekkel, és lomhán, ő is fáradt volt, és nem érdekelte, hogy mekkora zajt fog csapni, beindult az erdőbe. Christopher utána kiáltott.

- Hova mész? Nem hagysz itt ugye?

- Az erdőbe, és nem szeretném, hogy velem gyere. – hallatszott a választ. A farkas, visszahúzódott a ketrece sarkába, és felnézett az égre. Éppen telihold volt. bizseregtek benne az érzelmek, és nem tudott ellenállni a hold varázserejének. Át kellett változnia. Nem akart, mert akkor egyből megölik, de így sem maradhat, különben roncsolódni fog a teste. Nyűglődött, és a katonáknak is feltűnt, hogy át kell változnia, ezért kihozták a ketrecből, és egy erős oszlophoz kötötték ezüst nyakörvvel, és lánccal. Így biztos volt, hogy a farkas nem szabadul el. Át is változott. A testén az ezüstös szőr burjánzott, és a csontjai átformálódtak. A szeme is megváltozott, ijesztőbb lett, a szívverése felgyorsult, szaggatta le magáról a maradék bőrt, hogy kiszabadítsa a fenevadat. Ahogy így nyűglődött, eltelt az egy óra, és Neeba meg is jelent, a helyszínen. A teste, sárral volt bekenve, éppen olyan fekete lett, mint Drattin. A falu központja felé vette az irányt, minden falusi megnézte, és letérdelt előtte. A királynő ügyet sem vetett, a kikötött farkasra, tovább haladt előtte. Sikerült magát visszaváltoztatnia emberi alakba. Drattin már türelmetlenül várta a központban.

- Nos mi legyen a tét? – kérdezte tőle.

- Te hívtál ki, mit akarsz? – vetette oda a másiknak.

- A trónt, és a farkas életét. Te úgyis meg fogsz halni. – válaszolta neki Drattin.

- Jó, ha én nyerek, akkor enyém az életed, plusz azoké a harcosoké, akik veled együtt részt vettek a vadászaton, és még a hitetlenek élete. – a falusiak lélegzete megállt, és felgyorsult a szívverésük, már bánták, hogy Drattinra hallgattak.

- Jó, megegyeztünk?

- Természetesen. Hogy szeretnéd? – kérdezte a királynő.

- Félalakban! – válaszolta a fekete leopárd átváltozása után.

- Rendben. Úgy legyen. – Neeba is átváltozott, és hajszálpontosan ugyan úgy néztek ki. Mindketten feketék voltak, igaz, a királynő a sártól, de nem lehetett őket megkülönböztetni. Mélyen egymás szemébe néztek, hátraléptek, és körözni kezdtek. A falusiak, és Christopher szorult gyomorral figyelték, hogy mi fog történni. A farkas, meg se tudta különböztetni őket. Aztán az egyik leopárd előrelendült, és a másik bordái alá nyúlt, átszakítva a bőrt. A másik pedig megállt, levegőt sem vett, hirtelen olyan fájdalmat érzett, mint még soha, kitépték két bordáját. Nem kapott levegőt, és kezdett szédülni is, annyira vérzett. Elkezdett szaladni, amennyire még képes volt rá. Az erdő felé vette az irányt. A másik nevetve utána kiáltott.

- Mi van? Erdőbe megyünk? Az, az én terepem. – Christopher észrevette a leopárd hangjában azt a kellemes mellékzöngét, amit Neeba szokott, mikor húzni akarja az embert. A farkas megnyugodott. Tudta, hogy a királynő áll nyerésre. A leopárd követni kezdte a másikat, be a bozótba. Eltűntek a szemek elől. Hosszú ideig nem hallatszott semmi, aztán egy keserves nyögés, csontroppanás és egy puffanás. Végül egy hangos ordítás. Christopher örült. Vége van. Neeba nyert, de a falusiak nem örültek, semmit sem csináltak. A fák közül végre elő lépett a leopárd a másikkal a kezében. A győztes arca tele volt karmolásokkal, de nagyobb sérülések nem voltak rajta. A másik leopárd viszont… a nyaka el volt harapva, és a gerince el volt törve. Tele volt karmolásokkal, és persze a kitépett bordáiról se feledkezzünk meg.  A nyertes ledobta a porba, és ünnepélyesen rátette az egyik lábát, tudatva, hogy ő győzött. Christopher ugrált örömében. A falusiak még mindig nem csináltak semmit. Le volt döbbenve mindenki.

- Ügyes vagy Neeba! És most kérlek eressz el. – a győztes nő odalépkedett a kötélhez, a farkas nagyon örült, csóválta a farkát, mint egy szerelmes kiskutya. Csak akkor maradt tátva a szája, mikor a leopárd visszaváltozott. Nem Neeba volt az.  Drattin győzött. Kedvesen a farkasra mosolygott.

- Nem erre számítottál ugye? – végig simított a farkas sűrű bundáján, és közelebb húzódott hozzá. – Neeba nem volt jó harcos. Túl sokat foglalkozott mással. Ezért nem tudott legyőzni. És most már én vagyok a királynő. De hogy lásd, nem vagyok olyan vérengző, elengedlek, egy feltétellel, ha itt maradsz a falumban, és engem szolgálsz. – elvágta a láncot és levette a farkasról a nyakörvet. Christopher meg sem hallotta hogy mit mondott neki Drattin, egyből sietett Neeba teteméhez. Megemelte a fejét, de az visszaesett. Az álkapcsa el volt törve. Lógott az arcáról. Szívszorító látvány volt. A vére elkeveredett a testét borító sárral. Christopher felemelte a lány holttestét, és besietett vele az erdőbe. Drattin utána nézett, de nem nagyon érdekelte, hogy mi történik. Inkább a falusiakat utasítgatta.

A farkas sietett a holttesttel az erdőbe. Megtalálta a tavat. Óvatosan lefektette a partra. Közben potyogtak a könnyei. Bevizezte a kezét, és megtörölgette a lány arcát. Teljesen elroncsolódott. Az egyik szemét is kikaparta Drattin. Tele volt karmolásokkal, a nyakát elharapták, ömlött belőle a vér. Mikor a torkán is végig simította a lányt, a vizes bundájával, érezte, hogy van még pulzusa, de egészen gyenge, és észrevehetetlen. Ahogy tovább tisztogatta a lány testét, észrevette, hogy a szegcsontját is eltörték. A bordáját pedig kiszakították. Éppen a bordájánál járt, mikor, a lány teste megremegett, és Neeba szeme kinyílt. A szeme, nem tengerkék színben játszott, hanem az egész fekete volt. Ordítani tudott volna fájdalmában.

- Neeba, Neeba! Te élsz?- kérdezte a farkas meghatottsággal. Úristen! Mit csináljak?

- Vedd ki a kezed a sebemből! – hörögte a lány, de alig tudott beszélni, mert az álkapcsát is eltörték. – Vigyél el innen! Bárhová, csak ne találjon meg Drattin! – próbálta a leopárd… szerencsére Christopher megértette. Nem tudta, hogy hova vigye, ahol a leopárdok nem szoktak járkálni, és akkor az eszébe villant. Az ő faluja. Ott lenne a legnagyobb biztonságban. De a többiek mit fognak szólni hozzá? Nem érdekelte… fölkapta a lányt, ő egy nagyot szisszent a fájdalomtól, és elindult vele hazafelé. Átváltozott farkassá, akkora volt mint egy póni. Két lábra állt, és úgy vitte a lányt. Sajnos az eldeformálódott farkas lábai nem szerették az óvatos lépteket, ezért Neeba minden egyes lépésnél szisszent egyet, és mindig jobban megmarkolta a farkas bundáját. A falkavezér nagyon sajnálta, de csak így érhettek elég gyorsan vissza az ő falujába. Végül is a leopárdkirálynő elaludt, és a maradék két napban meg se nyikkant. A telihold elmúlt, így Christopher már csak emberi alakban vihette a lányt. Egyre fáradtabb lett ő is. Letelepedett egy folyóhoz és pár órát pihent, közben újból végigtörölgette a lány testét, hogy a felszakadt sebekből folyó vér, ne szennyezze Neeba-t és persze azért, hogy megnézze van-e neki egyáltalán pulzusa. Szerencsére volt. A férfi hamar összeszedte magát, felkapta a lányt is, és egy napi járás után már a faluban is voltak.

A farkasok faluja sokkal fejlettebb volt, és rendezettebb. A házak nagy gonddal lettek fölépítve, és az utak is jól láthatóak voltak. Nem borította őket por, és mocsok. Amikor a falusiak meglátták a falkavezért, mind elkezdtek vonyítani, csak akkor akadt el a lélegzetük, mikor meglátták a kezeiben a lányt. Neeba emberi alakban volt, így semmi sem tűnt fel a többi farkasnak. Mind elszörnyülködött. A nő csapzott volt, és a testén az elmaszatolt vér nyoma még mindig látszott, törött csontjai láttán a polgárok úgy menekültek vissza a házakba, hogy rövid időn belül egy lélek sem volt az utcákon.

- Orvost! – kiáltotta a falkavezér. – Gyorsan! A legjobbat! Bőségesen megjutalmazom azt, aki meg tudja gyógyítani a lányt. –kiabálta a néptelen utcákon. A házakból gyanakvó szempárokat pillantott meg, aztán az egyik kunyhóból kilépdelt egy polgár. Odasietett a vezérhez, és segített neki vinni a lányt. Christopher annyira fáradt volt, hogy mikor már átvette a farkas tőle a lányt, összeesett.

A falkavezér az orvosi kunyhóban találta magát, teljesen kipihenten. Körbenézett, de sehol sem találta a leopárdkirálynőt. Pánikba esett. Mi van, ha az orvos rájött, hogy Neeba se nem farkas, se nem ember. Akkor egyből megöli. Felült, és abban a pillanatban jött ki az orvos a másik szobából, a köpenye véres volt.

- Mit csináltál vele te őrült??? – sietett oda a doktorhoz, megfogta a ruháját, és úgy emelte fel. A doki lába a földet se súrolta, megijedt.

- Semmit! Esküszöm semmit! Ott van a másik szobában! Esküszöm! – mentegetőzött a vezér előtt.

- Akkor mért véres a ruhád? – kérdezte gyanakvóan a falkavezér, magasabbra emelve az orvost.

- Kötöztem a sebeit, és a vért a ruhámba töröltem! Tényleg! Esküszöm! – válaszolta hebegve a vezér orrára. Christopher leengedte a doktort. Ekkor látszódott, hogy mért pont ő lett a vezér. Az orvos sokkal alacsonyabb és nyeszlettebb volt nála. A doki nem követelt már a látványával is tisztleletet. Ő csak egy egyszerű farkas volt.

- Bocsánat! Nem akartalak megijeszteni… hogy van?

- Nagyon súlyosak a sérülései. Mondd hol találtad? – kérdezte. A falkavezér elgondolkodott egy kicsit.

- Az erdőben. Azt hiszem egy leopárd söpört végig rajta. Mit teszel vele most? Úgy értem, hogy mit adtál neki?

- Erős fájdalomcsillapítókat, nyugtatókat, és altatókat. Talán jobban lesz. De ne várj sokat. Ha nem valami szuper ember, akkor nem fog felépülni, és belehal a sérüléseibe. Csak reménykedhetünk. Megkérdezhetem, hogy honnan ismered?

- Nos sajnálattal hallom, amit mondasz… a lány egy nagyon régi ismerősöm.

- Mindent megtettem érte Christopher, remélem túléli.

- Köszönöm Richard. Mindent! Nélküled nem mennék semmire. És bocsánat még egyszer a közjátékért.

- Semmi gond… én is ezt tettem volna. – ami nehezen elhihető, mert Richard olyan hidegvérű farkas volt, hogy még telihold idején a vadászat sem érdekelte. Ő csak a laborjában dolgozott, akár emberi, akár állati alakban.

- Még egyszer köszönöm. Bemehetek hozzá?

- Természetesen, csak mosakodj meg, mert megfertőzöd. – a férfi gyorsan elment fürdeni, és már sietett is vissza a lányhoz. Belépett a szobába, és egyből odasietett Neeba ágyához. Akármennyire is megsebesült, még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, mint mikor először megismerte. Hozott egy széket, és leült az ágya mellé. Megfogta a kezét, jéghideg volt a keze, pedig be volt takarva. Nem fázhatott. A lány mind a két csuklója be volt kötve, és a kézfején is karmolások voltak. Sőt az egyik körme valószínűleg Drattin nyakában maradt. Hosszú álmatlan, izgalmakkal teli órák után, hogy hátha történik valami, Neeba keze megrándult. Christopher egyből ugrott. Hátha tud valamit segíteni. Sajnos a nő nem tudott beszélni, mert az álkapcsát rögzítették, ezért megpróbált telepatikus úton kapcsolatot teremtetni a férfival. A falkavezér először ugrott egyet, mikor a fejében megszólalt egy hang, ami egy pohár vizet kért, aztán rájött, hogy Neeba az. Ő sajnos nem ismerte ezt a kommunikáció fajtát, de egyből hozott egy pohár vizet, és a lány ajkához emelte. Próbált egy keveset csurgatni a nő szájához, de nem sikerült beletalálnia, mert végig csordult a száján, ekkor Neeba kinyitotta a szemét, és az ép ujjaival a vatták felé mutatott. Christopher azonnal felfogta. Hozta is a vattákat, vízbe mártogatta, és a lány szájához rakta. Ő elkezdte kiszívni belőle a nedvességet, és hálás szemmel nézett a farkasra. Szinte azonnal visszaaludt, és az elkövetkező két hétben ki se nyitotta a szemét. Meg se moccant. Richard mindent megtett érte, és a vezér mindig nézte mit csinál. Aztán egy esős októberi napon a lány kinyitotta a szemét. Még azt is, amit Drattin régebben kikapart. Mind a kettő vakítóan tengerkék volt. A falkavezér nagyon megörült.

- Jobban vagy Neeba? – kérdezte, és odaült az ágya mellé.

- Igen sokkal jobban, köszönök mindent. – válaszolta szerényen a lány. Hol vagyok? És meddig voltam beteg? – a lánynak sajgott a szája, ahogy beszélt, mert még midig rögzítve volt. Nem tudott normálisan beszélni, így minduntalan leköpködte Christophert. Ez, őt cseppet sem zavarta.

- Nálunk vagy! Biztonságban. – közölte a farkasok vezére. – senki nem tud rólad. Nyugodtan járhatsz kint az utcán. Csak egyre kérlek meg, ne válts alakot, mert akkor rád támadnak. Oké?

- Persze! Köszönöm, hogy itt lehetek. De egy kérdésemre még nem válaszoltál…

- Ja igen. Pár hétig nem voltál magadnál. Arra emlékszel mikor vizet próbáltam veled itatni?

- Igen emléksszem… - pöszögte a leopárd. – Köszönöm szépen.

- Nagyon szívesen. – válaszolta a farkas, máskor is, és a lány kezére rakta az övét.

Teltek a hónapok, Neeba egyre többet volt ébren és egyre többet és jobban tudott beszélni. Megerősödött és egyre többet mozgott a kórház épületén belül. A többi farkas még csak nem is sejtette, hogy a leopárdkirálynő vendégeskedik náluk. Csak a falkavezér tudta, és az orvos farkas. Mind a ketten mélyen hallgattak a dologról, amíg Richard oda nem lépett Christopherhez.

- Vezérem! Mikor kell a királynőnek visszatérnie a falujába? Mert arra gondoltam, ha visszamegy, akkor megint ilyen csúnyán helyben hagyják, és akkor már belehal. És én arra gondoltam, hogy esetlen a leopárdkirálynő vehetne pár harci leckét tőlünk. – hebegte Richard. Alig tudta kipréselni ezt a pár szót magából. Christopher gondolkodóba esett, és akár mennyire is törte a fejét, hogy mit lehetne tényleg csinálni Neeba–val, hogy ő is meg tudja védeni magát, beleegyezett a leckékbe. De a leopárd királynő sajnos nem mehetett ki, a kórházból, mert a többi farkas rögtön kiszagolta volna.

- Christopher, ezt tényleg jó ötletnek találom, de nem mehetek ki, tudod… rögtön észrevennének. Ha meg akartok tanítani harcolni, akkor azt az én falumban kell véghez vinni, és Drattint el kéne onnan csalni, mert megölne. Biztos vagyok benne, hogy vannak még, akik az én oldalamon állnak. Talán az ő segítségükkel sikerülne a dolog. – állapította meg Neeba, mikor közölte vele a falkavezér az ötletet. – ja, és nem lehetne már az álkapcsomból kivenni ezt az izét? – kérdezte a leopárdkirálynő. Christopher nagyot nevetett, mert Neeba még mindig nem tudott normálisan beszélni, és fröcskölt a nyála, és eláztatta majdnem az egész szerkezetet.

- Jaj Cicám! Szólok Richardnak, hogy intézkedjen. Várj meg jó? – könnyed puszit nyomott a lány arcára, és kiment a szobából. Hamarosan jött Richard már bemosakodva. A kesztyű feszült a kezén. Mosolyogva lépett be. Neeba gyomra ökölnyire zsugorodott és nagyot nyelt.

- Jól van Neeba. Most ezt itt, ki fogom innen csavarozni. – azzal fogta a szerkezetet, és óvatosan kihúzta a nő álkapcsából. A szerkezet helyén csak négy lyuk maradt, kettő az arccsontján kétoldalt, kettő pedig az álkapcsán, a szája mellett két oldalt. Be volt lilulva, de már azonnal gyógyulni kezdett, és pár óra múlva nem maradt ott semmi. A szobából kiment az orvos és Christopherrel egyedül maradtak.

- Szeretlek, és köszönöm, amit értem tettél! Sosem fogom elfelejteni. Te, és Richard örökre a leopárdok tiszteletét élvezitek! – mondta a lány, és csókot nyomott a falkavezér szájára. Ő nem csinált semmit, még csak nem is viszonozta. Inkább elhúzódott.

- Ne haragudj Cicám, de most nem megy, sajnos nekem már van valakim! – mondta nehéz szívvel a farkas.

- Mi? Ezt hogy érted? De hát én miattad harcoltam, hogy ne öljenek meg… és most csak így bejelented, hogy van valakid? Ezt mondhattad volna az előtt is, mielőtt megöletni készültem magamat.

- Ne haragudj, de te mondtad, hogy ez csak baráti kapcsolat közöttünk. Én meg, akkor már párt választottam magamnak, ha te nem akarsz az lenni! – a lány gondolkodóba esett. Igaza volt a farkasnak… ő mondta nem régiben, hogy ez csak baráti viszony, de már nagyon megbánta. Vissza akarta szívni, de most az, hogy jönne le, ha visszavonná? Inkább hallgatott, és összeszorult a szíve.

- És mikor lenne ez a kiképzéses dolog? – kérdezte a lány remegő hanggal. Érezte, hogy mindjárt elkezd sírni.”Jaj, gyerünk, nem sírhatod el magadat előtte!!!” –gondolta.

- Szerintem fújjuk le… szólok a többi farkasnak, hogy itt maradsz. Aztán majd lesz valahogy. De minden esetre, most ne menj vissza, a faludba.

- Értem. És ki a választottad?

- Nem tudom, hogy falkám, hogy fog reagálni rád, majd megpróbálom beadagolni nekik. – válaszolta idegesen Christopher.

- Ki a társad??- kérdezte Neeba egy kicsit több hangsúllyal.

- Nem ismered… de szerintem, úgyis látni fogod… névvel nem mész semmire.

- Jó igazad van, de nem értem, hogy akkor, mért kellett itt játszanod az agyad nekem? – simán hagyhattál volna ott, akkor is meggyógyultam volna.

- Puszta jó szívből nem hagytalak, ott, és azért, mert aggódtam érted! De a jövőben nem fogok, ha még ezt is kérdőre vonod!- azzal fogta magát a falkavezér és kiment a szobából. Neeba meg volt szeppenve. Mért kellett Christophernek hamis érzelmeket táplálnia iránta? És hogy mért nem mondta meg neki, előbb, hogy van választottja… igaz, hogy néhány hónappal ez előtt még nem volt, de most igazán megmondhatta volna. Ezzel úgy látszik, hogy vége a jó kapcsolatuknak. A leopárd a fal felé fordult, és megpróbált visszaaludni… akárhogy is forgolódott, nem ment… az előbbi szavak jártak a fejében. Próbált aludni, de csak néhány órás szemlehunyás sikerült. Este sírni kezdett, mert fáradt is volt, és nem tudott elaludni. A pityergésre besietett Richard.

- Neeba jól vagy?  Mi történt? Mért nincs melletted Christopher? Valami történt kettőtök között? – kérdezte az orvos. A leopárd nem akarta elmondani az egészet, így hát ennyit mondott.

- Egy kicsit összekaptunk, de bizonyára hamar kibékülünk.

- Kérsz egy altatót? – kérdezte kedvesen Richard.

- Igen. Az most igazán jól esne… de csak egy keveset, hogy jobban tudjak aludni.

- Máris hozom! – addig helyezkedj el. Kiment a szobából, a leopárd csak matatást hallott, aztán valami leesett a földre.

- Segítsek valamit? – kérdezte a nő. Sorozatos csörömpölés után Richard végre megszólalt.

- Nem kössz, máris viszem. – belépett a szobába, de nem volt semmi a kezében.

- Hol az altató Richard?

- Jaj, ne haragudj, nagyon feledékeny vagyok, mit is kell hoznom? – kérdezte átlátszóan a doktor.

- Egy kis altatót. De nem jellemző rád, hogy elfelejtenél valamit!

- Nem is! – azzal a doktor előrántott egy jókora injekciós tűt, a nő karjába döfte tövig, és az összes altatót a vérkeringésébe nyomta. Neeba azonnal érezte, hogy valami nem stimmel. A karja zsibbadni kezdett, és egyre merevebbnek érezte a testét. Nem tudott moccanni sem. Izzadni kezdett, és az ereiben nagyon erős lüktetést érzett. A látása kezdett elhomályosodni, a füle pattogott, és zúgott. Aztán egyre nehezebben kapott levegőt, vonaglani kezdett, és leesett az ágyról, a tű még mélyebbre nyomódott benne, felsikított volna, de nem tudott. Megbénult. A hideg és a meleg egyszerre rázta, elsápadt, szemei élettelenek lettek, lelassult. Utolsó erejével még fel tudott nézni…

- Richard, mit csinálsz velem? – kérdezte kábultan. Richard szeme, hirtelen vakítóan zöld lett, és alakot kezdett váltani. Rövid hajából egyszerre hosszú fekete boglya fejlődött, és az álkapocs csontja már nem volt olyan férfias. Karja is egyre nőiesebb lett, és hirtelen ott állt előtte a testvére... Neeba meglepődött, és lehajtotta a fejét a padlóra, nem tudta tovább tartani.

- Drattin, hogy tehetted ezt?…- lecsukódott a szeme. Hatott a folyékony ezüst…

- Sajnálom azt a lányt Christopher! – mondta neki Sylvie. – Talán sosem ébred fel. – a nő együtt érzően közelebb lépett a falkavezérhez, és megszorította a kezét.

- Az nem lehet, hogy nem ébred fel! Ő egy erős nő! Legyőzi a szervezete! – a farkas idegesen lépkedett, de nem tehetett semmit érte. Ráadásul Richardot is megsebezték egy ezüst tárggyal. Amit egy ilyen gyenge farkas nem tud meggyógyítani. Valószínű, hogy meg fog halni. Átszúrták a szívét. Kizárt dolog, hogy felépülne. Sylvie oda lépett Christopherhez.

- Drága! Egy kicsit feszült vagy, úgy látom… talán jól esne, ha nem velük foglalkoznál egy kis ideig. Engem teljesen elhanyagoltál… - említette meg a farkas lány kölyökkutya szemekkel.

- Jaj Baba! Tudod, hogy téged szeretlek! – a falkavezér nagyot nyelt, és egy kicsit izzadni kezdett a tenyere, mert ez hazugság volt. Neeba-t szerette, csak nem merte bevallani magának. Azzal egy jó nagy csókot nyomott Sylvie szájára és magához ölelte. – De akkor sem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a lány szervezetében ezüstöt találtál. Ki adhatta be neki?

- Nem tudom szerelemem! Majd kinyomozzuk. – vetette oda neki a lány, és közben hosszú hajával babrált. – Pihenj egy kicsit! – kérlelte a falkavezért. – Nem akarom, hogy az idegesség tegyen tönkre. – a lány nem bírt magával, és elkezdte húzogatni Christophert, mint a türelmetlen kisgyerek. – Törődj velem is!! Kérlek! Nem vagy itt lélekben! Többet törődsz azzal az ismeretlen lánnyal, mint velem. Valaki ezüstöt adott be neki… és? Engem nem izgat! De úgy látom téged annál jobban… még csak nem is farkas! Mért vagy úgy oda érte?

- Honnan veszed hogy nem farkas? – kérdezte a férfi idegesen, mondjuk most már úgy is mindegy volt, mert rájöttek a titokra, és napokon belül tudni fogja az egész falka. Christopher megfogta a lány két vállát, és magához húzta úgy, hogy, csak pár centi választotta őket egymástól. – Honnan veszed, hogy nem farkas??? – üvöltött a nőre, aki ettől, megkönnyezett, és szipogva folytatta.

- Onnan vettem, hogy voltam nála, és már látványra sem néz ki farkasnak. Ez egy leopárd! Miért tartogatsz itt egy leopárdot? Ők az ellenségeink! Mindnek pusztulnia kell! Rohadt férgek!

- Hogy beszélhetsz róla így? Ő a barátnőd volt, ráadásul nagyon jó barátnőd, és nem értem, hogy mért beszélsz róla úgy, mintha nem is ismernéd! És eddig is tudtad, hogy nem farkas, nem értelek! – vágta oda neki a farkasok istene. A lány erre visszahőkölt, meglepődött arcot vágott, de már nem tudta magát fedezni. – Ez nem te vagy Sylvie. Nem az a nő vagy, akit annyira szeretek. Más vagy!

- Miről beszélsz Drága? Az vagyok, akit megismertél! – válaszolta zavarodottan a lány.

- Igen? Szerintem kurvára nem vagy az! Még csak nem is aggódsz a legjobb barátnőd miatt! Úgy kezeled, mint ha idegen lenne.

- Szeretnéd megnézni a holttestét? – megmutathatom neked, akkor talán te is így fogsz róla beszélni!

- Igen szeretném megnézni! – és már indultak is a gyógyító házba. A padló gondosan felmosva, tisztaság szag volt, nem is lehetett érzékelni, hogy valaki meghalt. Gyorsan belépkedtek a legbelső szobába, és mind a kettőjükben megállt az ütő. Neeba az ágya mellett állt, háttal nekik. A bőre rendellenesen sápadt volt, és különös, ezüstös színben játszott rajta a fény. Az összes csontja kilátszott. Ha még ennél is soványabb lett volna, akkor a bordái átszakítják húsát. A teste fél alakban volt, de inkább volt most ember, mint leopárd. Csak a fekete foltjai látszottak. Ezüst alapon jól mutatott a fekete. Derékig érő szőke haja csapzottan hullott a hátára. Az is ezüstös fényben játszott. Nem moccant, csak a remegést és az elviselhetetlen fájdalmat érezte Christopher. Minden egyes levegő vétel iszonyatos kínnal járt. A falkavezér is érezte magán ezt a szörnyűséget. A farkas közelebb lépett, de a leopárd királynő összerándult, hátranyújtotta a karját, megállj-t parancsolva a falkavezérnek. Szaggatva vette a levegő, és minden egyes belélegzésnél egy bugyborékoló hangot hallatott.

- Ne gyere közelebb Chris! – Neeba-nak nem volt ereje, lába remegett, és nem kellett hozzá sok, hogy összeessen.

- Ne hülyéskedj Neeba! Hogyan tudtál életben maradni? – kérdezte a vérfarkas elcsukló és ideges hangon. Közeledett a nő felé, de Sylvie visszafogta.

- Azt mondta, hogy ne érj hozzá! Szerintem nem kéne! – a falkavezér barátnője lenézően nézett Neeba-ra, aki mintha hátul is lenne szeme, látta.

- Semmi szükség, hogy álcázd magad Drattin! – szólt közbe a leopá