| Az ágyban feküdtünk, testünkön nem volt más csak a szatén ágynemű. Kedvesem karjában keltem fel. Az első dolog, amit megéreztem, az illata volt. Nem volt rajta parfüm, semmi, csakis az ő saját illata. A második dolog, amit megéreztem a selymes hajzuhatag, amely eltakart a reggeli nap elől. A harmadik dolog pedig a szálkás izmok a mellkasán. Kinyitottam a szememet. Ő már bámult rám kutyaszemekkel a hajzuhataga alatt. Olyan volt, mint egy sátor, amely kívül tartja a betolakodó gonosz embereket. Ahogy feküdtem a karjaiban, és egymás szemébe néztünk, hihetetlen biztonságot éreztem. A szerelmes pillantásától pedig elolvadtam. Hozzám bújt, majd belesuttogta a fülembe.
- Kérsz valamit reggelire? – játszani kezdtem egy vöröses fürtjével, majd válaszoltam.
- Nem kérek semmit, csak téged. – pillanatnyi habozás után megcsókolt. Én megfordultam, hogy a hátam a mellkasához érjen. Nagyon szerette, ha így vagyok. Azonnal elkezdte az ujjbegyével finoman simogatni a tarkómat, majd lejjebb, a vállamat, a lapockámat, végig a gerincem mentén, majd végül a derekamat masszírozta. Kicsit közelebb húzódtam hozzá, hogy mindenhol hozzá érhessek. Kikerekedtek a szemeim, mikor megéreztem valami keményet, de még kérettem magamat. Imádtam húzni. Karját a nyakam alá helyezte, a másikkal pedig átölelte a derekamat. Semmi erőlködés nélkül magához húzott, na jó, inkább az ágyékához húzott, hogy még jobban érezhessem őt. Kinyújtottam a karomat, és a lábamat, nyújtózkodtam egy jót és közben éreztem ahogy a derekamon pihenő keze elindul lefelé a lábam közé. Nyögtem egyet, ahogy simogatni kezdett. Hátamra feküdtem, hogy jobban hozzám férhessen. Megcsókolt, majd gyorsított a tempón, éreztem, ahogy a keze a hüvelyembe hatol. Nagyokat nyögtem. Mikor érezte, hogy elég nedves vagyok, felkelt, és bemászott a lábam közé. Ágyékát az enyémnek szorította, majd elkezdett vele kényeztetni. Karjaival a lapockám alá nyúlt, a mellkasomhoz bújt, majd belém hatolt. Mind a ketten felsóhajtottunk majd, lassan mozogni kezdett bennem. Ki és be, ki és be. Nem láttam a szemét, mert a rozsdaszínű hajzuhatag eltakarta. Csak azt éreztem, hogy pillanatok alatt leizzad. Hideg verejtékben úszott a háta és az arcáról is rám cseppen. Egyre gyorsabb tempóban igyekezett hozzájuttatni az orgazmushoz, ám ahogy magáévá tett, nyöszörgött közben, és egyre erősebben lökte magát belém. Egyre erősebben ölelt magához, majd a nyakam környékét harapdálta. Nagyon élveztem a dolgot, viszont ahogy egyre durvábban harapott, odakaptam a szegycsontomhoz. Még mindig hozzám bújt, de már egyáltalán nem élveztem a reggeli ébresztőt. Az ujjaimon vér csordogált, nagyra nyílt a szemem, de már azon kaptam rajta kedvesemet, hogy nem harapdál, hanem szívja a vért a nyakamból. Fájdalmasan felnyögtem.
- Áhh… Ez már fáj, hagyd abba! – húzódtam el tőle. Elengedett, de még mindig nem láttam a szemét a haja miatt. – Mi ütött beléd? Miért haraptad ki a nyakamat? – egy zsebkendőért nyúltam hogy felitassam a véremet. Alexander a nyakamhoz nyúlt, hogy a maradék vért letörölje. Az ujját a szája felé vitte, és lenyalta.
- Finom vagy! – mondta mély, morgó, rekedtes hangon. Nem az ő hangja volt ez. Nem azt a hangot hallottam, mint mindig, nem azt a kellemes mélységű, biztonságot adó hangot. Hanem egy teljesen más lény hangját.
- Micsoda? Hogy mondtad? – kérdeztem értetlenül, majd félve bár, de közelebb húzódtam, hogy a haját elseperhessem az arcából. Ahogy megláttam a szemeit, megrémültem. Az egész fekete volt. Nem láttam a mogyoróbarna szemét, feketeséget láttam. Állatiasságot, és ösztönöket. – Jézusom, mi történt veled? – kérdeztem elhúzódva, magam elé kaptam a takarót és kihátráltam a szobából. Alexander elkapta a fejét, nyögött egyet, majd rám nézett, immár a mogyoróbarna szemeivel. Remegett és verejtékezett. Valamit próbált elfojtani.
- Régebben el akartam neked mondani, már mióta ismerjük egymást. – még egyet nyögött, majd csontroppanást hallottam. – Nem lett volna szabad hagynom, hogy nálam aludj. Az egész az én hibám. Menj el, amíg még esélyed van a menekülésre. – mondta alig hallhatóan, miközben az ágyon fetrengett és az egész teste rázkódott.
- Miért? Mi bajod van? Mi történik veled? – ismét rám nézett, de az ijesztő fekete szemével. Semmi mást nem tudtam kiolvasni belőle, csak éhséget és hatalmas szexuális vágyat. Belehempergett az ágyneműbe, magára fonta, de azonnal szét is szaggatta. Mikor szétszakadt az ágynemű, akkorra már javában a ház másik felébe menekültem egyetlen takaróval. Bementem Alexander vendégszobájába, és magamra zártam az ajtót. Hangos roppanásokat és nyögéseket hallottam. Nagyon féltem. Kerestem, hátha van ebben a szobában telefon, de nem láttam sehol. Az ablakhoz siettem, kinéztem, de túl magas volt, ahhoz hogy kimenjek. Rettegtem és egyre sűrűbben hallottam a roppanásokat és egyre közelebbről. Aztán abba maradt. A lehető leghalkabban elindultam az ajtó felé, kivettem a kulcsot, majd kilestem a kulcslyukon. Egy sárga szem kukucskált be a lyukon, lesett, hogy mit csinálok. Hátra hőköltem, mikor a szemben csak ösztönt láttam. Semmi emberiséget, csak a bestiát láttam meg. Semmi reményem sem volt a menekülésre. Vinnyogás ütötte meg a fülemet. Az ajtó elől vinnyogott, mintha fájna neki valami. Nem vett rá az istenért sem, hogy kinyissam az ajtót. Majd még több roppanás, pattanás, és egy fájdalmas ordítás hallatszódott. Újra kilestem a lyukon, de nem láttam semmit. Kémleltem hogy mi történik kint. Semmi sem láttam csak az előszobát, a szarvasagancsokat a falon és a konyha bejáratát. Alexander sehol. Majd a konyhában a szekrény mögül előlépett egy rozsdaszín, bundás farkas, két lábon. Szeme borostyán sárga. Vicsorgott az ajtó felé és morgott. Négy lábra ereszkedett, a karmai csak úgy kopogtak a padlón. „Mit csináljak most? Mit csináljak most? Hogy menekülhetnék meg?” tettem fel magamban a kérdéseket. A farkas felért a konyhapultig. A gerince mentén egy hosszabb barna csík vágta keresztül a végtelen rozsdaszín bundát. Alexandernek is ilyen csík van a hajában. A farkas nekiiramodott és keresztülfutott a lakáson az ajtóig. Hátraestem a rémülettől. Négykézláb próbáltam a lehető legtávolabbra jutni az ajtótól, a vendégágy alá bújtam be, hátha nem talál meg a farkas. Alexander két nekifutással megrepesztette az ajtót, majd ütni-vágni kezdte. A harmadik ütésre az ajtó felszakadt, már csak pár gerenda volt hátra hogy bejusson. Kitört hármat, és befurakodott rajta. Olyan széles volt a teste, hogy még két deszkát kitört az ajtóból, de meg se kottyant neki. Már bent is volt a szobában. Karmai beleakadtak a szőnyegbe, de nem akadályozta a járásban. Sajnos. Szimatolást hallottam. Morgást, majd körbejárta az ágyat. Remegtem a félelemtől. Nagy nehezen hátranéztem és láttam, hogy a takaró kilóg az ágy alól, mielőtt visszahúzhattam volna, Alexander karmos kezével megragadta a rám csavart takarót, majd kihúzott mindenestül az ágy alól. Sikítottam, miközben leszaggatta rólam a szatén ágyneműt, amit nem régen vettem neki a születésnapjára. Térdeltem én is és ő is. Olyan nagy lett, hogy mindössze a mellkasáig értem fel térdelve. Rövid ideig mintha azt láttam volna, hogy harcol a vadállattal, de feladta. Megragadta a hajamat, majd leszorított a földre. Hátulról rám mászott, és ismét belém hatolt. Az átváltozással a méretei is megnagyobbodtak. Ami eddig kényeztetett és jól esett, az most kínzott, és kegyetlenül fájt, de ő nem törődött vele. Már nem a hajamat fogta, hanem a fejemet. Belefért a tenyerébe, és úgy nyomott le a földre. Mikor egy kis lazítást éreztem, megpróbáltam felkelni alóla. Épphogy sikerült kiszabadulnom a kínzásából, négykézláb próbáltam elmászni, de durván átölelte a nyakamat és a derekamat majd visszahúzott. Ugyan, úgy ahogyan az előbb voltunk. Még durvábban csinálta. Sírtam a fájdalomtól. Ordibáltam.
- Hagyd, abba! Hagyd már abba! – végül vonyított egy nagyot, és belém élvezett. Reménykedtem hogy vége minden kínzásnak, mikor beleharapott megint a vállamba, és enni kezdett belőlem. Éreztem, ahogy kitépi a húsomat és a legnagyobb élvezettel, majszol belőlem. A véremet pedig úgy itta, mint egy jó desszert bort. Egyetlen mozdulattal megfordított hogy a hátamon legyek, majd hozzám bújt, mint egy jó kutya. Nyüszögött, fáradtan nekem dőlt, azt hittem, hogy a maradék levegőt is kinyomja belőlem. Az oldalamnál felnyúlt a lapockámhoz, közben végig karmolta az egész hátamat, majd felemelt. Morgott valamit. Alig bírtam kivenni. Nem volt hozzá erőm. Kiette belőlem. Karikák táncoltak a szemem előtt. Mozdulni sem bírtam, de még mindig eszméletemnél voltam. Morgott továbbra is. Végül elkaptam egy fél mondatot, amit meg is értettem.
- Sajnálom, sajnálom, hívok segítséget, meg fogsz gyógyulni. Nagyon sajnálom. – utolsó mondat volt, amit hallottam. Majd elvesztettem az eszméletemet.
***************************
Színházhoz készülődtünk. Alexanderen sötétkék öltöny, fehér ing, és ízléses nyakkendő volt, rajtam pedig fekete topp, hosszú szoknya csipkével az alján, egy fátyol ing, és csizma. Kedvesem rám segítette a kabátot, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- Csak utánad. - mondta.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Ő is mosolygott, magához húzott és egy szenvedélyes csók után elindultunk a lakásomból. Alexander kint parkolt a kocsival pár saroknyira. Fogtuk egymás kezét miközben sétáltunk.
- Gyönyörű vagy. - kezével végigsimított az arcomon és a fülem mögé rakott egy szőke tincset. Én csak pirultam, nem szóltam semmit. – Mit szólnál hozzá, ha a színház után elmennénk vacsorázni?
- Nagyon jó ötlet. Hova mennénk?
- Az titok, de jó helyre foglaltam asztalt.
- Milyen előre látó valaki. Elárulod, hogy hová?
- Nem. – puszit nyomott az arcomra.
- Gonosz. – jót mosolygott a megjegyzésemen. Elértünk az autóhoz. Beültünk és elindultunk a színházba. Fél órás volt az út, alig találtunk parkolót. Az előadás előtt pár perccel értünk be a terembe. Az első sorba szólt a jegyünk, hála nekem és a kapcsolataimnak. A főszereplő volt történetesen az egyik legjobb barátom. Művésznevén Anvil. Alexander nagyon megörült mikor leültünk pont középre. Combomra tette a kezét és vártuk a kezdést. Az összehúzott függönyre vetítettek. Egy vámpír fogsort láttunk és egy rózsát mögötte. Majd megjelent a cím is: Vámpírok Bálja.
Az előadás csodás volt, mindenki állva tapsolt a színészeknek. Anvil biccentett felénk. Alexanderrel visszaintegettünk neki. Majd távoztunk.
- Tetszett az előadás? – kérdeztem Alexet. Mióta kijöttünk a színházból nem is szólt. Le volt nyűgözve.
- Hogy tetszett-e? Nem láttam még hasonló darabot életemben. Köszönöm a meghívást. – mondta.
- Semmiség. Most már elárulod, hogy hova megyünk enni? – kérdeztem.
- Természetesen. Majd meglátod ha odaértünk. – megforgattam a szemeimet. Ő csak mosolygott rajta. Beültünk a kocsiba, majd újabb fél órás vezetés után megálltunk a Wasabi Wok & Sushi étterem előtt. Megcsillant a szemem.
- De régen nem voltam már itt. Pontosan négy éve. Ide hoztál először.
- Igen tudom. Úgy gondoltam, ha már színházba is megyünk, ünnepelni, akkor menjünk el enni valami finomat a négy éves évfordulónkon.
- Olyan jó ötleteid vannak. – végigsimítottam az arcán, ő pedig megcsókolta a kezemet. Bementünk, egyből az asztalunkhoz ültettek bennünket. Pont ahhoz az asztalhoz, aminél négy éve ültünk. Azonnal hozták az étlapot is. Belenéztünk. Nem is kellett megszólalnom, Alexander ugyan azt kérte nekem mint négy éve. Most is ugyan olyan finom volt. Nagyon jót beszélgettünk, még négy év után sem untuk meg egymást. Egy rövid szünet után Alex megfogta a kezemet.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit. – felgyorsult a szívverésem.
- Mi lenne az? – kérdeztem remegő hanggal. A másik kezével a zakójába nyúlt és egy apró fekete bársonydobozkát vett ki a belső zsebéből. Engem már az ájulás környékezett mikor megláttam. Pirultam össze vissza. Észrevette.
- Nincs okod pirulni. Csak annyit szerettem volna kérdezni tőled, hogy – kinyitotta a dobozt, de nem volt benne semmi – hogy tetszik-e neked ez a doboz? – nagyot néztem, kicsit lelassult a pulzusom. Nevettünk egy jóízűt, majd elővette a nadrágzsebéből a gyűrűt. – Hozzám jössz feleségül? – kérdezte.
- Persze, hogy hozzád megyek. – felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Majd megcsókoltuk egymást. A fellegekben jártam, olyan boldog voltam. Ahogy ránéztem, ugyan azt a szeretetet láttam a szemében, mint amit én éreztem iránta.
Miután befejeztük a vacsorát, elindultunk vissza az autóhoz.
- Mit szólnál hozzá, ha ma én aludnék nálad? – kérdeztem jó kedvűen.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne. – mondta zavartan.
- Miért?
- Mert elég nagy a rendetlenség nálam.
- Ugyan már, voltam már nagy rendetlenségben nálad, tudod jól, hogy nem zavar.
- Akkor sem tartom jó ötletnek. – mondta.
- De miért nem? Nem szeretnéd, hogy ott aludjak nálad? Vagy mi a baj? Szeretnék neked kedveskedni. Szeretném, hogy az este tökéletesen végződjön. – megcsóválta a fejét majd bólintott egyet.
- Jó, legyen. Aludj nálam. – meg örültem. Puszit nyomtam az arcára, majd beültünk a kocsiba. Tízpercnyire volt a háza az étteremtől. Beállt a garázsba, addig én kinyitottam a bejárati ajtót és levettem a kabátot. Közben megvizsgáltam a gyűrűt. Aranygyűrű, egy könnycsepp alakú zafír kővel, a két oldalán pedig két-két gyémánttal. Biztos egy vagyonba kerülhetett. Megnéztem közelről, és távolról is a gyűrűt, majd a falnak dőltem, és leguggoltam. „Eljegyeztek”. Ez járt a fejemben. És ahogy gondolkoztam rajta, egyre boldogabb lettem. Sóhajtottam egy nagyot. Nyitódott a bejárati ajtó.
- Hát, te miért guggolsz ott? – kérdezte Alexander.
- Olyan boldog vagyok! Úgy örülök, hogy vagy nekem! Szeretlek. – lekuporodott mellém, leült és az ölébe húzott. Belenézett a szemembe.
- Én is szeretlek! – kicsit ültünk még a földön, majd, úgy ahogy voltam felkapott és bevitt a fürdőszobába és elkezdett vetkőztetni. Levette rólam a fátyol inget, lehúzta a szoknyámon a cipzárt, közben végig csókolta az arcomat és a nyakamat. Fél kézzel levette rólam a melltartót, és a melleimre is lehelt egy-egy csókot. Majd levette rólam a bugyit is. Még mindig csókolt, nem hagyta abba egy pillanatra sem. Előre lépkedett, nekem hátra kellett lépnem, és megnyitotta a csapot. Addig én is levetkőztettem őt. A zakóját már levette az előszobában, kigomboltam az ingét, és minden gomb helyére adtam egy puszit egészen az ágyékáig. Kigomboltam a nadrágját is, levettem az alsónadrágot, az ágyékához nyomtam magamat. Éreztem őt. Ő is érzett engem. Mire levetkőztettem a hatalmas sarokkád tele is volt. Nem is vettem észre, hogy Alexander még habfürdőt is tett bele. Felkapott, és velem együtt belépett a kádba. Lágyan beleeresztett a kellemes levendula illatot árasztó vízbe, majd hozzám simult. Elterültem a kádban, és ő bekúszott a lábam közé. Ott pihent. Csókolta a nyakamat a vállamat, a mellemet, mindenemet. Elmerült a vízben, rozsdaszín hajáról folyt a víz, lebuktatott engem is, hogy teljesen vizesek legyünk. Majd a habbal kezdtünk el játszani. Szakállat ragasztott rám és szemöldököt csinált nekem.
- Öregapó. – nevetett. Én is csatlakoztam, megcsináltam neki ugyan ezt. Majd hozzám nyomta magát.
- Huh, mit érzek én? – kaján mosoly ült az arcán.
- Nem tudom. – még jobban nekem nyomta magát. Már félig bennem volt. Sóhajtottam egyet, majd tövig belém hatolt. Erre már felnyögtem. Mozogni kezdett, nagyon élveztük a dolgot. Karmolásztam a hátát, ő pedig egyre erősebben és gyorsabban mozgott. Már éreztem az orgazmus hullámait. Éreztem, ahogy egymásba olvadunk. Egyszerre nyögtünk fel. Mind a ketten közel voltunk már az orgazmushoz.
*********************************
Eltávolodtam tőle, a szemébe néztem. Éreztem őt mindenestül. Gyönyörű nő volt. Szerettem. De valami motoszkált bennem. Éhség. Még mindig ránéztem, ő is a szemembe nézett kitágultak a pupillái, valószínűleg nem láttam a bestiát bennem. Gyorsítottam a tempón. Felnyögött, láttam, ahogy az egész szeme feketévé válik a pupillájától. Még pár lökés, és vonaglani kezdett alattam. Éreztem, ahogy a hüvelye gyorsan lüktet és összehúzódik. Imádtam, ahogy elmegy, de nem hagytam abba a kényeztetést. Tovább toltam belé magamat. A vonaglás abba maradt, de éreztem, ahogy a hüvelye ismét elkezd lüktetni, most már nyögdécselt. Beletemettem az arcomat a vállába, és nem álltam meg. Ahogy a vállába mélyedtem éreztem az illatát, a hús szagát. Éhség… Nem. Vele vagyok, nem lehet. Roppanást éreztem a bordáimnál. Nem… Tűnj innen… kiabáltam magamban. Aléltan feküdt kedvesem a karjaimban, mikor az orgazmus sorozat után kinyitotta a szemét. Kikerekedtek mandulavágású szemei, és ijedtséget láttam benne. Elkaptam a tekintetemet. Még mindig ott motoszkált bennem az Éhség. Nem tehettem meg vele. De olyan jó lett volna… Mardos az Éhség… Nem tudok ellene mit tenni… NEM!!! Még egy roppanás a bordáimnál. Kinéztem az ablakon. Hamarosan Telihold lesz. Felnyögtem.
- Áhh!...
*******************************
- Mi a baj? Mi az?
- Semmi. – mondta ziháltan. Félretoltam, és ő hagyta. A lábam közé ültettem, és szivaccsal végigmostam a testét. A nyakára csókokat leheltem. A szivaccsal az oldalánál közelítettem a mellkasához. Észrevettem valamit. Két bordája kiállt a helyéről. A szivacsot beleeresztettem a vízbe és végigsimítottam rajta a kezemmel. Kiálltak, mintha eltörtek volna.
- Mi a…? – kérdeztem értetlenül, mikor Alexander elkapta a kezemet.
*******************************
Mi a baj? Mi az? – kérdezte.
- Semmi. – próbáltam legyőzni az Éhségemet, és a bestiát magamban. Eltolt magától, és a lába közé ültetett. Megnyugodtam, hogy nem kell tovább folytatnom. Megfogta a szivacsot és a nyakamat kezdte mosni vele. A hátamon folytatta. Imádtam, amikor hozzám ér. Olyan gyengéden, olyan odafigyeléssel. Csak én számítottam neki. Nem is vettem észre ahogy a szivaccsal az elpattant bordáimon szánt át a szivaccsal. Reménykedtem benne, hogy nem veszi észre. Olyan jól titkoltam négy évig, nehogy most bukjak le vele. Leeresztette a szivacsot a vízbe és végigsimított a kezével a bordáimon. Észrevette őket. A kétoldalt kiálló egy-egy bordámat. Az alakváltásom kezdete.
- Mi a…? – nem láttam az arcát, de biztos voltam benne hogy kikerekedtek a szemei és hogy nem tudja mi történik. Elkaptam a kezét.
- Ne, kérlek. – nem néztem hátra. Liv nem szólt semmit, csak leeresztette a kezét.
*******************************
Nem jutottam szóhoz, de úgy tettem ahogy kérte. Gyorsan kiszállt a vízből, törölközőt csavart magára, majd kisegített engem is. Rám is tett egy törölközőt, megcsókolt, de ez nem az önfeledt csók volt, hanem inkább csak magát nyugtatta vele. Már többször is észre vettem hogy nem stimmel nála valami. Általában hónap végeken nagyon szétszórt és figyelmetlen volt. Mindig próbálta takarni. De nem úgy sikerült neki ahogy akarta. Sosem szóltam érte, mert mindenkinek vannak hibái. Na de amikor megéreztem azt a kiálló bordát… Mitől állt ki neki? Magához húzott, és megölelt. Még mindig éreztem a kiálló bordákat, majdnem elhúzódtam tőle, de sikerült fékeznem magamat. Hogy nem vettem észre négy év alatt. Alexander fürkészte az arcomat, vajon mire gondolhatok. Megcsókoltam.
- Mit szólnál hozzá, ha megágyaznék? – kérdeztem tőle.
- Ragyogó ötlet, kedvesem. – kimentem a fürdőből, addig Alex leengedte a vizet és még piszmogott valamit bent a tükör előtt. Alexnek érdekes ágya volt. Az ágyneműtartót kihúzva lehetett kényelmes fekvőhelyet biztosítani a másik embernek, vagyis nekem. Az ágyneműtartóra tettem a négy fakeretes háttámlát ami az ágyon pihent, szépen sorban. Megigazítottam a lepedőt, elővettem még egy párnát és már kész is voltam. Gyorsan megtörölköztem és befeküdtem az ágyba, vártam Alexandert.
**********************************
Kiszálltam a vízből, Liv-et is kisegítettem, meg ne csússzon. Elővettem a névre szóló törölközőjét a fürdőszobaszekrényből, és ráterítettem. Megcsókoltam. Dobogott a szívem, hogy ne kérdezzen rá semmire. Liv még mindig engem bámult. Zavarban voltam. Egyedül akartam maradni. Magamhoz húztam, megöleltem. Hangyányi ellenkezést éreztem, mikor ismét megérezte a bordáimat. Nem kellett volna… Végül is hozzám bújt, kis idő múlva elhúzódott. Fürkészte az arcomat. „Kérlek, menj be megágyazni.” – gondoltam magamban. Megcsókoltam.
- Mit szólnál hozzá, ha megágyaznék? – kérdezte.
- Ragyogó ötlet, kedvesem. – kiment a fürdőből. Gyorsan leengedtem a vizet, majd magamra zártam az ajtót. Mit fogok csinálni ha rájön, mi is vagyok igazából? Biztosan elhagy. Nem tudhatja meg… De az úgy nem fair vele szemben. Tudnia kell hogy kihez fog hozzámenni… És ha meggondolja magát? De hát szeret! És mi van akkor, ha nem szeret igazán? Akkor nem mondott volna igent… Vissza kell változnom… Koncentráltam… Erősen… A bordáim csak nem akartak visszahúzódni. Kicsit rásegítettem. Teljes erőmből meglöktem a két bordámat, hogy visszacsússzanak a helyükre. Majdnem elordítottam magamat. De végül is csak egy nyögés jött ki az összeszorított fogaim közül. Szerencsére Liv nem hallotta meg, mert elég hangosan ágyaz. Nem bírja el a keretes párnákat. Leellenőriztem a szememet, normális barna volt, egyetlen csontom sem állt ki, és nem voltam szőrös sem. Végül a fogaimat ellenőriztem. Normális emberi fogak. Semmi agyar. Szerencse. Kimentem a fürdőből, átmentem a hálóba, Liv már bent feküdt az ágyban. Persze, hogy meztelenül. Nem bántam a dolgot. Befeküdtem mellé. Az egyik karomat a nyaka alá tettem, a másikkal pedig a derekát karoltam át. Felém fordult. Az gyengéden az arcára tettem az arcomat. Pillanatok alatt elaludt. Nekem még sokáig nem jött álom a szememre, inkább figyeltem, ahogy emelkedik a bordája. Ahogy veszi a levegőt. Eljegyeztem ma. Hamarosan bejelentjük a szüleinek. Eljegyzés, esküvő, gyerekek… Már alig várom. Ezekre, a gondolatokra sikerült elaludnom.
Reggel sokkal előbb ébredtem, mint Liv. Nem mozdultam, nehogy felébresszem. Inkább figyeltem, ahogy alszik. A hajam az arcán és a vállán pihent. Nem zavarta. Elgondolkoztam. Ma van telihold. Alakot fogok váltani. Nem vagyok még olyan erős, hogy tudjam szabályozni. Minél előbb el kell mennie Liv-nek. Nem akarom, hogy így lásson. Szörnyetegként. Megmozdult. A fejét a vállamba temette, és beszívta az illatomat. Aztán a hajamba túrt. Majd végigsimította a mellkasomat. Nagyon reméltem hogy nem a bordáimat keresi. Kinyitotta a smaragd szemeit. Én csak bámultam milyen gyönyörű még reggel is. A hajam úgy borult ránk, mint egy sátor. Csak nézett rám, és éreztem, sőt tudtam, hogy mire gondol. Arra gondolt, hogy mennyire szeret, és hogy milyen biztonságban érzi magát velem. Mélyen a szemébe néztem, ő pedig elpirult. Mosolyogtam egyet. Hozzá bújtam, majd halkan megkérdeztem.
- Kérsz valamit reggelire? – ő ismét a hajamba túrt és egy tinccsel elkezdett játszani. Imádtam mikor a hajamban turkál.
- Nem kérek semmit, csak téged. – válaszolta. Vajon képes leszek neki Telihold reggelén megadni azt amire vágyik? Nem gondolkoztam többet. Megcsókoltam, ő pedig megfordult hogy kifli alakban lehessünk. Nagyon szerettem, ha így vagyunk és ő is. Nem kéne elkezdenem a dolgot. Nem akarom hogy baj legyen belőle de nem bírtam ellenállni a gyönyörű hátának. Elkezdtem simogatni először a tarkóját, aztán kicsit lejjebb mentem a vállára, közben Liv szuszogott, de már én is. Nem biztos hogy kibírom. Abba kell hagynom…
Végigsimítottam a gerince mentén, végül a derekát kezdtem masszírozni. Még jobban hozzám bújt, hallottam egy halk nyögést. Nem tudtam ellenállni. Én is hozzá bújtam. Szinte láttam magam előtt ahogy kikerekedik a szeme, amikor összeér az ágyékunk. Innen már nem volt visszaút. Nem bírtam ellenállni. De Telihold van. Persze hogy nem tudok ellenállni, mikor ilyenkor nem vezérel más csak a szex és az éhség. Átöleltem ahogy van, beszívtam az illatát. Még jobban magamhoz szorítottam. Az illata akár a friss húsé… Ah…. Nyeltem egy nagyot. Át fogok változni… Abba kell hagyni… Ah… ahogy kinyújtózott… a fény játszik a bőrén… hív, hív hogy harapjak belé. A kezem elindult a lába közé. Simogattam, kényeztettem az ágyékát, a hátára feküdt hogy jobban hozzáférhessek. Nem bírtam abbahagyni. Közben ő nem sejtett semmit. Éreztem, ahogy egyre jobban eluralkodik rajtam a szörnyeteg… NEM… MOST NE! A szája… gyönyörű… Megcsókoltam és gyorsabban masszíroztam az ágyékát. Egyre lejjebb mentem a kezemmel. Behatoltam a hüvelyébe. Alig bírtam magamat fékezni. Nem… egyáltalán nem bírtam magamat fékezni. Nagyot nyögött, mikor az ujjam játszani kezdett benne. Erre még jobban felizgultam. Abba hagytam, majd bemásztam a két lába közé. Hozzá szorítottam magamat. Tényleg nem kéne… de már nem tudok nem a szexre gondolni. Vagy szex vagy evés… Nem bánthatom! Ő a menyasszonyom. Áh…. Nyögtem egyet a kíntól. Mozogtam az ágyékánál, közben Liv nagyokat sóhajtott. Feladom… Ki kell elégítenem magamat. A lapockája alá nyúltam, és végre belé hatoltam. Nem ellenkezett. Jól esett neki. Hát még nekem. Felszabadultak belőle a vágyai. Izzadni kezdtem. Nem szabad átváltoznom. Én csináltam magamnak ezt az egészet. Nem lett volna szabad hagyni, hogy itt aludjon Liv. Már nem érdekelt. Lassan mozogni kezdtem benne. Ahogy mozogtam egyre jobban izzadtam. Verejtékezett az arcom. Ki és be ki és be. Hihetetlenül kívántam, de nem én, hanem a szörnyetegem. Átvette az irányítást. A szemembe nézett, de nem látta hogy már a szörnyetegem bámul rá. Nem láthatta a hajamtól szerencsére. Még nyugodt volt. A szörnyetegem kívánta. Gyorsabb tempóban hatolt Liv-be, ő nagyokat nyögött. Én pedig próbáltam magamat visszafogni, de sehogy nem sikerült. Nyöszörögtem. Nem akartam ezt az egészet. A szörnyetegem viszont annál inkább. Érezte Liv vágyát, és tetszett neki hogy én ellenállok. Egyre erősebben uralta a testemet. Már visszafogni sem bírtam. Láttam Liv nyakát, és egyedül a friss meleg húsra tudtam gondolni. A szörnyetegem elhitette velem, hogy egy tetemet látok magam előtt. Nyalogatni kezdtem a tetemet. Liv nyögött közben. Majd beleharaptam a meleg húsba. Liv felszisszent. Odakapott a szegycsontjához. Még mindig hozzá bújt a szörnyetegem. Legszívesebben már régen az erdőben vadásznék őzekre. De most itt van a karjaimban egy ember. Csak arra vár, hogy belemarjak. Nem vágy másra, csak hogy kiigyam a vérét. A szörnyetegem, erősebben harapta, viszont én éreztem ahogy Liv próbál elhúzódni tőlem… Sőt nem is óvatosan, hanem kifejezetten meg van rémülve. Ettől a bestiám még jobban felizgult. Szex, éhség, vágy, és rémület. A kedvencei. Ahogy a bestiám itta a menyasszonyom vérét, Liv fájdalmas hangon felnyögött.
- Áhh… ez fáj! – elhúzódott tőlem. A bestiám most elengedte. Izgatta magát a látvánnyal. Liv testén folyt a vér. Éreztem ahogy egyre izgatottabb lesz a meleg nedv szagára. Már tudtam, hogy mi fog történni. Liv rám nézett, de nem látta még mindig a szememet. – Mi ütött beléd? Miért haraptad ki a nyakamat? – egy zsebkendőért nyúlt, hogy felitassa a vért. Ám a szörnyetegem nem bírt magával. Liv nyakához nyúlt és feltörölte a vért, majd a számhoz emelte a kezét, és nem bírtam ellenállni, lenyaltam a vért. Már nem is én szóltam Livhez.
- Finom vagy! – mondta vággyal teli hangján a szörnyetegem. Liv nagyot nézett.
- Micsoda? Hogy mondtad? – kérdezte halkan és bizonytalanul. Azért közelebb húzódott hozzám. Megpróbáltam ellenkezni, de a szörnyetegem élvezte a leleplezést. Már négy éve erre a pillanatra várt. A bestiám türelmes volt. Liv hátratúrta a hajamat és a szemembe nézett. Én is láttam őt, de valahogy távolról. Olyan volt mintha egy csövön keresztül néztem volna. A szörnyetegem látta őt és Liv szembe nézett a szörnyetegemmel.
- Jézusom, mi történt veled? – húzódott el tőlem. Maga elé kapta a takarót és kihátrált a szobából. Meg kell neki magyaráznom a dolgot… Tudnia kell róla… Nem hagyhatom, hogy így menjen el. Elkaptam a fejemet. Nyögtem egy nagyot. Majd egy kis időre visszanyertem az önuralmamat. Remegtem. A bestiám ki akart törni belőlem. Verejtékeztem. Nem volt már sok hátra.
- Régebben el akartam neked mondani, már mióta ismerjük egymást. Áh….- roppant a tegnap esti bordám egy nagyot. – Nem lett volna szabad hagynom, hogy nálam aludj. Az egész az én hibám. Menj el, amíg még esélyed van a menekülésre. – nem bírtam magammal fetrengtem az ágyon, és már beszélni sem nagyon tudtam, csak suttogva. Kitörni készült a szörnyeteg. Reszkettem, folyt rólam a víz.
- Miért? Mi bajod van? Mi történik veled? – kérdezte, de mikor ismét ránéztem, már teljesen átvette felettem az irányítást a bestiám. Liv pedig csak állt ott mint egy megszeppent őzike, ami várja hogy a vadász leterítse. Megpróbáltam visszafogni magamat. Belehemperegtem az ágyneműbe, de a szörnyetegem nem bírt tovább várni. Szétszaggatta az ágyneműt. Liv elfutott, bemenekült a vendégszobába és magára zárta. Nem bírtam másra gondolni csak a friss húsra. Hogy még lüktet a szív a fogaim között. Beleremegtem az érzésbe. Még több csontom ropogott, és már nyüszítettem a fájdalomtól, hogy nem kaphatom meg azt, ami nekem jár. Rettegést éreztem. Félelmet. A bestiám hempergett ebben a rettegésben, mint valami jól eső homokfürdőben. A félelmet felváltotta a kétségbeesés, és a reménytelenség. A szörnyetegem majdnem elélvezett a gyönyörtől. Egyre jobban ropogtak a csontjaim beleremegtem Liv kavargó érzelmeibe. Kiindultam a szobából. Éppen kezdtem szőrösödni. És Már majdnem teljesen átváltoztam. A szörnyemet érdekelte, hogy mit csinál Liv. Óvatosan belesett a kulcslyukon, ám nem látott semmit. Türelmesen várt, tudta hogy Liv is ki akar lesni. Egymás szemébe bámultak. Éreztem hogy Liv rémült, hogy nem tud semmit se csinálni. Szerettem volna megakadályozni, de már nem tudtam átvenni ismét az uralmat a testem felett. Összeszedtem minden erőmet az uralomátvételre, ám tehetetlenségemben csak annyit sikerült csinálnom, hogy összekuporodtam az ajtó előtt és nyöszörögtem a fájdalomtól. Miért akadályoznám meg a vágyaimat. A bestia én vagyok. Tudatosult bennem. Átengedtem teljesen magamat. Fejformám megnyúlt, hajam pedig megnőtt és beborította az egész testemet. Farkam nőtt, a kezemen pedig hatalmas karmok nőttek. Fogaim helyett agyaraim nőttek. A szemfogaim kilógtak a számból. Gyorsan bementem a konyhába hogy Liv ne lásson meg. A vendégszobával pont szemben volt a konyha, de el tudtam úgy bújni, hogy a szobából ne lássanak be rám. Bebújtam a konyhapult mögé. A szörnyetegem teljesen uralkodott rajtam. Már nem avatkozhattam bele a történésekbe. Ugyan úgy messziről láttam az eseményeket, mint ahogy a szobában. Teljesen farkas lettem. A bestiám vinnyogva nevetett rajtam… persze ezt csak én hallottam. A bestia felemelkedett két lábra, majd kilépett a konyhapult mögül. Érezte, ahogy Liv figyeli őt. Különben sem szerette a lányt. Senkit sem szeretett aki közeledni mert hozzám. Leszámítva a falkámat. Vicsorgott az ajtó felé és morogva négy lábra ereszkedett. A karmai kopogtak a padlón. Liv rettegett. Már sírt is. Érezte a bestiám. De már én is. Milyen jó lesz „meglepni” belemarni a friss húsba. A meleg hús szétolvad a számban. Nekiiramodtam. Be akartam törni az ajtón. Be akartam törni a testébe! Nekimentem az ajtónak. Megrepedt. Liv menekülni próbált. De már nem tudott. Még egy nekifutás, mindjárt bent leszek, és fürödni fogok a vérében. Ah… A megrepedt ajtót kezdtem el ütni. Három ütésre meg is adta magát. Nem fáradtam ki benne. Három deszkán keresztül átpréseltem magamat, alig ment, de bejutottam. Az űzött vad sehol. A szörnyetegem jó játéknak vette a dolgot. Szimatolni kezdett, bár pontosan tudtuk, hogy hol van. Körbejártuk az ágyat. Az ágynemű kilógott. Milyen kár. Pedig jó játék volt. Sajnos a prédát elárulta a rettegése. Szinte láttuk ahogy reszket az ágy alatt. A takaró éppen hogy elindult befelé az ágy alá, de megragadtuk, együttes erővel. Kihúztuk a vadat. Liv sikított, ahogy kihúztuk. A szörnyetegem végigmérte. Előbb jobb lesz vele játszani. Egy mozdulattal leszaggattuk róla a takarót. Szörnyetegem térdelt, úgy szívta be Liv illatát. Eszembe jutott az együtt töltött idő. Hogy mennyire élvezem a társaságát. Nem hagyhatom hogy a szörnyetegem magáévá tegye. Nem hagyhatom hogy egyen belőle. Nem akarok hogy ő is olyan legyen mint én. Sajnos a bestiám már régen erősebb volt nálam. Megragadtuk Liv fejét és lenyomtuk a földre. Végigcsodálta a prédája testét, majd hátulról rámásztunk. Nem vágytunk másra, csak szexre és friss húsra. Az uralkodás érzése. Csak az mi kezünkben van az élete. Bármit tehetünk vele. Esélye sincs győzni. Többé már nem. Akármit tehetek vele. Szex vagy élelem? Ebben még volt döntésem… Akkor inkább a kisebbik rossz. Beléhatoltam. Ordított a fájdalomtól. Nem törődtünk vele. Mind a ketten élveztük a szörnyemmel. Mint a régen megérdemelt jutalom falat. Ah… Kezdtük élvezni. Kicsit lazult a fején a szorítás, de azonnal menekülni próbált. Körülfontuk a nyakát és a derekát, és vissza toltam az ágyékomra. Ordibált és folytak a könnyei. A szörnyetegem erre várt. Végül Liv összeszedte magát és hangosan ordibálta:
- - Hagyd, abba! Hagyd már abba! – a szörnyem annyira élvezte… nem bírt már magával… én sem. A prédába élveztünk. A megérdemelt jutalomfalat. Igen… Az még csak most jött. Jól végzett munka után. Ah… Vonyítottunk egy nagyot, és marcangolni kezdtük a préda vállát. Jól esett. Túl jól. Kitéptük a húst. Meleg volt és friss. Pont amilyenre vágytunk. Vére akár a méz, olyan édes volt. Közel voltunk még egy orgazmushoz…NEM! Végre sikerült önuralmat erőltetnem magamra. A szörnyem kielégült, de még nem távozott el teljesen. Megfordítottuk a prédát, hogy lássuk a szemében a félelmet. Kimerülten engedtem rá magam Liv-re. Összeszedtem az erőmet, Liv oldalán keresztül benyúltam a lapockájához. De végigkarmoltam, amit nem akartam. Most már semmit sem akartam, csak azt hogy vége legyen az egésznek. Teljesen visszanyertem az önuralmamat, már önmagam voltam, de még mindig farkas alakban. Felemeltem Liv-et. Még nyitva volt a szeme. Mozdulni sem bírt, alig lélegzett.
- Sajnálom, sajnálom, hívok segítséget, meg fogsz gyógyulni. Nagyon sajnálom. – próbáltam mondani neki, de még mindig csak morogva tudtam beszélni. – Liv rám nézett, majd lassan becsukódtak a szemei.
*************************************
Teljesen idegen helyen ébredtem. Fogalmazzunk úgy inkább, hogy nyitottam ki a szememet. Sajgott mindenem. A karomat nem bírtam megmozdítani, fájt az ágyékom. Mindenem. Alig emlékeztem hogy mi történt velem. Megpróbáltam felkelni, nem sikerült, egy hatalmas nyögés lett a vége. A nyögésből pedig ordibálás. Az ordibálásra benyitott egy fekete bőrű nő, orvosi táskával. Őszes haján csillogott a fény.
- Nem szabad mozognod, édesem! – több helyen össze vagy varrva. Jobb lenne ha nem szakadnának fel.
- Mi történt? – kérdeztem gyengén.
- Hát nem emlékszel?
- Nem.
- Alexander átváltozott Telihold reggelén. – már derengett valami.
- Honnan ismeri maga Alexet?
- Minden alakváltó ismeri Alexandert.
- Alakváltó? Az mi?
- Nos, ezt elég nehéz elmagyarázni. De a lényege kb. annyi, hogy egy hónapban egyszer kiszőrösödsz és gyilkolsz amit csak érsz.
- Mi? Mit mondott?
- Kedvesem, inkább aludj még egy kicsit, nagyon gyenge vagy még, és ha a feltevésem igaz, akkor hamarosan teljesen begyógyulnak a fizikai sebeid. A lelki nem tudom meddig fog tartani.
- Mi történik velem? – kérdeztem újból.
- Alexander valószínűleg megfertőzött likantrópiával. Vagyis, valószínűleg te is alakváltó lettél.
- Ezt most nem értem pontosan.
- Semmi gond, kedvesem, majd megérted, de most mindennél fontosabb hogy pihenj. – nem tudtam koncentrálni, inkább megfogadtam a tanácsot. Visszaaludtam.
**********************************
- Hogy van? – kérdeztem.
- Hát, Alexander… nem túl jól. Hogy lehettél ilyen ostoba? – igaza volt Lilian-nek. Ostoba voltam.
- Meg fog gyógyulni?
- Talán. Ha átváltozik meg fog gyógyulni, ha nem, akkor nagyon kicsi az esélye rá. – megcsóváltam a fejemet.
- Át fog változni?
- Már így is gyorsabban gyógyulnak a sebei, de nem elég gyorsan. Annyi vért vesztette, hogy ereje nincs begyógyítani magát.
- Hogy tehetném jóvá? – kérdeztem.
- Alexander… Beszélj vele. – mondta nemes egyszerűséggel Lilian.
- De hogy beszélhetnék vele, mikor magánál sincs? Ráadásul én tettem vele. Látni sem akar. Annyira sajnálom az egészet.
- Nem sajnálaton múlik, Alex. Ha nem engedted volna neki, még ember lenne.
- Igazad van, beszélnem kell vele. – Liliannal mind a ketten felkaptuk a fejünket egy nyögésre és egy ordításra. Lilian sietett a betegszobába, én pedig leroskadtam az egyik székre. Fenébe. Pedig annyira szeretem. Az egész az én hibám. Az elején meg kellett volna mondanom neki. Nem megvárni, amíg a szörnyetegem nem bírja elviselni. Mit tettem? Te jó ég. Nem élhet már normális életet, és ezt csakis nekem köszönheti. Lépéseket hallottam a betegszoba felől. Lilian jött. – Mi történt? – kérdeztem tűkön ülve.
- Felébredt.
- És?
- Fáj mindene. Közöltem vele a hírt, de nem nagyon fog az agya.
- Elhiszem. Beszélni fogok vele.
**********************************
Kinyitottam ismét a szememet. Nagyon rosszul voltam. Bár a vállam már nem fájt, ahogy a lábamat akartam felrakni, kínzó fájdalom hasított az ágyékomba. Mi a fene történt? Mardos az éhség is. Egy új érzést fedeztem fel. Mintha most osztoznom kéne valakivel vagy valamivel az elmémen. Felmordult. Behunytam a szememet, hátha megláthatom az elmémben. Távolról egy fehér folt ugrált elő. Egyre jobban élesedett a körvonala. Egy hatalmas fehér farkas. Ugrált, majd mielőtt szemügyre vehettem volna, felém iramodott. Egyre jobban változott emberré, az arca is már olyan volt mint egy emberé, a szőr is eltűnt róla, magamat láttam. Semmi sem volt rajtam, vigyorogtam, véres volt a szám. Aztán egyre közelebb lépkedtem önmagamhoz, belenevettem a lelkembe. Kinyitottam a szememet. Nem bírtam nézni.
- Te jó ég! – suttogtam. Mi van velem? – valami ismét felmordult bennem. Egyetlen dologra tudtam gondolni: Evés. Muszáj valamit ennem, különben meghalok. Kínzó éhség. Felhúztam a lábamat akármennyire is fájt. Felültem, hajtott az éhség. Nagy nehezen odavánszorogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Szerencsére keskeny folyosó volt, így a kezemmel tudtam támaszkodni mind a két falra, nehogy összeessek. Egy konyhaasztalt láttam, és az előbbi ősz hajú nőt, előtte orvosi táskával. Olyan éhes voltam, hogy nem hallottam tisztán ahogy ordibál nekem hogy menjek vissza. Láttam hogy elindul felém, de nem érzékeltem. Az a lény akivel osztozkodni kellett az elmémen, most azt parancsolta, hogy ne hagyjam magamat, igenis éhes vagyok. Törjek át rajta, ő majd ad hozzá erőt, hogy megtegyem. Rá hallgattam. Abban a pillanatban olyan erő birtokába kerültem, amilyet még sosem éreztem. Meglöktem a nőt, éppen csak hozzáértem, de láttam ahogy elrepül a konyhaasztalra. Alexander lépett elém. Ismerős volt az arca, de nem tartottam fontosnak honnan. Beszélt hozzám.
- Liv! Hallasz? – csak néztem rá, nem értettem hogy mit mond. – Liv, ne engedj neki, uralkodni akar feletted, nem engedheted neki. – Az illető a fejemben emlékképeket hozott a felszínre. Éppen azt ahogy Alex megerőszakol farkas alakban, aztán a következő, ahogy összevarrja Lilian a hüvelyemet. Harapások, tépések, rosszullét. Ismét visszatértem önmagamba. Éreztem hogy nem állok stabilan. Kinyitottam a szememet, észre sem vettem hogy becsuktam. Alexander állt előttem. – Liv! Küzdj ellene! Téged akar! Ne hallgass rá! – a hang a fejemben egyre csak lökte az emlékeket, ahogy Alexander élvezkedik a húsomból, issza a véremet. A fejemhez kaptam.
- NEM! – ordibáltam. Térdre estem. Még mindig a fejemet fogtam. – Hagyd abba! Nem akarok többet látni! Nem akarok rá emlékezni!- Alex letérdelt és próbált felhúzni, viszont annyi feszültséget kihozott belőlem az, az izé amivel osztozkodni kellett, hogy elkaptam a kezemet Alexéből és pofon vágtam, de úgy hogy hallottam ahogy roppan a nyaka. Nem adta fel, próbált segíteni. – NEM! Ne érj hozzám – ordibáltam neki. – Hagyjál békén! Többet nem akarok! – Lilian föltápászkodott a konyhaasztalról és hozta a nyugtató injekciót. Sietett hozzám.
- Liv, bocsáss meg, nem akartam, kérlek, hallgass meg! – próbálkozott Alex.
- Tűnj innen. – köptem az arcába. – Mit tettél velem? – az utolsó mondatot már alig hallhatóan mondtam, mert Lilian belém nyomta a tűt, és már el is lazultam.
******************************
Nyitódott az ajtó. Liliannal felkaptuk a fejünket. Lilian látta meg először Liv-et. Lilian ordibált.
- Liv, feküdj vissza, nem szabad kijönnöd! Feküdj vissza! – a következő, amit láttam, hogy Lilian hátrarepül a konyhaasztalra. Liv elé léptem. Sápadt volt, a vállán a kötés átvérzett, és a lábán csorgott a vér. Felszakadt a varrat.
- Liv! Hallasz? – kérdeztem tőle. Rám nézett, de nem őt láttam. A smaragd zöld szemek helyett, gonosz, tengerkék szemek ültek. – Liv, ne engedj neki, uralkodni akar feletted, nem engedheted neki. – Liv behunyta a szemét, összeszorította, körbeforgatta a fejét, majd kinyitotta. Ugyan azokat az idegen szemeket láttam. – Liv! Küzdj ellene! Téged akar! Ne hallgass rá! – kedvesem, nem állt a lábán, dőlöngélt. Majd térdre rogyott. Utána kaptam. A fejéhez kapott, és kiabált.
- NEM! Hagyd abba! Nem akarok többet látni! Nem akarok rá emlékezni! – én is térdre ereszkedtem, próbáltam felsegíteni, de megéreztem valamit, vagyis valakit. Egy újabb szörnyeteget. Liv, is alakváltó lett. Megfogtam a kezét, hogy felsegítsem, de kihúzta, és pofon vágott, de úgy hogy megroppant a nyakam is. Hát igen… Ezt megérdemeltem. A szörnyem viszont boldog volt. Újra felé nyúltam, hogy segítsek.
– NEM! Ne érj hozzám – ordibálta torkaszakadtából – Hagyjál békén! Többet nem akarok! – a konyhaasztalról Lilian magához tért és már nyúlt is az orvosi táskába nyugtató injekcióért.
- Liv, bocsáss meg, nem akartam, kérlek, hallgass meg! – beszélni akartam vele, de nem a szörnyetegével. Ő teljesen ellenem volt. Rávette őt is, hogy ellenem legyen.
- Tűnj innen! –köpte az arcomba. Nagyon rosszul esett. – Mit tettél velem? – az utolsó mondatát már alig hallottam, mert Lilian már beadta neki a nyugtatót. Ellazult, majd a kék szempár eltűnt, és maradt az ismerős smaragdzöld szemszín. Szeme felfelé fordult. Aludt. Viszont aggasztóan sok vért veszített ez alatt az öt perc alatt. Lilian káromkodott, és helyre rántotta a kificamodott bal vállát. Megfogtam Liv-et, és bevittem a szobájába. Betakartam felhúztam a redőnyt, kinyitottam egy kicsit az ablakot. Jobbnak láttam, hogyha kimegyek, elindultam az ajtó felé, de egy csókot nyomtam Liv arcára. Kimentem, és visszaültem a konyhaasztalhoz. Lilian éppen ételt csinált.
- Kérsz? – kérdezte egyszerűen.
- Nem vagyok éhes. – a roppant nyakamat masszíroztam. Lil észrevette.
- Hadd, nézzem, kedvesem.
- Ne…- nem hagytam hogy megvizsgáljon. – Megérdemeltem… Különben is, nemsokára jobb lesz.
***********************************
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
