| Laire az erdőkben tanulta a gyógynövények titkát édesanyjától, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Az egyik bokor mozgolódott. Odanézett, aztán abba maradt a mocorgás. Tovább figyelt anyukájára.
- Látod kislányom, ez itt az Ezüstlevél. A virága, csak teliholdkor nyílik, ebből a növényből lehet kiváló gyógy főzetet készíteni, amely begyógyítja a sebeket. Ez a másik pedig... - Laire ismét a bokor felé figyelt, de mire odanézett a mocorgás ismét elmúlt. - Figyelsz rám? - kérdezte a nő komolyan a lányától.
- Igen anyu, csak valamit mozog a bokorban. - mondta vékonyka hangján a kislány. Anyukája felállt a fűből és a bokor irányába nézett. Mivel semmi mozgás nem észlelt, vissza térdelt az Ezüstlevélhez.
- Szóval, ha ebből a növényből és friss forrásvízből főzetet csinálsz, azzal minden seb begyógyítható. Ez a másik pedig a Békevirág. - a bokor ismét mocorogni kezdett, ezt már Laire anyja is észre vette, ismét felállt, és a bokorhoz sétált. Szétnyitotta a leveleket és egy kisfiút talált. Ugyan olyan hosszú füllel mint az ővé és ugyan olyan sápadt arca volt, mint a lányának. A fiú szeme zölden vibrált. - az Elf hátrálni kezdett a bokortól, kezében már varázslatot tartott. Laire is odasietett és elmosolyodott.
- Egy kisfiú. Hogy meg van rémülve. - a fiú valóban megrémült. Haja kócos volt, ruhája szakadt, és riadtság volt a szemében. Nyögött valamit. Elsőre nem lehetett érteni, de mikor folyamatosan azt a két szót hadarta, Laire rájött mit mond. Anyukája már készülődött hogy a varázslatot a gyerekre küldje, de lánya megfogta a kezét.
- Anya, ne, meg van rémülve. Nagyon fél. - mondta szeliden.
- Dehát ő egy Vér Elf, az ellenségünk.
- És szerinted meg tudna támadni? Nézz rá, meg van ijedve. Kérlek anya ne bántsd. - a nő a gyermekre nézett és végre ő is megértette a hadart szavakat.
- Ne bántson, ne bántson, ne bántson, kérem...-a kisfiú a fejéhez kapta a kezét, hogy védje magát. A nő eleresztette a mágiát a kezéből, de a fiú még mindig ugyan azokat a mondatokat szajkózta. Laire jobban szétnyitotta a bokrot, és a fiú mellé térdelt.
- Szia! - mondta jó kedvűen. A fiú elvette a kezét a fejétől és a lány szemébe nézett. Remegő hangon beszélt.
- Ugye az anyukád nem fog bántani? - kérdezte alig hallhatóan.
- Nem fog bántani. Nem vagy éhes? - kérdezte az Elf.
- Nem hinném hogy ez jó öt...- Laire anyukája nem tudta befejezni a mondatot.
- De, nagyon.
- Gyere, ebédelj nálunk. - ajánlotta fel a kislány, közben fehér haját hosszú füle mögé tűrte. Felhúzta a kisfiút. A gyerek fél fejjel alacsonyabb volt Laire-nél. Remegő lábakkal, és rémült tekintettel nézett a lány anyjára.
- Tregan vagyok. - kezet nyújtott a nő felé.
- Én pedig Maestra. - viszonozta a kézfogást amin nagyon meglepődött. - Mi történt veled? - kérdezte lágy hangon.
- Az apukám itthagyott. Azt mondta, hogy nem vagyok jó semminek. - Laire, Tregan körül ugrándozott, aki még mindig zavartan nézelődött körbe.
- Gyere, megebédelsz utána pedig alszol egyet. - szólt hozzá Maestra. A fiúcska szeme felvillant az ajánlat hallatán.
- Köszönöm szépen. - Maestra kézen fogta a gyereket és kivezette az erdőből. Laire pedig a másik kezét fogta anyjának. Amikor a falu széléhez értek, Maestra egy köpenyt adott a fiúnak.
- Ezt vedd fel, hogy ne vegyenek észre. - mondta és a kezébe nyomta a ruhát. Tregan magára húzta, felvette a csuklyát is, aztán rezzenéstelen arccal a földre meredt.
- Ezt miért csinálod? - érdeklődött Laire.
- Ha lenézek a földre, akkor nem vibrál a szemem. - válaszoltla Tregan.
- Értem. - tovább indultak be a faluba. Szerencsére senki sem állitotta meg őket. Ha megtudnák a lakosok, hogy egy Vér Elf van közöttük akkor abból vér folyna. Végig sétáltak a fő úton észak felé, átkeltek a falut körbe vevő tavon, majd rövid séta után elérték Maestra házát. A hatalmas épület az égbe magasodott, mint egy torony. Végülis ezt a célt szolgálta, mert Maestra Vadász volt, és ő tartotta szemmel a környéket, nehogy ellenségek támadják meg Astranaar-t. Bementek az épületbe, egyből a konyhában voltak. Maestra a két gyerek elé almát körtét dinnyét és birsalmasajtot tett. Falatozni kezdtek. Maestra is csatlakozott hozzájuk néhány perc múlva. Mire odaért, Tregan már fel is falta az adagját. Laire még csak az almával végzett. A kislány szeme kikerekedett, az anyjáé is.
- Kérsz még? - kérdezte Maestra.
- Igen. - válaszolta Tregan alig hallhatóan. Laire ugrott és a fiú elé tett még almát dinnyét és birsalmasajtot. Négy tál étel után Tregan feszülő hassal ült az asztalnál. Ennyi idő alatt a vendéglátói is befejezték az evést. Tregan nem mert megszólalni, csak ült. Sokat hallott az Éj Elfekről. A népe ősi ellenségei voltak. Nem gondolta volna, hogy egyszer vendégségben lesz náluk.
- Mióta nem ettél? - Maestra óvatosan tette fel a kérdést.
- Hat napja.
- Azóta ott voltál a bokorban? - kérdezte Laire.
- Nem. Nyolc napja itt bolyongok a környéken. Volt élelmem, de mivel nem tudok vadat ejteni és nem értek a növényekhez, a második napon már elfogyott a készletem. - Laire felkelt a székről és tejet vitt az asztalhoz. Anyja megivott két bögrével, Tregan pedig méregette az inni valót.
- Ez mi?
- Nagyon finom, kóstold csak meg. - mondta kedvesen Maestra. A fiú a szájához emelte a bögrét és aprót kortyolt, aztán lehúzta az egész bögrét.
- Kérsz még? - kérdezte Laire kedvesen.
- Igen. - három bögre után Tregan mozdulni sem tudott, annyira tele volt. Ásitott egy nagyot, közben megvillantak a zöld szemei. - Nagyon jól esett az ebéd, köszönöm szépen és a tejet is.
- Feküdj le, fáradt lehetsz. - Maestra általában nem volt ilyen kedves. Mindenki mogorva természetét ismerhette meg, mindenkivel bizalmatlan volt. Lányával is keveset beszélt, és őt is rövid pórázra fogta. Saját magán is meglepődött. Ha Vér Elf lenne a társaságában, akkor kérdés nélkül megölte volna, de most hogy ebédet adott neki, és még ággyal is kinálja...Meghatotta a fiú rémült tekintete.
- Köszönöm szépen. - Tregan és Maestra felkelt elvezette a fiút az egyik vendég szobába.
- És én? - Laire dobálta a haját, mérgelődve sietett utánuk.
- Te? Te gyakorlod szépen a harci teknikákat amit mutattam, és növényeket gyűjtesz, hogy erősitő italokat tudjak főzni. - a lány duzzogva kiment a ház mögötti kertbe és gyakrolni kezdett, vagyis úgy csinált mint ha gyakorolna. Maestra lefektette a fiút.
- Én azt hittem, hogy ti mindenki megöltök akik bemerészkednek a területetetkre. - mondta halkan Tregan.
- Jól hallottad.
- Akkor miért vagy hozzám ilyen kedves?
- Hogy később a lányom ölhessen meg téged. - válaszolta nemes egyszerűséggel Maestra. A fiú arca ismét rémületet sugárzott és összeszorult a gyomra. Nyelt egy nagyot. - Ugyan, csak vicceltem. Azért vagyok ilyen kedves, mert én is voltam ilyen helyzetben, és mert a lányom kedvel. - Tregan nem nyugtatta meg a válasz. Ugyan úgy félt. - Na, semmi gond. - ölelte magához a nő a gyereket. - Nálunk a gyerekek a legnagyobb védelmet kapják. Az egész faluban Laire az egyetlen gyermek. Unatkozik mert nincs kivel játszania, pedig szüksége lenne rá, nem gyakorolhat örökké. Már nem fogad szót. - mondta meg az igazi indokot Maestra.
- Apukám arra tanitott, hogy mindenki az ellenségünk. - jegyezte meg Tregan.
- Nem, ez nem igaz. Csak akkor az ellenségünk ha ránk támad. De ez hogy jön ide?
- Nem lett volna szabad elfogadnom az ebédet, és nem lenne szabad most itt lennem.
- És mit csináltál volna? - Tregan lesütötte a szemét.
- Nem tudom. Nem harcoltam még senki ellen. Apám nem tanitott. De már nincs is apám. Sem családom. - belekönnyezett a mondatba. A szemei úgy fénylettek, mint egy drágakő.
- Miért hagyott itt apád?
- Azt mondta, hogy ha igaz Vér Elf vagyok, akkor gond nélkül kitalálok az erdőből, és hazatérek az Örökének Erdejébe (Eversong Woods).
- Nagyon messze rakott le. Kalimdor szigetén vagyunk, nem pedig az Északi Királyságban. - jegyezte meg Maestra. - De tőlem ne várd, hogy vissza vezetlek, mert akkor vissza fogsz térni és legyilkolod a népemet. - mondta komolyan a nő.
- Akkor mit csináljak? Nem találok vissza, és nem tudom az erdők titkait.
- Itt maradhatsz egy időre. - ajánlotta fel a nő, de mihánt kiejtette az utolsó szót, már meg is bánta. Egy idő múlva észre fogják venni és akkor nincs számára menekvés.
- Tényleg? - csillantak fel a fiú szemei. - Nagyon szépen köszönöm. Igérem hogy jó leszek, és segitek mindenben. - ajánlkozott Tregan.
- Neked, a túlélésre kell koncentrálnod. De egyetlen dolgot kérek tőled.
- Mi lenne az?
- Ha itt maradsz velünk, akkor többet nem mehetsz vissza az otthonodba semmilyen körülmények között.
- Többet nem megyek vissza, megigérem. - mondta komolyan a fiú.
- Remélem úgy is lesz. Mert ha elmész és ismét vissza térsz ide, akkor meg kell hogy öljelek. - mondta Maestra. Tregan bólogatott, komolyan vette az ajánlatot.
- Maradok, és amiben csak tudok, segitek.
- Viszont ha maradsz, akkor úgy kell neveljelek, mint egy Éj Elfet. Amit az otthonodban tanultál, felejtsd el, itt nem ér semmit. Mi teljesen máshogy élünk mint ti. Más szokásaink vannak, más ünnepek, máshogyan kell szólni a fajunk beliekhez.
- Megtanulok mindent amit csak kell.
- Nagy terhet veszel a válladra ifjú Vér Elf, de ha komolyan gondolod, annak nagyon örülök. - Tregan mosolygott.
- Meg fogom tanulni. - mondta komolyan.
- Holnap kezdem a tanitásodat. Most pedig pihenj le, aludd ki a napok izgalmát. - Maestra magára hagyta a fiút és kiment a kertbe Laire-hez, aki éppen Druidához hiven, próbált alakot váltani. Már elkezdett szőrösödni a teste, mikor az anyja a kertbe lépett.
- Mit csinálsz? - kérdezte szigorúan. - Azért küldtelek ki, hogy gyakorold a bottal való harcot, nem azért hogy az alakodat próbálgasd. Különben is, ha elrontod, akkor úgy maradsz. Ezerszer kértelek hogy azt csináld amit mondok. Majd ha elég tapasztalt leszel hogy saját döntéseket hozz, akkor majd játszhatsz az alakváltással, de most felejtsd el. A felnőtté válásodig muszály hogy jól bánj a fegyverekkel. - Laire lesütött szemekkel változott ismét Elf alakba.
- De ez olyan unalmas. Már évek óta ezt a farönköt püfölöm, és semmi értelme sincs. - mondta a lány.
- Hát holnaptól már nem lesz unalmas, ugyanis lesz kivel edzened.
- Kivel?
- Tregan itt marad velünk. - jelentette ki a nő. A kislánynak kikerekedtek a szemei a meglepetéstől, de nem volt ellenvetése, csak a fülig érő szája jelezte, hogy nagyon örül.
Másnap Maestra korán kelt, hogy reggelit készitsen a gyerekeknek, jókedvűen, fütyörészve ébresztette őket. Reggeli után pedig megkezdte a tanitást. Tregannal bent maradtak a házba és olvasták az Elfek ősi könyveit, Laire-t pedig kitessékelte a kertbe gyakorolni.
- Tudod hogy meddig élnek az Éj Elfek? - kérdezte Maestra Tregantól.
- Én úgy tudom, hogy általában hatszáz és ezer év között, de vannak olyan Elfek, akik megérték a kétezres életkort is.
- Nagyon jó. Látom erről nem kell sokat mesélnem. Áruld el nekem hogy honnan tudod ezt?
- Anyukám mesélte. Régen volt egy Éj Elf barátnője, titokban találkoztak, és meséltek egymásnak.
- Hogy hivják az anyukádat? - kérdezte meglepetten Maestra.
- Vilya.
- Akkor én voltam az a barátnő. Mennyit mesélt neked anyukád? - kérdezte az Elf.
- Nem sokat. Néha elszólta magát. De nem sokat beszélt az Elfekről, csak akkor ha apukám messze volt.
- Ez érthető. Ha apád megtudná, hogy a feleségének "kapcsolata" van egy Elfel, akkor azonnal megölné. - Tregan szeme nagyra nyilt.
- Tényleg?
- Igen. A te fajod a gyilkolásra és a harcokra szakosodott. Bármit megtehetnek, amiről úgy gondolják hogy kedvükre való.
- Ezt nem is tudtam.
- Igen, mert benned még nincs meg a felsőbbrendű tudat, mint a legtöbb Vér Elfben. Régen ti is olyanok voltatok mint mi. Aztán régen, nagyon régen, valaki kitalálta, hogy kiválik a népünkből. Páran követték, és elnevezték magukat Vér Elfeknek. Olyan gyűlölet kelt a szívükben amiért a többiek nem követik őket, hogy kihatott a külsejükre. Mindannyiuknak méregzöld, vibráló szeme lett, és az érzékeik, viselkedésük is megváltozott. Sőt még a képességeik is megváltoztak. Elszívták más életerejét. Ezt nevezték Arkán fogyasztásnak (Arcane Soul). Mára a Vér Elfek nem tisztelnek semmit és senkit. Egymást is szemrebbenés nélkül lemészárolják, ha valami nem úgy alakul ahogy akarták. Valószinűleg apád is legyilkolt volna a gyengeséged miatt. - Tregan mélyen hallgatott.
- De én nem vagyok ilyen.
- A felnőtté válásodnál dőlik el minden. Ti kétféle képpen váltok felnőtté. Vagy levedlitek a bőrötöket, egyszer, de akkor megpecsételődik a sorsotok, vagy pedig mágiával, mint mi. Ez az egy közös maradt bennünk. Azok akik levedlik a bőrüket, vezetőknek születtek, az ő szivük sötétebb még az átlagnál is.
- Ezt nem is tudtam. Szóval a népem a gyűlöletből és a sötétségből táplálkozik?
- Pontosan.
- Nem akarok ilyen lenni ha felnövök. És nem akarok felnőni sem.
- Pedig túl kell rajta esned. - Tregan üveges szemekkel maga elé bámult.
- Ha levedlem a bőrömet, de itt vagyok az Éj Elfeknél, akkor nem lehet semmi gond ugye?
- Ezt nem tudhatom, itt még nem nőtt fel egy hozzád hasonló sem.
- Nem akarok felnőni. És nem akarom hallgatni, hogy milyen gaztettet hajtott végre a népem. - mondta a fiú komolyan. Maestra meglepődött, aztán kihúzta magát és mesélni kezdett a fiúnak. Elmesélte a szokásokat, a köszönési formát, az általános viselkedést, hogy ne tűnjön ki a többiek közül. Mesélt neki az ünnepekről, a születésekről, a halálról. Megosztotta vele a környék történelmét. Tregan egy szót sem szólt közben. Csodálattal hallgatta az Elfek múltját és jelenét. Csak úgy szivta magába a tudást. És utána szóról szóra visszamondta a tanitójának. Maestra meg volt vele elégedve. Tényleg igyekezett, hogy ne legyen vele baj. Mindig figyelt, megcsinálta a feladatokat amiket Maestra mondott neki, de a fegyverrel való harcot nem tanitotta neki. Laire viszont állandóan a farönköt püffölte a kertben. Neki nagyon jól ment. Az egyik napon vendégek érkeztek a házba. Ashenvale hercege Khyntanor, és kedvese Karrin tett látogatást. Először a bejáraton próbáltak bemenni, de a ház zárva volt igy a kerten keresztül jutottak be. Megtalálták Laire-t, aki éppen gyakorolt mint mindig.
- Ishnu ala, gyermek! - mondta kedves hangján Karrin. Laire mélyen meghajolt, a haja a földet verdeste.
- Ishnu ala, Karrin! Kit kerestek?
- Édesanyádat, és téged. - válaszolta kedvese helyett Khyntanor.
- Anya bent van a házban - mondta Laire.
- Nem tudunk bemenni, zárva az ajtó. - jegyezte meg Karrin.
- Áh... lehetséges, éppen történelem órát tart. - de mikor Laire befejezte a mondatot, összeszorult a gyomra... Elszólta magát.
- Kinek tart történelem órát? - kérdezte Karrin és már el is idnult befelé a hátsó ajtón keresztül.
- Laire, nemsokára felnőtt leszel. - nyugtázta Khyntanor, aki kedvese után indult. A kislány más körüllmények között nagyon örült volna a hirnek, de hogy elszólta magát, igy már nem várta annyira. A herceg is belépett a házba. Maestra éppen az asztalnál ült és beszélt, amikor megérkeztek.
- Üdvözöllek Maestra - szólt a herceg. A nő zavartan felnézett, vissza köszönt és nyugtalanul fészkelődni kezdett. - Kihez beszéltél az előbb? - kérdezte Karrin.
- Én, csak felfrissitettem a tudásomat a környékkel kapcsolatban. - füllentette a nő.
- Értem. - nyugtázta a herceg. - Két okból kifolyólag látogattunk meg téged. Az egyik: pár napja két Vér Elf fosztogatta a környéket és te nem riasztottál minket Maestra. Miért van ez? - az Elf megvakarta az állát és igy szólt.
- Kedves hercegem, a Vér Elfek jöhettek más irányból is, nem tudok az egész területre vigyázni egymagam. Nem tudok mindenhol ott lenni. Már igy is többet vállaltam el, mint amennyire képes vagyok.
- Ez igaz, kedves Maestra. Már részről pedig azért jöttünk, hogy közöljük a hirt, hogy a Vének a következő hónapban felnőtté avatják a lányodat. - a herceg kihúzta magát és úgy mondta az örömteli hirt. Maestra nagyon megörült.
- És Maestra, megtiszteltetésnek venném, ha a lányod, az én irányitásom alatt sajátithatná el a képességeit. - mondta Karrin, a környék egyetlen Druidája.
- Én pedig örömmel fogadom el az ajánlatodat, kedves Karrin.
- A lányodat is meg kéne kérdezni a dolgokról - mondta Khyntanor.
- Majd közlöm vele a jó hirt. Nem lesz ellenvetése. - nyugtázta Maestra. - Mindig is szeretett volna a te tanitványod lenni. - Karrin jót mosolygott, aztán elindultak ki a házból. Khyntanor visszafordult.
- Maestra, ha lenne itt valaki, arról tudnánk ugye?
- Persze, hercegem. - füllentette nő. Összeszorult a gyomra hogy hazudott a hercegének.
- Remélem is. - mondta szigorúan a férfi és kimentek a házból. Mihánt elhagyták a kertet is, Laire befutott a házba.
- Anya, anya, nemsokára felnőtt leszek! - ujjongott a kislány. Körbenézett. - Hol vagy Tregnar? - kérdezte. Vékonyka hang válaszolt a kérdésre.
- Itt. - a széken láthatóvá vált a fiú. Felvette a környezete szinét, hogy ne legyen feltűnő.
- Jobban oda kell figyelnem a látogatókra. - jegyezte meg Maestra. - Hogy csináltad ezt? - kérdezte.
- Ez az egyetlen amihez értek egyelőre. - válaszolta Tregnar.
- Egyelőre. Megtanitok neked mindent amit csak tudnod kell. Jut eszembe, mennyi idős vagy?
- Következő hónapban leszek száz éves. - az Éj Elfeknél és a Vér Elfeknél a száz év igen csak fiatalnak számitott. Maestra a maga kilencszáz évével már tapasztalt Elfnek mondhatta magát.
- Te is hamarosan felnőtt leszel. Csak azt nem tudom hogy hogyan várjuk meg a felnőtté válásodat. Remélem nem a rosszabbik lesz, mert akkor kár volt tanitanom téged. Viszont ha a szelidebbik fajta változásod lesz, akkor azt nem tudom hogy melyik Vént vegyem rá, hogy varázsoljon át téged is.
- Van egy ötletem, anya. Mi lenne ha akkor lenne felnőtt, amikor én is. Csak amikor kilépünk a Vének templomából, akkor ő bent marad egy ideig, hogy...
- Nem, ez kapásból nem működne. Nincs annyi pénzem, hogy lefizessem a Véneket, ráadásul ha megtudják, hogy egy Vér Elfet rejtegetek, minket is megölnének. Tudom már - csapotta fejére Maestra. - Az anyukád pap nem?
- De.
- Ide kell hivnunk, hogy felnőtté varázsoljon. Kapcsolatba lépek vele. - Maestra koncentrált és Suttogással kapcsolatot teremtett Vilyával.
- Üdvözöllek Vilya. Maestra vagyok. - egy ideig nem érkezett válasz, aztán a nő fejében motoszkálni kezdett Vilya.
- Üdvözlet neked is Maestra. Régen beszéltünk. Miért kerestél meg?
- Nálam van a fiad.
- Hála az égnek. Már nagyon aggódtam miatta. Az apja nagyon mérges volt rá és otthagyta Kalimdor szigetén. Tudtam hogy nem fog tudni visszajönni, de az apja nem engedte, hogy utána mehessek. Visszahozod őt nekem? - kérdezte Vilya megkönnyebbülten.
- Sajnos nem tehetem. Egyezséget kötöttünk a fiaddal.
- Milyen egyezséget?
- Itt maradhat nálunk, de csak akkor ha soha többet nem tér vissza a szülőföldjére. - egy ideig nem érkezett válasz, aztán Maestra fejében szörnyű érzelmek kavarogtak.
- Ezt meg hogy képzeled? Ő az én fiam, nekem kell tanitanom. Nem maradhat ott, észre fogják venni az Éj Elfek. És különben is, ki mondta neked, hogy ott akar maradni Tragnar?
- Ő maga.
- Nem hiszem el. És mégis miért kerestél, ha nem térhet vissza többet a fiam?
- Azért, hogy felnőtté varázsold. Elviszem hozzád, hogy elköszönjön, de vissza kell hogy hozzam. Semmi baja sem lesz. Tanul éppen, és nagyon jól halad. Tudja a történelmünket, a tiéteket is, tudja a kasztokat, hogy mire képesek, és az ő képességei is fejlődnek.
- Nem veheted el tőlem az egyetlen gyermekemet. - visszhangozta Vilya.
- Ha elvettem volna tőled, akkor már régen halott lenne. Nyolc napja kóválygott az erdőben, nem talált ki a kikövezett utakra. Hat napja nem evett, mikor hazahoztam, szivesen fogadott minden ételt, cserébe hogy felajánlottam neki hogy maradhat, azt mondta, hogy mindent megcsinál amit csak tud.
- Munkára kényszerited a gyermekemet?
- Nem, segit a lányomnak gyakorolni. Együtt tanitom őket. Ugyan Vilya...régóta ismerjük egymást. Te is tudod, hogy ha a szavamat adom valamire, akkor az úgy is lesz. Gondját fogom viselni a fiadnak, minden tudásomat átadom neki. Neked csak felnőtté kell varázsolnod. A többit elintézem.
- Ha tényleg, komolyan a gondját viseled, akkor valóban megbizom benned.
- Miért csapnálak be? Ha máshogy lenne, már régen halott lenne. És a hercegnek is beszélni fogok róla. Nem vagyunk olyan kegyetlenek, mint ahogy elképzeled. A herceg is meg fogja érteni a dolgot.
- Jól van. De kérlek, néha hadd látogassam majd meg.
- Ez csak természetes. - kopogtattak az ajtón. - Most be kell fejeznem, vendégek jöttek. Köszönöm a bizalmadat.
- Én pedig köszönöm hogy a gondját viseled. - a kapcsolat bezárult, Maestra pedig ajtót nyitott. Az ajtóban maga Vilya állt, kisirt szemekkel és remegő tagokkal. - Látnom kell a fiamat. - mondta reszkető hangon.
- Gyere be. - Maestra a vendéget leültette az egyik székbe. Laire bekukkantott, hogy ki jött látogatóba, de egyből vissza is húzódott, ahogy a Vér Elf vibráló zöld szemeit meglátta. Tragnar is kilesett, megnézni hogy ki jött. Szemei könnybe lábadtak, mikor meglátta az édesanyját.
- Anya...
- Tragnar, fiam... - Vilya a székről a földre térdelt és ölelésre nyújtotta a kezét. Tregnar szaladt hozzá és hosszan ölelték egymást. Mind a kettejük sirt. Elhúzódtak egymástól. Vilya a fia szemébe nézett. - Édesem... hogy érzed magadat? Jól vagy? Minden rendben? - kérdezte.
- Igen anya, nagyon jól érzem itt magamat. Ugye nem viszel haza? Nagyon félek aputól. Mennyi ideig maradsz? Ugye te is itt maradsz velem?
- Nem, szivecském, nekem vissza kell mennem. Azért jöttem, hogy lássalak, és hogy felnőtté varázsoljalak.
- Értem. De azért néha meglátogatsz még ugye? - kérdezte reménykedve a fiú.
- Persze, hogy meglátogatlak. Amikor csak tudok, eljövök hogy meglátogassalak. - ismét megölelték egymást, sirtak mind a ketten. Maestra kiment a házból, kiment a lányához, aki kérdezősködött, mint mindig. A nő nem válaszolt egy kérdésére sem, csak letérdelt és megölelte a lányát. Laire egyből elhallgatott és ugyanolyan mélyen ölelte az anyját, mint Tregnar.
- Nagyon szeretlek, kislányom. - mondta Maestra halkan, közben megsimitotta lánya haját, és a füle mögé igazitotta. - Azért tartalak szigoruan, hogy a későbbiekben jó életed legyen. Hogy engedelmes legyél a feljebbvalókkal és hogy tisztelj mindenkit. Nem azért foglak rövid pórázon, mert nem szeretlek.
- Tudom anya. - Laire csak ennyit mondott, ölelte tovább az anyukáját. A hátsó ajtó nyikorgását hallották. Vilya lépett ki kézen fogva a fiát.
- Felnőtté varázsolom. Hol tudnám végrehajtani a varázslatot? - kérdezte Vilya.
- Itt megteheted. - a Vér Elf hátrébb vezette a fiát, elengedte a kezét, és koncentrálni kezdett. Elő vett a zsebéből egy kis üvegcsét, és megitatta zöldes tartalmát Tregnarral. A fiú öklendezni kezdett tőle, összeesett és remegett. Bőre elsápadt, arca pedig zölddé változott. Vilya érthetetlen nyelven beszélt a gyerekhez, közben a keze végig a fia hátán pihent. Tragnar még mindig öklendezett és egyre jobban sápadni kezdett. Vilya a szavaiba varázslatot csempészett és belevezette Tragnar-ba. A fiú azonnal megdermedt, álomba szenderült és azonnal elkezdődött a felnőtté válás folyamata. Csontjai ropogtak, bőre megnyúlt, arccsontja kiduzzadt, álla pedig csontosabb lett. A fülei még jobban megnyúltak, és a haja is megnőtt, és kiszőkült. Olyannyira, hogy nem lehetett eldönteni, hogy ősz-e vagy csak nagyon szőke. Tragnar ruhái szakadozni kezdtek a hirtelen növekedéstől. Egy ideig nem történt semmi, aztán a fiú kezéből egy kristály növekedett ki. Egy méregzöld, áttetsző kristály. A kő felvándorolt a csuklójára, és rácsavarodott, majd vékony karperec lett belőle.
- A felnőtté válásod befejeződött, Tragnar. Mától kristályszeliditő vagy, fiam. - mondta Vilya, még mindig könnyes szemekkel. A fiú megmoccant, hosszú haja eltakarta az arcát. Négykézlábra húzta magát, majd köhögött. Aztán megpróbált feltérdelni. Kinyújtotta a karját, végigméregette magát, meglátta a kristályt is. Szemei kikerekedtek.
- Ez éget! - mondta gyengén. Nem volt többre ereje. A hangja is elmélyült. - Szomjas vagyok. - Maestra és Laire hátrahúzódtak, a nő kifújta a levegőt amit eddig nem is vett észre hogy bent tartotta, megkönnyebbült, hogy Tragnar nem vedlette a bőrét. Viszont megijedt a fiúcska mély és sötét hangjától. Laire ugyan csak nagyon meg volt szeppenve, nem mert kibújni anyja háta mögül. Vilya viszont büszkén méregette fiát.
- Nagyon szép lettél fiam. Máris hozom neked a vizet. - Vilya indult a kert végében lévő kúthoz és mert egy kevés vizet. Tragnar egy húzásra megitta.
- Anya, éget ez az izé a csuklómon. - mondta a férfi.
- Ne törődj vele, majd megszokod. - Tragnar felállt, majd még egyszer megcsodálta magát. Maestra felé fordult.
- Ugye maradhatok még? - kérdezte, de Maestra rémülettel nézett rá. A szeme ilyesztően vibrált, hangja mélyen gonosz volt, és már nem kisfiú volt többé, hanem férfi. Teljes jogú Vér Elf. Maestra nagyot nyelt, madj bólintott.
- Maradhatsz. - mondta rémülten.
- Laire hol van? - kérdezte Tragnar.
- Mögöttem. - a férfi megkerülte Maestrát és megpillantotta a megszeppent kislányt. Laire még most sem mert különösebben megszólalni.
- Ijesztő vagy. - szólalt meg végül.
- Miért lennék az? Csak felnőttem.
- Akkor is ijesztő vagy. - mondta a kislány.
- Valóban ennyire ijesztő lennék? - kérdezte az anyjától.
- Nézd meg magad! A kristályból tudsz különféle eszközöket késziteni csak el kell gondolnod, hogy mi legyen az, és hogy hogy nézzen ki. - Tregnar egy tükröt képzelt el, és a kezén lévő kristály alakot változtatott, kisimult, a hepe hupák egybe forrtak, majd egy tükröt formáztak. A Vér Elf belenézett, és rémült arccal fordult el.
- Olyan gonosznak nézek ki. - állapitotta meg végül. Erre Laire jót nevetett.
- Tényleg nem változtál semmit, csak a külsőd. - mondta megnyugodva, majd oda ment hozzá és átölelte.
- Látod, én megmondtam. - Maestra is közelebb lépett, és végigsimitott a fiú arcán.
- Nagyon megváltoztál, de a szemedből látom hogy a lelked nem ment végbe változáson szerencsére. - Tragnar elmosolyodott. Vilya közel lépett megölelte a fiát.
- Mennem kell, amint tudok ellátogatok még. Viszont ha tovább maradok akkor apád gyanakodni fog. Ne halljak rád panaszt, mostantól Maestrára bizlak, és ha hibázol akkor rá hozol szégyent. Kérlek viselkedj jól. - Tragnar elgondolkozott.
- De anya, már nem vagyok gyerek. - mondta vigyorogva.
- Igaz. Akkor is fogadj szót, mert ha elrontasz valamit, akkor a saját károdra rontod.
- Értettem. - a nő elővette a szivkövet (heartstone), dörzsölni kezdte majd eltűnt. Tragnar még nézte anyja helyét, aztán beigyekezett a házba. Leült az egyik székre majd bámult előre.
- Semmi különbséget nem érzek. - mondta csalódottan. - Azt hittem hogy okosabb leszek. - Maestra mögé állt és rátette a vállára a kezét.
- A bölcsesség nem jön egyhamar. Tapasztalat kell hozzá és józanész. - mondta biztatóan. Laire közben hallgatott és ő is Tragnart nézte. Egyszerűen nem birta levenni róla a tekintetét. Tragnar kezdte magát zavarban érezni. Gyorsan elhesegette maga körül ezt az érzést és kérdezésbe kezdett.
- Mi ez a jobb csuklómon?
- Energia kristály - válaszolt Maestra.
- És mire jó?
- Csak a fantáziád szab határt neki. Sajnos ezekről nem tudok sokat. Ez kifejezetten csak a Vér Elfek tudománya.
- Majd belejövök. - nézte Tragnar a csuklóját. A kristály elkezdett hegyesedni, majd terjeszkedni. Befedte az egész kézfejét. Az ujjai, a bőre, a csontja, minden abból a méregzöld kristályból lett. - Kiváncsi vagyok valamire. - Kiment a házból majd rátenyerelt a rönkre amin Laire szokott gyakorolni. Kicsit gondolkozott, majd az egész farönk kristállyá változott, a kezével együtt. A kezét nem volt olyan könnyű elvenni. El kellett törnie a kristályt hogy elvehesse. Nagy roppanással visszahúzódott a csuklójára a kő, majd készenléti állapotban maradt. Apró kis kavicsok látszottak ki Tragnar csuklójából. Apró, vibráló kavicsok. Laire kiszaladt, hogy megnézze mit csinált Tragnar. Mikor meglátta, elvigyorodott.
- De jó, nekem is kell ilyen! Hogy csináltad? - kérdezte csodálkozva.
- Csak gondoltam rá. - válaszolt mosolyogva Tragnar.
- Ez nagyon jó. - Laire irigyelve nézte a kristályrönköt. Maestra is kiment hozzájuk, ám amikor meglátta a rönköt, akkor nagyon mérges lett.
- Nem volt jó ötlet ez a varázslósdi. - jegyezte meg. - Ha legközelebb ellátogatnak hozzánk, akkor fel fog tűnni nekik a rönk, és rákérdeznek, mert ilyet Éj Elf nem tud csinálni. Ne próbálgasd itt az erődet ha jót akarsz, Tragnar.
- Bocsánat, erre nem gondoltam. Sajnálom. Talán vissza tudom csinálni.
- Nem, nem tudod vissza csinálni. A rönköt el kell tüntetni, és kérlek, hogy a jövőben találj magadnak egy helyet az erdőben, ahol gyakorlod a képességedet, ott nem lesz feltűnő. - mondta Maestra szigorúan.
- Bocsánat. - Tragnar megbánta a dolgokat, és szerette volna jóvá tenni, de nem tudta sehogy sem. Inkább kérdezett. -Mikor lesz pontosan Laire felnőtté vállása?
- A következő holdtölténél. Ilyenkor a legnagyobb az erőnk. A vének csak ilyenkor tudják megcsinálni.
- Én is elmehetek az ünnepségre?
- Nem. Túlságosan feltűnő vagy. Más az alakod mint nekünk, feltűnő lennél még álruhában is. Mi törékenyek és vékonyak vagyunk külsőre, ti viszont magát az erőt sugározzátok az alkatotokkal, sajnos nem jöhetsz.
- Anya, kérlek hadd jöhessen Tragnar is. - kérlelte Maestrát, lánya.
- Sajnálom de nem. Nem lehet, túl sok a kockázat. - Laire csak nézett az anyjára, úgy nézett rá mint egy idegenre. - Sajnálom de a tekinteted sem tud meghatni, nem jöhet. Ha gyermek lenne, akkor nem lenne ennyire feltűnő. - mindenki nyugtázta a dolgot. Visszatértek a házba, mivel már esteledett. Lefeküdtek mindannyian. Viszont a két fiatal külön szobába ment. Másnap Maestra, mintha semmi sem történt volna, ugyanúgy kezdte a napot mint szokta. Megreggeliztette Tranart és Laire-t, aztán a lány kiküldte a rönkhöz gyakorolni, Tragnart pedig tanitotta a történelemre, aztán adott egy kis kimenőt a fiúnak, hogy gyakorolhassa a kristálya idomitását. A következő holdtöltéig nem csináltak semmi különlegeset. Laire felnőtté vállása előtti este, kiküldte őt és Tragnart a kertbe.
- Miért jöttünk ki anya? - kérdezte Laire álmosan.
- Most bebizonyithatod, hogy mennyire jó harcos vagy lányom, hogy megérdemled-e a Vének jutalmát, a felnőttséget. Harcoljatok. Mindenki úgy ahogy tud.
- Végre. - mondta Laire örömmel. - Végre élő célpont. - Tragnar viszont annyira nem örült. Mivel felnőtt, megnőtt az ereje, és a felmérőképessége, nem akart kárt tenni Laire-ben. Félve tűrte fel a jobb kezén ruhája ujját. Kristályai alig akartak kijönni a csuklójából. Nem tudott fegyverre gondolni. Laire viszont boldogan a kezébe vette a botját (staff) és pörgetni kezdte, majd Tragnar felé indult vele. A férfi még mindig nem akart túlságosan harcolni, de amikor a kislány kiütötte a lábát maga alól és a földre érkezett, akkor meggondolta magát. A kristályokból, ő is botot alkotott, kristálybotot, és védekező állásba állt. Maestra eközben figyelt mind a kettejük mozdulataira. Tragnar is pörgetni kezdte a botot, majd támadásba lendült, sokkal nagyobb lendülettel mint akarta, de Laire védett, nem sérült meg. Tragnar a lány lábához tolta a botot és kilökte alóla. Laire is puffanással érkezett a földre, de nem időzött sokáig gyorsan felugrott és emberfeletti sebességgel a kertben lévő fára kapaszkodott fel. Ott letört magának egy vesszőt, majd csattogtatni kezdte mint az ostort szokás. Leugrott az ágról, majd Tragnar felé csattogtatott, el is találta. A férfi arcán a vessző által okozott vágás éktelenkedett, éppen akkora hogy csordogált a vére. Odakapott, majd mikor a kezén látta saját vérét, igazán neki lendült a harcnak. Laire felé futott, majd a botot a földbe vágva, körbefordult rajta a levegőben és mellkasba rúgta a lányt. Az Éj Elf elszállt, és a kerités tövében landolt, zihált és köhögött. Maestrat nem érdekelte különösebben a találat, figyelte a reakcióját. Tragnar viszont nem hagyott a lánynak időt. Éles kristályszilánkokat lőtt feléje. Laire-nak ideje sem volt védekezni. Az összes szilánk eltalálta, felhasitott a hófehér bőrét és megtépte a haját. Az ő vére is csordogált. Vicsorogva állt fel a kerités tövéből, hogy visszavághasson a férfinak. Kikapta a földből a kristálybotot amit Tragnar az előbb leszúrt, és egyenesen a Vér Elfnek rohant. Meg sem állt. Tragnar hátrálni kezdett, de Laire még mindig felé rohant. Aztán mikor már elég közel volt megállt, és kihúzta a férfi mellkasából a botot. A kristálybot végén Tragnar mélyzöld vére csöpögött. A Vér Elf a mellkasára nézett, ahol a vére csepegett. Majd hátrálni kezdett. Maestra rohant oda hozzá. Támogatta hátulról, de nem birta el. A férfi összerogyott és az utolsó kép Laire önelégült arca volt.
Túlbecsülte saját képességeit. Látszott, hogy az ő apja nem foglalkozott vele annyit, mint Maestra Laire-val. Rájött hogy akármennyire is igyekezni fog, Laire-t sohasem győzheti le. Kavarogtak a gondolatai. Végül már semmire sem gondolt, zuhant az ürességbe. Belecsipett valami a mellkasába, pont abba a sebbe amit a lány okozott. Húzták fel. Nem engedték el, de nem is fogták erősen. Neki kellett dönteni, hogy felhúzza-e magát, vagy visszazuhan a semmibe. Erőlködni kezdett, húzta magát egyre feljebb és feljebb. Végül kinyitotta a szemét. Ágyban volt, mellette a másik ágyon Laire feküdt. Arcán kendő, átitatva az Ezüstlevél főzettel, mellkasán pedig egy másik növényből készült főzetes rongy. A rongy a mellkasán besüppedt. Alig lélegzett a lány. Tragnar eltörte a lány összes bordáját a rúgással, és most behorpadt az egész mellkasa. Maestra nyugodtan ült a közeli asztalnál és evett. Az arcán semmi érzelem nem mutatkozott. Tragnar félt a következményektől. Hogy, mit fog kapni Maestrától, amiért majdnem megölte a lányát, de akkor elgondolkozott. Laire viszont őt meg ölte. Nem kimélte, kegyetlenül mellkasba döfte a kristálybottal. Akkor is félt. Biztosan őt fogja hibáztatni Maestra. Az Elf felkelt a székből és a lányához ment. Kicserélte az arcán a kendőt. Mikor levette róla, és Tragnar meglátta, azt hitte hogy elájul. A lány arca teljesen szétroncsolódott. Ahol eltalálta a kristályszilánkkal, a bőre foszlott. A bal arcán Tragnar szinte látta a lány álkapocscsontját is. Nagyon megrémült. Maestra visszatette a kendőt, ügyelve hogy mindenhol fedje az arcát. Most a mellkasán lévő rongy következett. Levette róla, és Tragnar szinte látta a lábnyomát Laire mellkasában. Maestra átitatta a rongyot a főzettel, majd visszahelyezte. Megbökte lányát, ő kelletlenül a kendő alatt kinyitott a szemét.
- Ülj fel! - utasitotta Maestra. Laire nagyon nehezen, segitséggel felült az ágyon. Az anyja mögé ült, és varázslatot gyűjtött a kezében, majd hirtelen olyan erővel ütötte meg Laire hátát, hogy a mellkasa kidomborodott. A lány szemei fennakadtak, köhögött, szörcsögött, aztán egyre tisztább lett a lélegzete, majd teljesen normálisan vette a levegőt. Visszadőlt az ágyba, és az arcára szoritotta a kendőt. Tragnar nem mert szólni. Inkább félszemmel figyelte az eseményeket, de Maestra meglátta. Hirtelen léptekkel felé indult. Tragnar már előre félt hogy mit fog kapni, biztos hogy végleg megöli Maestra a történtekért. Az Elf kinyitotta a férfi szemeit, és mikor észrevette hogy figyeli, akkor elengedte a szemhélyát. Tragnar beszélni próbált, de csak motyogást sikerült hallatnia. Maestra megszólalt.
- Jobban vagy? - Tragnar csak bólogatott, de még mindig próbált beszélni. Valami bocsánatkérés szerűt sikerült kinyögnie, ám Maestra befogta a száját. - Ügyes voltál, büszke vagyok rád. - a férfi szemei kikerekedtek.
- Mi? - kérdezte gyengén.
- Nagyon ügyes vagy, sikerült megsebezned a lányomat, nagyon jól teljesitettél ahhoz képest hogy egyetlen harci órád sem volt velem. Ami viszont Laire-t illeti, fordult a lány felé az Elf. - Laire felemelte az arcáról a kendőt. Tragnar meglepődötten nézte, hogy a lány arcán a sebek kezdenek szűkülni. - Ami viszont Laire-t illeti, ez egyszerűen pocsék volt. Dühvel harcoltál, ez tilos, és nem gyilkolást akartam hanem csak harcot. Tragnar sokkal jobban teljesitett mint te, pedig te már 600 éve gyakorlod a harcot, és nem vagy képes legyőzni halál nélkül. Ez szánalmas. - Laire nem nézett az anyjára, de még Tragnarra sem nézett. A kendőt bámulta és forgatta a szemeit. Végül Tragnarra nézett, ő pedig kinyújtotta a nyelvét. A kislányban fellángolt ismét a harag. Kimászott az ágyból és átvetődött a másikba, majd Tragnart kezdte volna ütögetni, ám a férfi lefogta a kezét és csiklandozni kezdte. Mind a ketten elnevették magukat. Laire-t annyira csiklandozta a férfi, hogy már sirt, és a sebei is gyorsabban gyógyultak, viszont már a Vér Elf is nevetett de nagyon. Maestra közbelépett. - Elég legyen ebből! - mondta. - Mind a ketten lefekvés azonnal.
- Ügyes voltál. - mondta végül Laire.
- Azért te sem voltál semmi. - vágta rá Tragnar. A lány ásitott egy nagyot, majd a férfi mellé vackolta be magát. Elaludtak mind a ketten.
Másnap reggel Tragnar egyedül találta magát a házban. Gyorsan álruhát kapott magára, majd elindult Astranaar központja felé, hogy tanuja legyen Laire felnőtté vállásának. Megpróbált minden egyes helybéli Elfet kikerülni, ám a csuklyában elég feltűnő volt. Legalább az alkatát takarta. Minden esetre amelyik Elffel szembe találkozott, mindengyiknek köszönt udvariasan. Ők is ugyanúgy köszöntek neki, az egyik még meg is kérdezte hogy hova megy. Elárulta neki, de nem tudta az irányt. Segitséget kapott, hogy odataláljon. Pont odaért még. A Vének éppen beszédet tartottak. A felnőtté vállás egy Holdmedencénél (Moonwell) zajlott. Az ünnepségen Ashenvale hercege és hercegnője is ott voltak. A Vének négyen voltak. Ők képviselték a négy elemet. A lobbanékony tüzet, a hömpölygő vizet, a nyugodt földet, és a nyughatatlan levegőt. Mind a négy Vén ősz hajú volt, és szakállas. Midegyikőjük az elemének megfelelő ruhába öltöztek. A tűz piros és narancssárga ruhát vett fel, a föld zöld és barna tunikát, a viz égkék kabátot és sötétkék inget viselt, a levegő pedig hófehér tunikában jelent meg. Laire a négy Vén körében állt megrémülve. A föld megszólalt.
- Testvéreim, Éj Elfek, a mai nap kiemelkedő a népünknek. Gazdagodunk egy felnőttel. Erősiteni fogja a társadalmunkat. - fejezte be.
- Csak ugyan. Reméljük egészséges és szép felnőtt lesz, mint mindannyian. - mondta a levegő.
- A felnőtté vállásod fontos esemény. Innentől kezdve már teljes jogú tagja vagy a társadalmunknak. - folytatta a viz.
- Engedelmeskedned kell a feljebbvalóknak. A Hercegünknek, Khyntanornak és kedvesének Karinnak. Az ő szavukat nem szegheted meg. - nyugtázta a tűz. Laire csak úgy kapkodta a fejét egyik Vénről a másikra.
- Felkészültél? - kérdezték egyszerre. Laire Maestrára pillantott. Az anyja bólogatott némán, de Laire Tragnart is kereste a tömegben de nem látta meg, pedig ott volt a tömegben. Bólintott. A Vének egymásra néztek, majd Khyntanorra és Karinra. Ők is bólintottak. A négy Vén közelebb lépett Laire-hez, olyan közel hogy a tömeg már nem is látta a kislányt. A négy Elf megfogta a lány ruháját és lerántotta róla. A kis Elf ott állt egyész Ashenvale előtt anyaszült meztelenül. Próbálta takarni magát, miközben füle hegyéig vörös lett az arcra, de a Vének megfogták a kezét és széthúzták.
- Ashenvale, látjátok e gyermeket? Most még erőtlen és gyenge, de hamarosan életerős felnőtt nő lesz, aki remélhetőleg képes lesz a nemzésre. - Minden pillantás Laire-re szegeződött. A lány körbenézett, és meglátott egy méregzöld vibráló szempárt, már tudta hogy Tragnar is ott van közöttük, mégjobban elpirult és lesütötte a fejét. - Most pedig gyermek, ne szégyenlősködj, gyere a Holdmedencéhez, melyben Őseink könnye majd felnőtté varázsol. Laire beleállt a térdig érő medencébe. Először a viz vált ki a négy Vén közül.
- Én, mint a Viz megtestesitője, minden Elf szépségét ajándékozom neked. - felemelte a kezét, majd a medencébe mártotta, és Laire szivére tette a kézfejét.
- Én, mint a Levegő megtestesitője, a tökéletes érzékeket ajándékozom neked. - a Vén az égnek emelte a kezét majd szelet csinált, amivel megfújta az Elfet, de olyan erővel, hogy a lánynak meg kellett kapaszkodnia a medence padkájában, hogy ne essen el.
- Én, mint a Föld megtestesitője, a végtelen türelmet és lelki nyugalmat ajándékozom neked. - a férfi a földre tette a kezét, majd növények kezdek nőlni a földből, végigszaladtak a földön, egészen Laire-ig, felfutottak rá, majd eltűntek a testében. A lány megremegett és majdnem összeesett. A Vén félre állt.
- Én, mint a Tűz megtestesitője, az elemi hatalmadat adom néked, Laire. Mostantól a kasztod...- itt mindenki szivére tette a kezét, Tragnar is igy tett, nem keltett különösebb feltűnést. Minden falusi izgatott volt, hogy milyen kasztot és erőt kap a kislány. - Mostantól a kasztod, Druida. - nyugtázta a tűz. Csak felemelte ő is a kezét, és Laire egész teste lángolni kezdett. Tragnar megindult a tömegből, majd mivel minden szem rá szegeződött, inkább csak köhintett egyet. A lány sikitott a fájdalomtól, de a tűz nem engedte róla a lángokat. Karin közelebb lépett a Holdmedencéhez és megfogta Laire mellkasát és hátát, majd lassan beleeresztette a könnyekbe. A könnyek forrni kezdtek, majd elpárologtak, a lánnyal együtt. A felhőből kirajzolódott egy ködös alak. Laire volt az, ugyanolyan kislány testtel. A következő pillanatban Ősi zene hallatszott, és a lány táncolni kezdett. Tánc közben megnyúlt, magas lett, haja a combját verdeste, egyre jobban élesedtek teste kontúrjai, majd hihetetlenül gyönyörű és vékony hangon énekelni kezdett az Ősök nyelvén. Tragnar nem értette, de a többi Elf belekönnyezett. Ahogy mozgott, csipőjét ringatta, és az alakja is egyre nőiesebb lett, kigömbölyödött, és csodás törékeny alakja lett. A felhő és a köd elszállt, ott állt a felnőtté vált Laire. Most már élesen látta mindenki. Arca kristálytiszta, a hófehér bőr helyett kékes árnyalatot kapott, és a haja nem fehér hanem gyöngyház szinű lett. Még mindig énekelt csukott szemekkel. A falusiak meghatódva hallgatték a földöntúli éneket. Mikor vége lett a dalnak, Laire kinyitotta tengerkékké vált szemeit, körülnézett, majd kezdte elvesziteni az egyensúlyát, amikor Karin mögé lépett és elkapta hátulról. Majdnem visszaesett a holdmedencébe. Kivezette a tántorgó Elfet és megölelte. Laire még mindig anyaszült meztelen volt, de mostmár nem zavarta. Karin az anyjához vezette a nőt, aki még mindig tántorogva járt. Anyja átvette és ő is megölelte. Laire elhúzódott anyjától és térdre borult a Vének előtt. Homlokát a talajhoz érintette. A Vének mind mosolyogtak egyet, majd mindenki a maga módján eltűnt. A viz elpárolgott, a tűz lángok között tűnt el, a levegő láthatatlan lett, a föld pedig növénnyé változott. Mikorra a nő felnézett, már nem voltak ott. Az Elf megfordult, majd a Herceg és Hercegnő előtt is leborult és a homlokát ismét a földhöz érintette.
- Ishnu ala, dieb. - üdvözölte kedvesen a herceg. Karin csak mosolygott.
- Testvéreim! Újabb testvérünk született, mától én fogom tanitani, hogy méltó Druida legyen és hogy a népe javát szolgálja. - mondta fennhangon Karin, közben pedig talpra segitette Laire-t. A lány még mindig tántorgott.
- Maestra, kérlek vidd haza a lányodat, hogy kipihenje a mai nap fáradalmait. - utasitotta a nőt Karin.
- Igen is, Hercegnő. - Maestra nyúlt Laire-ért, aki örömmel elfogadta a segitő kezet. A tömeg oszolni kezdett. De még mielőtt mindenki a dolgára ment volna, a legtöbb ember valahogyan hozzáért az ifjú felnőtthöz és gratulált neki. Laire fáradtan köszönte a dicséreteket és a gratulációkat. Khyntanor hangja hallatszódott a tömegből.
- Testvéreim, elfelejtettem valamit. Testvérünket megajándékozom én is. - Khyntanornak átnyújtottak egy hatalmas levélbe csomagolt valamit, amit átnyújtott Laire-nak. A nő leült és bontani kezdte a csomagot. Ahogy a leveleket széthajtogatta, egy bibor szinű ruha volt benne. Hosszú ruha, arany és ezüst himzéssel. - Kérlek, Laire, ez legyen az ünnepi öltözeted. - a lány nem tudott beszélni, ezért inkább bólintott egyet.
- Ashenvale lakosai, menjetek a dolgotokra, az ifjúnak pihennie kell. - jelentette ki Karin. Maestra felhúzta a lányát, megfogta a csomagot, és kezdte elvezetni, csakhogy lánya annyira gyenge volt, hogy alig tudta magát tartani. Maestra, a lány fülébe súgott.
- De jó lenne ha most itt lenne Tragnar. - mondta vidáman.
- Itt van. - csak ennyit tudott kinyögni Laire.
- Eljött???
- Igen. - válaszolta Laire helyett Tragnar. Hosszú köpenye alól nem látszódott ki se a bőre sem a szeme. - Segithetek? - kérdezte jókedvűen. Maestra nem jutott szóhoz, azért átadta a lányát. Laire annyira legyengült, hogy már állni sem tudott, nem hogy járni. Tragnar könnyedén felkapta. Az Elf a nyakába kapaszkodott és hozzá bújt. Tragnar szorosabban fogta. Igy sétáltak el Maestra házához. A Vér Elf letette a nőt az ágyára, majd betakarta. Laire meg se moccant két napig. Szuszogni is alig szuszogott. Közben még történt pár változás. megváltozott a kasztjához. Druidához illően szeme mandula vágású lett, és az arca még tökéletesebb. A szeme körül stigmák mutatkoztak. Olyasfélék, mintha megkarmolták volna az arcát. Kékes bőrén a jelek halvány lilák voltak. Két-két karmolás a szemén keresztül. Maestra nagyon megörült. A legtöbb Elfnek nem voltak stigmái. Ők nem képezték magukat annyira. Viszont most hogy Laire-nak is van jele, és neki is. Egyszerűen boldog volt. Tudta, hogy értékes lesz lánya Ashenvale népének. Holnap kezdőt het is Karinnal a Druid képességének fejlesztése. De előbb fel kell erősödnie.
- Tragnar lennél olyan kedves és hoznál Laire-nek egy kis ennivalót? Hamarosan fel fog ébredni.
- Természetesen. Az Éj Elfek mindig ennyire legyengülnek amikor felnőtté vállnak? - kérdezte Tragnar.
- Igen általában igen. Tudod az átváltozs nagyon sok energiát igényel, a teste megformálódik, és ez kerül nagyon sok energiába. Vannak akik nem fejlődnek át teljesen, ők a háborúkban sem vehetnek részt, ugyanis nem képesek normálisan harcolni. Az ilyen Elfek inkább dolgoznak. Gyűjtik a gyógynövényeket, vagy éppen főzetet készitenek azoknak, akiknek igazán szükségük van rá.
- Értem. Körülbelül mennyi idő, mire Laire felébred?
- Pár perc is lehet de pár óra is lehet. - Tragnar figyelte a lányt. Egy pillanatra sem hagyta magára. Féltette. Maestra is az ágy szélén ült és várta lánya ébredését. Pár pillanattal később a lány szeme kinyilt. Körbenézett, megcsodálta a házat. Sokkal élesebben látott, a szineket is sokkal élénkebbnek látta. Az első mondata ez volt.
- Nahát, anya, te is igy látsz?
- Igen lányom, minden Elf igy lát.
- Te is Tragnar?
- Hogyan?
- Te is ilyen élénken látod a szineket, ilyen éles kontúrokkal a tárgyakat? Ez lenyűgöző.
- Hát én úgy látom a tárgyakat mint eddig. Nincs változás.
- Lányom, nem vagy éhes? - kérdezte Maestra.
- Nem, most nem. Viszont kérnék szépen egy tükrőt. - Tragnar a csuklóján levő kristályból egészalakos tükröt képzelt, majd óvatosan letörte a kinövést, majd odatámasztotta az egyik falhoz. Laire esetlenül de azért felkelt, és lassan odalépkedett a tükörhöz. Még mindig teljesen meztelen volt, Tragnar takarta is a szemét. Maestrának természetes állapot volt ez, hiszen a saját lányáról volt szó. A nő a tükör elé állt és tágra nyiltak a mandula vágású szemek.
- Te jó ég. - csak ennyit tudott mondani.
- Nem tetszel magadnak? -kérdeze Maestra.
- De, csak ez hihetetlen. - Laire inkább a testét bámulta. Tökéletes volt, és ahogy fordult a gyöngyház szinű haján játszott a napsugár. Aztán a tekintete feljebb vándorolt az arcára. - Mi történt az arcommal? - kérdezte ijedten. Megpróbálta ledörzsölni a lilás karmolásokat az arcáról, ám azok menthetetlenül ott maradtak. Próbálta vizzel lemosni, majd kétségbeesett. - Miért lettek ilyen karmolások az arcomon?
- Semmi baj, Laire. Ezek természetesek. Azt jeleti, hogy tökéletes vagy Ashenvale népének. Minden háborúban ott lehetsz és nagy szükség lesz rá az életben. - nyugtatta meg Tragnar.
- Honnan tudod ezt? - fordult felé bosszúsan Laire.
- Anyukád mondta. - Laire Maestrához fordult, majd nyugtázta a dolgokat.
- Nem lehet ezektől valahogyan megszabadulni? - kérdezte.
- Nem, és légy rá büszke, mert sokan vannak az egész Éj Elf társadalomból akik szeretnének ilyen stigmákat. Nagyon szerencsés vagy Laire. - a lány inkább nem is nézett a tükörbe. Körbenézett a házban. Annyira élesen látott mindent, azt hitte, hogy csak álmodik. Maestra észrevette.
- LÁnyom, miért nem mész ki a szabadba? A ház semmi a természethez képest. Mégis mit gondolsz miért van szinte minden Elf állandóan a természetben? - a lány nem felelt semmit, kiment a házból.
- Laire, ha veszel fel valami ruhát, akkor elkisérlek szivesen. - ajánlotta fel a Vér Elf.
- Jól van. - a lány benézett a ruhái közé, ám nem talált olyat, amibe bele fért volna. Kérdőn nézett anyjára. Maestra fogott pár ruhát és odadta az Elfnek. Gyorsan felöltözött és kiindultak Tragnarral. Elindultak be az erdőbe. Laire kapkodta a fejét, hogy lásson mindent. Elvarázsolta a természet, nem tudta figyelmen kivül hagyni a virágok szinét, és a levelek gyönyörű zöld szinét. Aztán felkapta a fejét amint egy madár el reppent mellette csicseregve. Tragnar pedig Laire-t figylete, minden rezdülését alaposan megfigyelte.
- Értem hogy mit mondanak a madarak. - jelentette ki a lány.
- Mi? - kérdezte értetlenül a fiú.
- Értem hogy mit mondanak a madarak.
- Nem hiszem el.
- Pedig értem. Félnek tőled, tudják hogy ki vagy. - Tragnar gyomra összeszorult.
- És mindenki érti a madarak nyelvét? - kérdezte a Vér Elf.
- Nem tudom. Nem hinném.
- Mit mondanak még?
- Párt keresnek maguknak, és ételt. És köszönnek nekem. Tudják hogy Druida vagyok.
- Akkor bizonyára minden Druida érti hogy mit mondanak. Akkor Karin is. - Tragnar vissza indult a házba. - Nem maradhatok veled, el fognak árulni.
- Ne menj még, kérlek. Szólok nekik hogy ne beszéljenek rólad. - Laire felnézett és kereste a tekintetével az összes madarat. Ahogy kereste, nem látott mást, csak a madarakat, az összeset a környéken. Nem látott fákat vagy földet, csak a madarakat. Összeszűkült a tekintete és megszólalt.
- Kedves madarak, kérlek ne beszéljetek a Vér Elfről. - mondta. Erre az összes madár csicseregni, vijjogni kezdett, majd a legtöbb közülük Laire körül szállt. Már nem is lehetett látni a lányt. Annyi madár körözött, hogy Tragnar elveszitette a szeme elől Laire-t. A vijjogás a károgás és a csicsergés abba maradt, és elszállt az összes madár. Laire összeesett és szuszogott, zihált. Tragnar gyorsan felsegitette.
- Jól vagy?
- Igen, csak nagyon gyorsan kiszivták belőlem az energiát. De azt mondták, hogy megtartják a titkodat, ha nem támadsz rájuk sosem.
- Megigérem nekik. Inkább menjünk vissza a házba, mit szólsz hozzá.
- Igen az jó lenne. - vissza értek a házba, Tragnar elujságolta a történteket Maestrának, a nő gyomra összeszorult.
- Biztosan nem fognak elárulni? - kérdezte a nő.
- Nem fogják elárulni. megigérték nekem.
- Én nem vagyok benne olyan biztos.
- Pedig biztos lehetsz, mert varázslattal kértem meg őket, és beleegyeztek. - Maestra szeme kikerekedett.
- Te varázsoltál???
- Igen.t köz
- Tilos varázsolnod, csak akkor varázsolhatsz, ha Karin közelében vagy, illetve akkor ha veszélyben vagy.
- De miért?
- Mert fiatal vagy, és nem birod sokáig. Fejlődnöd kell hogy több varázserőd legyen. Ezért nem engedtem neked, hogy az állati alakokat gyakorold. Bár nem vagyok Druida, azt azért tudom hogy nektek megerőltető az állati alakba és állati alakból változás. Úgyhogy csak és kizárólag akkor varázsolhatsz amikor Karin mondja neked.
- És Karin mikor jön értem, mikro kezdi a kiképzésemet?
- Azt mondta nekem, hogy a napokban keresd meg, és elkezdhetitek.
- Jó, akkor meg is keresem. - azzal Laire becsapta a ház ajtaját és elindult Karinhoz.Út közben gondolkozott a történteken, és arra jutott, hogy az anyjának semmi köze hozzá hogy mikor varázsol és mikor nem.
Átvágott a Zoram parton (Zoram Strand) és belépett a part közelében levő palotába. Az őrök készséggel segitettek neki. Elmagyarázták hogy hol találja a Druidát. Laire elindult a palotában, felment a lépcsőkön, egészen a palota legmagasabb tornyába. A márványpadlón csúszkált a talpa, de végülis elért Karin szobájához. Kopogtatott.
- Jöjj beljebb. - szólt a hang. Laire belépett. Arra számitott, hogy a legnagyobb pompa lesz a szobában, de mikor körülnézett elámult. Olyan volt mintha az erdőben járna. A hatalmas szobában, nem egy hatalmas fa nőtt, és a falakat teljesen beboritották a növények. Még madarak is voltak. A padló pedig maga föld volt. Elindult a szoba belsejében, a talpát csiklandozta a fű és a gyönyörű bibor szinű virágok nagyon tetszettek neki. Az egyész szoba olyan volt mint a természet. Sőt ahogy lépkedett a hűs füvön, mókusok szaladtak el előtte, még őzeket is látott. A terem csak azért hasonlitott egy benti helységre, mert hatalmas márványoszlopok tartották a menyezetet, de azokat is benőtte a sok növény. Friss levegő volt bent, és még a plafont is elvarázsolta Karin, mintha az ég lenne. Laire tátott szájjal figyelte a szobát. Végre elért egy iróasztalhoz és egy székhez, bár ezekt is növények nőtték be.
- Ishnu ala, dieb. - köszöntötte Karin a nőt. - Miért látogattál el hozzám? - Laire nem tudott megszólalni, még mindig a szobát figyelte. Karin csak mosolygott.
- Nagyon szép szobád van Karin. - jegyezte meg a nő.
- Köszönöm szépen. Én csináltam.
- Te? - kérdezte meglepetten Laire.
- Igen, ez itt mind varázslat, csak az állatok nem. Ha akarom ugyan úgy néz ki a helység, mint az összes többi szoba, csak untam hogy nincs közel a természet, ezért idehoztam. - mondta mosolyogva Karin. A Druida szeme körül is volt két vágás. Ekkor mérte fel Laire a nőt. A kasztjának megfelelő ünnepi ruhát viselt. Mintás szoknyát, melyen az Ősök nyelvéből álló védőszöveg állt, az egész ruha lilás-kékes szinekben játszott. A vállán madarak szárnyai mutattak az ég felé, természetesen nem igazi szárnyak, hanem csak tollak. A fején pedig egy diadém mutatta a rangját. Karin kedvesen megismételte az iménti kérdést.
- Miért látogattál el hozzám kedves Laire?
- Bocsánat, én csak azt szeretném kérdezni hogy mikor kezded a tanitásomat?
- Áh, akár kezdhetem most is. - mosolygott az Elf.
- Az jó lenne.
- Várj meg kint a palota kertjében, addig átöltözök. - az Elf bólintott egyet, és kiment a kertbe. Anyjának nem szólt egy szót sem arról hogy marad, ezért gyorsan gondolati úton kapcsolatot teremtett vele.
~ Karinnál vagyok, átvesszük az alapokat. Ne aggódj. - azzal bezárta a kapcsolatot, és lakatot tett az elméjére, hogy ne zavarja többet senki sem. Ennyi idő alatt Karin is elkészült. Felvett egy egyszerű nadrágot és egy fekete mellényt, hozzá szandál szerű cipőt, és a haját hátratűzte.
- Hol is kezdjük.
- Mikor változhatok állattá? - kérdezte egyszerűen Laire.
- Ugyan már, az egy kicsit több idő lesz, de azt is fogsz hamarosan. Először beszéljünk a múltról. - Laire bólintott, majd Karin folytatta. - Réges régen, ez a kaszt nagyon népszerű volt, szinte minden negyedik Elf Druida lett, ám volt egy faj akik megirigyelték a tudásunkat. Ők a Taurenek. Bika szerű élőlények, és ők is képesek erre a kasztra. Ellopták tőlünk, megátkozva minket. Az első Druid Taure nem volt más, mint Kosh, akit annyira megviselt az átváltozás, hogy képtelen volt visszaváltozni a saját alakjába. Kapzsi volt, és gonosz. Nagy ajándékot kapott, de elpocsékolta. A saját alakjába került. Oringamarban van most, a király mellett szolgál, mint medve. Sajnos az átváltozása nem úgy sikerült mint ahogy akarta. Nem tudott teljesen átváltozni, ezért megmaradtak hatalmas szarvai és hatalmas méretei. Mi ennél okosabbak vagyunk. Inkább várunk, semhogy ez történjen. Sok mindenhez kell alkalmazkodnunk. Tudnunk kell az állatok anatómiáját és általános viselkedésüket, ahhoz hogy tökéletesen sikerüljön az átváltozás. Viszont az alakos harc előtt tudunk varázslatokat tanulni, úgy mint az energia csapás (wrath), vagy a holdtűz (moonfire), és alap fokon el tudjuk sajátitani a gyógyitás művészetét, másnéven a gyógyitó érintést (healing touch). - Laire-t nagyon érdekelte a gyógyitás, de az állati harcot sem hagyta figyelmen kivül. Lenyűgözte a Druidák történelme.
- És ezeket a varázslatokat mikor tanulhatom meg? - kérdezte.
- Akár most is. - válaszolta egyszerűen Karin. - Nem tudom hogy észrevetted-e már a szemed körüli stigmákat.
- Igen már észre vettem. - mondta Laire.
- És tudod is miért vannak ott?
- Igen.
- Akkor ez nem igényel különösebb magyarázatot. Viszont a karodon is észre vetted-e a stigmákat? - az Elf felhúzta a felsője ujját, és egészen a vállán látta, a halvány kék jelet. Egy kör volt, benne egy ponttal, a kör alatt pedig egy vonal látszódott halványan a bőrében. Alig lehetett észrevenni, csak akkor látta az ember, ha kifejezetten azt kereste.
- Ez mire jó, vagyis hogy miért van rajtam? - kérdezte Laire.
- Az első kérdésed volt helyes. Mire jó. Ebből tudsz varázsolni. Látod, most még halvány, de idővel meg fog erősödni. Csak a Druidákon van ilyen jel. - majd megmutatta az övét. Karin jele nagyon erős kontúrú volt, és bőrén mélykéken ragyogott. Ennyivel erősebb volt Karin Laire-nél. De most megtanitom neked az alap varázslatokat. Az energia csapással, egyet sebzel, de az nagy. A holdtűzzel pedig kicsit sebzel, de ez a varázslat időhöz van kötve. Általában egy percig tart a varázslata. A gyógyitó érintést pedig egyszer tudod használni, nagybb sebek gyógyitására. Lesznek másféle gyógyitó varázslatok is, amik ugyan úgy időhöz lesznek kötve, de ezeke sokkal bonyolulutabb sebeket tudnak meggyógyitani heg nélkül. - Karin kivezette Laire-t a kertből és egy kápolnába mentek. A kápolna közepén Eleune istennő szobra állt, és fénylő, ezüstös könnyeket hullajtott.
- Miért jöttünk ide?
- Itt fogom neked megtanitani ezeket a varázslatokat. De csak ezeket, a többiért már nem ide jövünk. Azokat rád varázsolom. - Karin megnedvesitette a kezét a könnyel, majd energia gömböt varázsolt elő, és Laire-ra varázsolt vele. Következő nedvesitéssel csak megérintette a lány homlokát, a következő nedvesitéssel pedig lefröcskölte Laire-t. - Ezzel megtanultad az alap varázslatokat.
- Nem érzek különbséget. - mondta a lány.
- Mert nincs is különbség, csak annyi, hogy eddig nem tudtad őket, mostmár tudod.
- Köszönöm szépen.
- Mikor felébredtél nem tapasztaltál valami különöset? - kérdezte Karin. - Vagy valaki különöset?
- Mire gondolsz? - a lány gyomra ökölnyire szorult.
- A felnőtté avatásodon, nagyon furcsa érzésem volt, mintha lett volna közöttünk egy idegen is.
- Nem nem vetetm észre semmi különöset.
- De én tudom hogy valaki idegen volt közöttünk. Egy csuklyás alak, a nyelvünket beszélte, útba igazitottam az ünnepség felé, de nem láttam az arcát, és ami még furcsább volt, hogy nem nézett a szemembe, hanem szorosan a földre szegezte a tekintetét. - Laire szive csak úgy kalapált. Tragnar lebukott. Nincs mit tenni. El kell mondani neki a dolgot. Talán nem fogja halállal súlytani Tragnart.
- De, észre vettem valami különöset mégis. - mondta a lány nagyot nyelve.
- Igen, és mit? - kérdezte mosolyogva Karin.
- Én, én...- nem birta elmondani. - Én értem a madarakat.
- Valóban? Legalább már nem vagyok egyedül. Én is értem őket. - Laire szive még gyorsabban vert, már zakatolt, azt hitte hogy ott esik össze Karin lábainál. - De nem szoktam rájuk figyelni, csupa ostobaságokat csicseregnek, vagy legalábbis olyat, ami már hónapokkal ezelőtt történt. A minap kint voltam a faluban, és minden madár csicseregte, hogy Vér Elfet látott. - Laire a szivéhez kapott. Most fogja Karin megkérdezni tőle hogy nem rejtegetnek-e Vér Elfet a házkban. - Mi a baj kedvesem, talán rosszul érzed magadat? - kérdezte Karin.
- Igen, hirtelen nagyon rosszul lettem.
- Akkor menj haza, úgyis sokat tanultál ma, megerőltető volt ez számodra. - Laire köszönt, majd sarkon fordult, és sietett haza. Futott és zakatolt a szive. Mikor hazaért, Tragnar éppen Maestrának segitett gyógynövény főzetet késziteni, keverte az üstben a főzetet, de amikor nyilt az ajtó, megdermedt és felvette a környezete szinét.
- Hol van Tragnar? - kérdezte lihegve. Tragnar még nem szokott hozzá Laire új külsejéhez és hangjához, és mivel nem látta, nem felelt neki.
- Anya, hol van Tragnar? - a Vér Elf előtűnt, még mindig az üst mellett állt, dermedten. Laire odasietett hozzá, megölelte. - Jajj ugye nem esett semmi bajod? Ugye jól vagy? Ugye nem volt itt senki amig távol voltam. - Tragnar meglepődötten húzódott el a lánytól.
- Nem, nem volt itt senki, és jól vagyok. De miért kérdezed?
- Mert éppen Karinnál voltam, és mondtam hogy értem a madarakat, és azt mondta hogy ő is, de nem szokta figyelni, mert hülyeségeket csicseregnek, és mondta hogy hónapokkal ezelőtti eseményeket csicseregnek, hogy láttak egy Vér Elfet... és én azonnal rád gondoltam, hogy jól vagy-e.
- Jól vagyok, nem kellett volna aggódnod, mostanra már meg tudom magamat védeni.
- Anya hol van? - kérrdezte a lány zavartan.
- Kint van a kertben a növényeket gondozza. - Laire kisietett, és elmesélte az anyjának is a történteket. Tragnar ismét felvette a környezete szinét, és kilopakodott Laire után. Maestra a fejét csóválta.
- Nem tudjuk tovább rejtegetni, előbb utóbb kiderül az igazság, el kell mondani a hercegnek, reméljük hogy nem itéli halálra. Nagyon a szivemhez nőtt ez a fiú. Tényleg sokat segit, és nem lehet rá panaszkodni.
- Igen, én is nagyon megszerettem Tragnart, de ha tovább rejtegetjük, akkor minket is megölnek. - mondta Laire.
- Még ma ide kell hivnunk a herceget. Reméljük bölcsen kezeli a döntésünket. Ez a fiú lassan közénk tartozik, hiszen már nem is emlegeti az otthonát, és tökéletesen beletanult a szerepébe. Reméljük hogy a herceg megérti a dolgokat. - Tragnar szive hevesen vert. Tudta hogy eddig is hatalmas kockázatot vállalt Maestra hogy elrejtse őt, és Laire is sokat kockáztat, amiért ő itt van. Nem akart a lánynak rosszat. De el sem mehetett, mert hova menne? A népéhez nem mehet vissza, de itt sem maradhat. A legjobb az lesz ha kiáll a herceg elé és bemutatkozik. Jobb szembeszállni a dolgokkal mint elfutni előlük. Laire bement, hogy közölje Tragnarral a dolgokat. A fiú mögé lépett, egy teljes fejjel magasabb volt a lánynál. Láthatóvá tette magát, majd a lány fülébe súgott.
- Hallottam hogy mit beszéltél Maestrával. - mondta, közben rátette a kezét az Elf vállára. - Tudom hogy nem tudtok tovább rejtegetni - folytatta, közben pedig a kezével már Laire kezeit fogta hátulról, gyengéden. - Tudom hogy nagyon nagy kockázatot vállalt mind a kettőtök- megforditotta a lányt, hogy szemben legyenek. Laire arca már piros volt, de a fiú közelebb húzta magához. - Tudom hogy nem úgy éltetek ahogy kellett volna. És nem fogok elmenekülni a gondolk elől, itt maradok, mert az lesz a legjobb, ha szembenézek a herceggel. - az utolsó szavakat már a lány szájába suttogta. Tragnar elengedte a lányt és visszament segiteni Maestra-nak. Laire ugyan úgy maradt mint ahogy a Vér Elf elengedte. Szuszogott, a torkában dobogott a szive. Tudta hogy nem lehet közöttük semmi, de el is hesegette a gondolatot, és megpróbált arra gondolni, hogy nem érez többet Tragnar iránt, mint testvéri szeretetet, de nem tudta elhitetni magával.
Órákkal később megérkezett Khyntanor. Kopogtatott és belépett. Nem öltözött ki, de az arca mégis elárulta, hogy Ashenvale hercege. Nem volt beképzelt, csak jól állt neki az előkellőség. Őt is Maestra képezte ki, Khyntanor Harcos kasztú. Maestra csak Harcosokat és Vadászokat képzett ki. Khyntanor mindig tisztelettel beszélt régi tanitójával. És kedves volt Laire-hoz. Maestra betessékelte a házba a herceget, majd leültette. Kitett az asztalra gyümölcsöket és friss forrásvizet. Khyntanor elvett egy almát és falatozni kezdte.
- Khyntanor, nem is tudom hogy kezdjek bele a mondanivalómba. - Maestra szájára alig jöttek a szavak.
- Tudom mit akarsz mondani, kedves Maestra. - mondta a herceg.
- Tudod??? - rémült meg a nő. - Honnan tudod?
- Leolvastam az arcodról. - mondta Khyntanor. A nő majdnem lebukott a székről, amikor meghallotta ezekt a mondatokat. Laire és Tragnar is nagyon izgultak, ők egy másik szobából hallgatóztak.
- Én igazán sajnálom, hogy nem szóltam. - mondta a nő.
- Semmi gond, Maestra, megértem.
- Megérted??? Erről általában még Darnassusból is hoznak döntőbirákat.
- Miről beszélsz, kedves Maestra? Ahhoz nem kell döntőbiróság hogy új embereket adjak neked szolgálatra.
- Igaz, de én nem teljesen erről szerettem volna beszélni.
- Hát miről?
- Nos, tudod nagyon régen ismerjük egymást. Nagyon jó tanitványom voltál, kivánni se kivánhattam volna jobbat nálad. - Khyntanor pirulva mosolygott egyet.
- Én pedig nem kivánhattam volna nálad jobb mestert.
- De az idők folyamán én elfáradtam, megpuhultam. - fogalmazott óvatosan a nő. - Mikor jöttek a hirek a két Vér Elfről, akkor tudtam azokról. - Khyntanor előre dőlt és kidülletdtek a szemei.
- Miért nem mondtad el nekem?
- Hercegem, felvilágositalak az igazságról. Két Vér Elf járt az erdőben, de nem fosztogattak. Az egyikőjük eltávozott a területedről, viszont a másik itt maradt. A másik Vér Elf, akkor még gyermek volt.
- Akkor még???
- Hercegem, kérlek hadd fejezzem be. Te hoztad azt a törvényt, hogy bármilyen sebesült is van a falu határán belül, azonnal lássuk el a sebeit, és gyógyitsuk meg. Hát én ehhez tartottam magamat. A gyermeket meggyógyitottam, megetettem és szállást biztositottam neki. A gyermeket kitagadta az apja, mert nem volt jó semmire. - Khyntanor közbe akart vágni, de Maestra feltartotta az ujját. - A gyermek meg volt rém |
AJÁNLOM AZ OLDALT
