~ Saphira, hol vagy már? Vagy négy órája mentél el vadászni!

-~Megyek, Eragon, viszek is valamit! – jegyezte meg jókedvűen a sárkány.

Eragon a tisztás közepén beszélgetett Brommal a sárkányokról és életükről. Nagyon sok dolog kiderült a beszélgetésből, például az, hogy nem csak tűzköpő sárkány létezik, de van jégsárkány is. Eragon megbűvölve hallgatta, ahogy Brom meséli a történeteket, csak akkor figyelt másra, amikor Saphira hatalmas szárnyaival kisebb légörvényt idézett elő leszálláskor. Szájában egy jókora szarvasbika volt, karmaiban pedig még egy. Óvatosan letette a tetemet, és Bromhoz fordult.

- Gyorsan egyetek, mert már nincs sok időnk, Durza mindjárt ideér az urgalokkal.

- Te vadásztál ilyen sokáig! – mondta Eragon. – Viszont, most kénytelenek leszünk rajtad utazni, ha előnyt akarunk szerezni.

~ Jó munkához idő kell – mondta sértődötten a sárkány.

- Elbírsz kettőnket? – kérdezte Brom.

~ Azt hiszem igen.

- Akkor igyekezzünk, mert elveszünk. – siettette őket Eragon, aki már nyúlt is a bőrnyereghez. Rárakta Saphira nyakára, összecsatolta, meghúzta a csomókat, és gyorsan felült hátasára. Brom inkább a földet választotta Hattyún. Eragon és Saphira felszállt, Brom pedig vágtába fogta Hattyút, és tovább indultak.

~ Szerinted mennyi ideig fog tartani, amíg elérünk Ellesmérába?

~ Attól függ, ha továbbra is követ minket Durza, akkor sokkal tovább, mert kerülőkön kell mennünk. – válaszolta Saphira.

~ Vajon Oromis él még?

~ És Glaedr? – Eragon összehúzta magát sárkányán, és a nyakához simult, nézte, ahogy gyors ütemben maguk mögött hagyják a tájat. Egy idő múlva Eragonnak nagyon fájt a szeme, Saphira fényes pikkelyeitől.

   Este fele már éppen leszállni készültek, Brommal is felvették a kapcsolatot, gondolati képekkel eldöntötték, hogy hol találkoznak. Saphira pontosan érkezett, miközben hatalmas szárnyait hajtogatta befele, Eragon leszállt a hátáról, és egy sziklának támasztotta magát. Úgy várt. Közben elővette Oriktól kapott gyűrűjátékát, és játszani kezdett vele. Már sokszor kirakta a játékot, de mindig szeretett vele bíbelődni. Saphira közben beleszagolt a levegőbe, és riadtan figyelmeztette Eragont.

~ Durza már nincs messze… Eragon vigyázz magadra érted? Nagyon közel vannak, jobb lenne, ha nem állnánk meg éjszakára. Inkább viszlek kettőtöket, csak ne hogy elfogjon Durza. A fiú odalépett Saphirához, és kezébe fogta hatalmas fejét, már amennyire csak tudta.

- Semmi baj nem lesz! Meg tudjuk védeni magunkat. – mondta neki, mélyen a szemébe nézve.

~Jól van kicsim, ha te mondod, akkor hiszek neked – azzal füstpamacsot fújt ki az orrából Eragon felé. A bozótból hangokat hallottak. Brom nyargalt, megsebezve, lovából is ömlött a vér.

- Fiú, sietnünk kell! Nyergeld vissza a sárkányod, ma, este is repültök! Én majd elleszek valahogy itt lent.

- Brom, Saphira mondta, hogy elvisz kettőnket, de itt kell hagynod Hattyút.

- Legyen, csak menjünk gyorsan. – Eragon visszaült Saphira hátára, mögé ült Brom, és a sárkány egy nagy elrugaszkodással már a levegőben is volt. Könnyedén siklott a sötét égen. Aztán valami elszáguldott mellettük, megsebezve a sárkány hártyás szárnyát. Saphira hatalmasat bődült. Eragon hátranézett, mögöttük volt Durza, gigászi füst lényén, ami úgy elködösítette a tisztán csillogó eget, hogy még sárkány se láthatott át a füstön.

- Eragon! Vezesd a sárkányodat magasabbra! Cselezzétek ki! Próbáljatok varázslatot, az íjad Eragon, az íjaddal! – ordította Brom torka szakadtából. Az árny rohamosan közeledett Saphirához, aki kétségbeesette próbálta szaporítani szárnycsapásait, de ilyen rövid idő alatt nem sikerült. Durza már éppen egy vonalban repült Eragonnal, mikor az árny varázserejével meglökte Bromot, aki már zuhant is lefele. Eragon utánakapott, de már késő volt.

- Sokat beszélt az öreg – nevetett az árny.

- Ezért megfizetsz! – a fiú a füst lénynek vezette a sárkányát, de az, mintha ott sem lett volna, szertefoszlott Durzával együtt. Aztán mellettük ismét összeálltak.

- Ez hogy lehet? – kérdezte értetlenül.

- Így!- válaszolta Durza, és kékesfehér fénycsóva jött ki a tenyeréből, egyenesen Saphirára célozta, és el is találta. A sárkány bömbölt egy hatalmasat a fájdalomtól és zuhantak lefele.

~ ERAGON! – ordibálta a sárkány – Meg fogunk halni!

- NEM! – vágta rá a fiú – csak csapkodj a szárnyaiddal…

~ Nem tudom őket mozgatni. – Durza e közben lejjebb ereszkedett a füstlénnyel, és még egy varázslatot küldött a sárkány felé, aki innentől nem bömbölt, hanem kiabált, és nem gondolta a válaszokat, hanem mondta. Zuhanás közben egyre kisebb lett, és emberi alakot öltött. Eragon csodálkozva nézte sárkánya átalakulását, miközben egy ősi szóval lefékezte a zuhanását, megpróbálta sárkányáét is csillapítani, de nem volt elég gyors. Saphira sikítva zuhant, amíg Durza el nem kapta és álmot nem küldött rá. Azonnal elaludt. Eragon loholt a füst lény után, de a lény szárnya az egész eget betakarta, így még a csillagok sem tudták vezetni.

- Saphira! – kiáltotta a sárkánya után, de nem kapott választ se gondolatban, se szóban.

   Most mit fogok csinálni? Itt vagyok a puszta közepén, sárkány nélkül ismét megölöm Durzát, még ha a fél életemben is keresnem kell akár Brom nélkül is… Brom!

- Brom! Brom! Élsz még? – rohant arra a helyre, ahol földet ért. A férfi kicsavarodva feküdt egy bokor alján. Nyöszörgött.

- Eragon! Hol van Saphira? – lihegte.

- Elvitte Durza. Varázst küldött rá, először nem tudott repülni, aztán pedig nem is tudom elmagyarázni… fogalmam sincs mi történt.

- Nem hallottad a varázsigét?

- Nem. Durza gondolatban varázsolt. – sóhajtotta a fiú.

- Eragon, mindent meg kell tenned, hogy megtaláld a sárkányodat. Ha ő nem él, akkor te is rájössz, hogy az életed hiábavaló nélküle. Galbatorix lesz a király és nem lesz, aki megállítsa… Segíts fel, indulnunk kell! El kell mennünk Ellesmérába a tündék fővárosába. Ezt nem hagyhatjuk annyiban.

Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Saphirára nem hatott sokáig az álom varázslat, kinyitotta a szemét, és a füstlényen találta magát. Felnézett az Árnyra, az, kaján vigyorral üdvözölte. A sárkány nem bírta tovább nyitva tartani a szemét, visszaaludt. Amikor ismét kinyitotta a szemét, egy alacsonyfalú kamrában volt, nyakig elsüllyesztve valami nyúlós-ragadós masszába. Furcsa érzés volt az emberi alak, tehetetlen volt. Ereje elveszett, gondolati kapcsolata Eragonnal nem volt elég erős, hogy elérje, vagy akár képet küldjön arról, hogy hol van. Kiszolgáltatott helyzetében nem tudott mást tenni, pityergett. Mikor végül megunta, kiabálni kezdett és megpróbálta magát kiszabadítani a ragadós masszából. Az ajtón lévő kis rácson benézett egy őr.

- Aaa… nem szabad, Durzának egészségesen és épen kellesz, úgyhogy jobban teszed, ha nem mocorogsz sokat, különben élve fogyaszt el ez a kis massza.

- Kérem, engedjen ki innen! – könyörgött Saphira. A sötétben nem lehetett mást kivenni belőle, mint zafírkék szemeit, melyek úgy verték vissza a telihold fényeit, mintha világítana a szeme. Kimondhatatlan boldogtalanság volt benne. Szomorúan leszegte a fejét sokórányi könyörgés és sírás után. Aztán eszébe jutott valami. Maradék varázserejét felhasználva gondolati kapcsolatot teremtett.

~ Eragon! Eragon! Hallasz?

~ Igen, életben vagy? Nem sérültél meg?

~ Nem sérültem meg, viszont nincs sok erőm. És ember vagyok. – mondta rettegéssel Saphira.

~ Ezzel később is ráérünk foglalkozni! Tudod, hogy hol vagy?

~ Gil’ead-ban. A börtönben, ott ahol Arya volt. Gyere értem minél gyorsabban, mert ez a massza, amibe beleraktak élve, emészt meg.

~ Jól van, sietünk, ahogy csak tudunk, Brom is él.

~ Eragon, nagyon gyenge vagyok, nem tudom, meddig bírom még.

~ Tarts ki, nemsokára ott leszünk.

- Saphira Gil’eadban van – közölte Eragon.

- Előbb Ellesmérába kell elmennünk.

- NEM! Kiszabadítjuk a sárkányomat! Nagyon gyenge! Mire elérnénk Ellesmérába és vissza, addigra meghalna. És különben is te mondtad, hogy úgy vigyázzak Saphirára, mint a szemem fényére.

- Jól van. Menjünk el a sárkányodért, fiú. Viszont szükség lesz egy szállítóeszközre. Hattyú túlságosan is megsérült. Valami nagy és gyors kéne.

- Talán tudok segíteni. Oromis mondta, hogy lépjek kapcsolatba vele, ha valami gond lenne.

- Tedd azt.

~ Mester, Eragon vagyok! Segítség kellene. Saphirát elrabolták, Gil’eadban van, és nem tudjuk, hogy, hogy mentsük meg.

~ Kitartás, küldöm Glaedrt. Várjatok és gyűjtsetek ennivalót Saphirának, ha úgy tartják fogva, ahogy gondolom, akkor szörnyen gyenge lehet.

~ Meglesz. Köszönjük szépen. – válaszolta Eragon.

~ Eragon, sietek, ahogy csak tudok, maradjatok ott, ahol vagytok! Ne induljatok el nélkülem. – visszhangozta egy mély hang a fiú elméjében.

~ Köszönöm Glaedr. Maradunk.

- Akkor most várunk. – fújta ki magát Eragon. – Megölöm Durzát. Megölöm Durzát, és megkínzom. Átkozott legyen.

- Ezzel nem mész semmire. Gyűjts energiát és raktározz el belőle a Zar’roc-ba.

- Igazad van. Meg kell őriznem a hidegvéremet.

Miközben Eragon energiát gyűjtött, megpróbálta felvenni a kapcsolatot a sárkányával. Egy ideig hallotta őt, azután megszűnt kettőjük között a gondolatátvitel. A fiú annál idegesebb lett, minél jobban próbálta megteremteni a gondolati átvitelt, ám az nem sikerült többé. Brom sem tudott magával mit kezdeni. Elterült a földön és megpróbált aludni. Neki sikerült Eragonnak viszont nem. Egyre csak azt várta, hogy mikor érkezik meg Glaedr. Minden egyes szélmozgásra azt hitte, hogy szárnycsapások, mindig felriadt. A fáradtságtól és legjobb barátja elvesztésétől sírni tudott volna, aztán a feszültség, álomba ringatta.

   Kora reggel hatalmas szélviharra ébredt fel. Lefújta róla a takaróját és a kisebb ingóságok is messzebbre szálltak. Eragon kinyitotta a szemét és Glaedr állt előtte, hatalmas szárnyait hajtogatta a testéhez. Hátán ott volt Oromis is, aki harci ruhába öltözött, oldalán a gyönyörű aranypengéjű kardja, mely összhangban volt sárkánya színével. Glaedr döcögve arrébbugrált, közben a föld is beleremegett a súlyától. A fákról hullottak le a levelek, a kavicsok csörögtek miközben ugrált. Oromis nem szállt le a sárkányról, inkább intett Eragonnak. Ő egy varázslattal felirányította magát a mestere mögé, és odakötözte magát Glaedr-hez. Brom is felszállt. Oromis egy szó nélkül lába finom mozgatásával jelezte sárkányának, hogy felszállhat. Könnyedén szelték át a felhőket, olyan gyorsan, ahogy Eragon és Saphira még sosem repültek.

- Glaedr, gyorsabban kérlek! Nem veszíthetjük el a reménységünket. – mondta Oromis. Glaedr szaporítani kezdte szárnycsapásait és kihasznált minden egyes légáramlatot, hogy meglovagolhassa. Közben Eragon, Saphirán gondolkozott. Nagyon aggódott érte, nem akarta, hogy baj érje. Nagyon rosszul volt már a sebességtől, de nem bánta, csak minél előbb kiszabadítsa sárkányát. Út közben senki nem szólt senkihez. Mindenki tudta, hogy mi a dolga. Brom energiát adott át Eragonnak, és Oromis is próbált átadni egy keveset. Mikor Eragon már a teljes energiáját túltette, megszólalt.

- Mennyi idő, amíg odaérünk? – kérdezte aggodalmasan.

~ Nem sok, mindjárt ott vagyunk. Körülbelül tíz perc kell még, plusz még annyi idő mi alatt besurrantok a börtönbe. – válaszolt Glaedr.

- Az, könnyű lesz. Köszönöm Mester, hogy segítesz, sok forog kockán. – a sárkány bólintott egyet, és ereszkedni kezdett. Farkával irányított, közben Oromis láthatatlanná tevő varázslatot küldött sárkányára és magukra.

- Nem tart sokáig, de pont elég addig, amíg leszállunk észrevétlenül. Én is veletek megyek.

- De Mester, bocsásd meg nekem, de nem vagy hozzá elég erős.

- De igen. Bemegyek és kész. – ellenkezett Oromis. – Majd Glaedr segít nekem.

- Oromis, tényleg jó lenne, ha nem jönnél, bajod eshet, és nincs annyi erőd, hogy meggyógyítsd magadat. – mondta Brom. Glaedr Oromisra pillantott, de az ő szemében is látszódott, hogy nem engedné be szívesen Lovasát.

- Jól van, maradok. Felkészülök a visszaútra. – mondta beleegyezően a tünde. Eragon meghajolt mestere előtt és kihúzta a Zar’roc-ot. Brommal kúsztak a magas fűben. Mikor a kapuhoz értek, Brom inkább a saját erejéből használt, hogy láthatatlanná tegyék magukat és nesztelenné. Így könnyedén besurranhattak a kapukon az őrök mellet. Közben gondolatban osztották meg egymással az ötleteiket. Közös megegyezéssel a börtön felé indultak.

   Gil’ead utcái kihaltak voltak, egyedül a börtönt őrizték. A hatalmas épület baljósan meredt a tiszta ég felé. Sikolyok törték meg a halálos csendet. Egy nő sikolyai.

~ Saphira! – gondolta egyből Eragon. Elsuhantak a négy őr mellett. Most még hangosabban hallották a sikolyokat. Már bent voltak a börtönben. Az egyik mellék folyosóról kikanyarodott egy őrszem, maga mögött húzva egy szőkés nőt a hajánál fogva, aki csak sikoltott. Teljesen meztelen volt, de a testét befedte valamiféle fekete massza. Eragon rögtön tudta, hogy kit húznak. Ledermedt. Annyira megrémült a látványtól. Saphira arca teljesen sima volt, csak a hosszas sikoly hagyott rajta pár megfáradt ráncot. Végül abbahagyta a sikítást és csöndben maradt. Megérezte Eragont. A fiú szíve kalapált. Nem üthette le az őrt, mert a többi egyből odasietett volna, ezen kívül Durzának jelentenék a dolgot, és így halálra volt ítélve a hirtelen rablás. Inkább kivárták, amíg az őrszem be nem vonszolja a lányt a kínzókamrába. Saphira gondolt egyet, aztán hirtelen felkelt, már amennyire az erejéből telt, kitépte haját az őr kezéből és futásnak eredt. Meglökte Eragont, de nem mertek szólni egymáshoz. Inkább rohantak utána. A nő végigfutott a folyosón, és egyre több őrző üldözte. Mikor már éppen elérte volna a kijáratot, becsukták előtte és felkenődött a hatalmas fa kapura, az őrök pedig őrá kenődtek. Két őr megmarkolta a karját és egy harmadik pedig a haját hátrahúzta és úgy röhögött a képébe.

- Úgy sem menekülsz innen! Vagy ha mégis, akkor sem élve! – azzal elengedte a haját és visszavonszolta a kínzókamrába.

~ Saphira, nyugodj meg, itt vagyunk! – nyugtatta a nőt Eragon de a lány nem reagált semmit, valószínűleg nem is hallotta. Nem maradt annyi ereje. Nagy nehezen végigvonszolták a hosszú folyosón és belökték a kínzókamrába. Brom és Eragon is próbált bejutni, de a strázsa éppen akkor csukta be az ajtót, mikor odaértek. Durza éppen akkor fordult be a kamrához. Az őrző kihúzta magát és így szólt.

- Megpróbált megszökni, de elkaptuk, bent várja, uram! – az árny egy lenéző pillantással dicsérte az őrt, aztán kinyitotta az ajtót és belépett. Bromnak sikerült bejutni, de Eragon kint maradt, mert a strázsa éppen előtte állt. Mikor elment, az ajtóhoz szorította magát és belesett a rácsokon. Saphirát éppen megkötözték, Brom pedig Durza mögött állt, meg se mert moccanni.

- Szolgáld Galbatorix-ot!- mondta az árny.

- Soha! –ellenkezett a lány.

- Akkor örökre így maradsz, sőt még gyengébb leszel.

- Nem érdekel, akkor maradok így, de soha nem fogom szolgálni azt a férget! – Durza közelebb lépett Saphirához, kezébe fogta a fejét és belesuttogott a szájába.

- Akkor szolgálj engem! Meglátod, nem járnál rosszul. – aztán végigsimított az arcán hegyes karmaival. Saphira rémülten a szemébe nézett, aztán pedig leköpte.

- Hát legyen!- ordított az árny és pofon vágta a lányt, akinek kicsordult a vére is. – Még meggondolhatod magadat! – mondta ismét halkan Durza. Saphira erre leköpte. Az árny meglepettség nélkül odament az egyik asztalhoz, és felvett róla egy kést. A lány bőréhez tartotta és mélyen belevágott. Kicsorrant a vér. A nő felszisszent, közben Eragonban már forrt a bosszú. Egyre határozottabban tudta, hogy Durzát úgy öli meg, ahogy a legfájdalmasabb. Az árny felkapta a fejét és elindult a szobának abba a sarkába, ahol Brom húzódott meg. Egy ideig nézte a levegőt (ami Brom volt), aztán visszafordult. Kinyújtotta hosszú kezét és Saphirára irányította. – Törd el a kezét! – mondta az ősnyelven. Abban a pillanatban a lány keze kicsavarodott és hatalmas roppanással kettétört. Saphira felordított, még mindig hallani lehetett benne a sárkány hangját. Utána Durza a lábával is megismételte ezt, a nő sikított a fájdalomtól. Sírt, és ordított.

- Hagyd abba!! Kérlek, hagyd abba! – könyörgött.

- Abba hagyhatom, szolgálj minket!

- Soha! – nyögte a lány, és már várt az újabb törésekre. E helyett Durza úgy vágta pofon, hogy felszakította éles körmével Saphira finom bőrét. Csupa vér volt. És ez így folytatódott órákon keresztül. Brom ereje nem bírta a varázslatot, átadta Eragonnak, aki aggódva figyelte az eseményeket, és minél többet látott, annál szívesebben ölte volna meg az árnyat. A kínzás végeztével Saphira remegett a fájdalomtól és a fáradtságtól. Durza még utoljára lehajolt hozzá.

- Meggyógyítsalak? Szeretnéd? – kérdezte nyájasan, közben közelebb húzódott a lányhoz, és lenyalta az arcáról a vért.

- Takarodj innen, te tetű! – köpte a szavakat a sárkány. Durza mosolygott egyet, és egy utolsó varázslattal eltörte a lány másik lábát is. Saphirának már nem volt ereje ordítani. Nem is érezte igazán. Eragon küldött rá egy varázslatot. Az árny kisétált a kamrából és intett egy őrnek, hogy a foglyot vigyék vissza a cellájába. Az őrszem készségesen hajtotta végre a parancsot, mit sem törődve a lány fájdalmaival. Taszigálta, rángatta őt. De a nő meg se rezzent. Feladta. Eragon megpróbált gondolati kapcsolatot teremteni.

~ Saphira, hallasz? Én vagyok az Eragon. – semmi válasz. Sárkánya elveszítette az eszméletét. Az őrszem bedobta a cellába, de a lány meg se moccant. A massza kezdte elnyelni. A strázsa nem törődött vele, elment a helyére. Eragon csak erre a pillanatra várt. Felpattintotta a zárat és bement a cellába. Ő is belesüllyedt a masszába. Próbálta kiszabadítani magát és a sárkányát. Sikertelenül.

- Húzódj a falhoz – mondta az ősnyelven, mire a massza egésze a falra préselődött. A szoba közepén Saphira feküdt, hosszú haja is véres lett, eltakarta az arcát. Kicsavarodott, keze és lábai eltörve, tele vágásokkal. Némelyik elég súlyos volt. A lány testét befedte a fekete massza, amit még varázslattal sem lehetett levakarni róla. A fiú egy kicsit zavarban volt. Nem tudta, hogy, hogy fogja meg a lány meztelen testét. De rövid gondolkozás után felkapta, a hátára vetette és sietett ki vele a folyosóra. Közben varázslatot küldött magukra, amitől ismét láthatatlanok voltak és nem csaptak zajt. Brom csatlakozott hozzájuk a fő folyosón, és siettek kifele az épületből. Szerencsére senki sem vette őket észre, és azt sem, hogy hiányzik valaki a cellájából. Eragon futott, ahogy csak a lába bírta, már begörcsölt a háta, de nem adta át Saphirát Bromnak. Végül elesett, a lány pedig a magas fűben landolt egy nagy nyekkenéssel. Brom haragosan nézett a fiúra és felkapta a sárkányt. Hamarosan elértek arra a helyre, amit megbeszéltek Oromis-szal. A Mester átvette Saphirát, és vizsgálni kezdte. Közelebb húzódott Glaedr is és csodálattal egybekötött felháborodással nézte a másik sárkányt. Egyszer megbökte az orrával, ám Saphira nem mozdult.  

- Nagyon gyenge. – állapította meg Oromis. – Nem bírja már sokáig, minél előbb Ellesmérába kell vinnünk.

~ Akkor hát mire várunk? Minél előbb ott kell lennünk! – Glaedr kinyújtotta óriási szárnyait, közben felült mindenki a hátára. Egyetlen nekirugaszkodással és szárnycsapással, már a levegőben is voltak. Glaedr olyan gyorsan repült, hogy Oromisnak kellett lefékeznie, nehogy kárt tegyen Saphirában. Gil’eaddtól Ellesméráig nem egészen másfél nap volt az út. Közben a lányt pokrócokba és bőrökbe csomagolták, nehogy megfagyjon. Gyengébb volt még az embereknél is. Eragon végig figyelt rá, nehogy baja essen. Végig az ölébe fektette és átkarolta, hogy melegítse a reszkető lányt. Suttogott neki, próbált gondolati kapcsolatot felvenni vele, de hiába. Mikor már Eragon nem bírta a fáradtságtól, akkor átadta Saphirát Bromnak, aki ugyanolyan lelkiismeretesen vigyázott rá.

     A tündék fővárosában már mindenki izgalommal várta a Lovast sárkányával, ám mikor Eragon egyedül volt kezében az eszméletlen lánnyal, mindenki hátrahőkölt. Islandzí királynő kilépett a tömegből.

- Ki tette ezt, vele? – kérdezte parancsoló hangján.

- Durza, az Árny. – felelte Brom.

- Aki átváltoztat egy sárkányt emberré, az nem lehet ép eszű. Olyan erő kell az ilyesmihez, ami mindannyiunkén túl tesz. Oromis, Mester! – fordult az uralkodó a Lovashoz. – Vissza lehet varázsolni Saphirát? – Oromis megcsóválta a fejét, és közelebb húzódott Glaedr-hez.

- Királynő, én nem tudtam eddig ilyen varázslatról, nem tudom. Sajnálom. – fordult Eragonhoz, akinek könnycseppek hullottak végig az arcán.

- Mindenesetre a sárkányodat, a legjobb kuruzslóink fogják ápolni, amíg erőre nem kap. – a fák közül kivált két tünde. Ikrek voltak, ugyanúgy néztek ki, ugyanolyan kedves pillantásuk volt. Vették volna át Saphirát, mikor a lány belekapaszkodott Eragon ruhájába.

- Ne hagyj el! – suttogta zilált hangon.

- Nem foglak! Veled megyek! – nem adta át a tündéknek, inkább ő vitte, nehogy megsérüljön. A többi tünde csodálkozva figyelte az eseményeket. Volt, akit nem érintett meg túlságosan, és volt olyan is, aki alig bírt magával az izgalomtól és az idegességtől.

   A két tünde vezette Eragont a kuruzslókhoz. Saphirát fel fektette egy fehér márványlapra, az orvos tündér pedig óvatosan kicsomagolta a pokrócokból és a bőrökből. Eragon mindent tudni akart, amit csináltak Saphirával, állandóan kérdezgetett az idős tündétől, aki egyre türelmetlenebb volt a fiúval. A tündét Turgulnak hívták. Saphirát végigvizsgálta tetőtől talpig, aztán a maradék fekete masszát is levarázsolta róla. Mikor feltűnt a bőre, Turgul hátra hőkölt, mikor meglátta a sárkány sebes-heges bőrét. Ahol több ideig volt a massza, ott sebek éktelenkedtek Saphirán. Eragon próbált közelebb férkőzni, de Turgul nem engedte.

- Lovas! Kérlek, nem tudnál kint várakozni? – kérdezte idegesen a kuruzsló.

- Nem, tudni akarom, hogy mi történik vele! – ellenkezett Eragon.

- Nos, amit elmondhatok róla idáig az annyi, hogy súlyos sérülései vannak, de nem fog bele halni. A massza, amibe bele tették, egy elég ritka lény. Általában a mocsarakban fordul elő, ahol úgy táplálkozik, hogy a beleragadt élőlényeket élve emészti meg. Ez történt a sárkányoddal is. De ne aggódj, mert fel fog épülni. Egészséges és virgonc lesz, mint volt. Csak kérdés, hogy mikor, mert ahogy látom, nem evett túl sokat az utóbbi időben. És gyengítő varázslatot is küldtek rá, de olyan erőset, ami elég lenne két sárkánynak is. De ha emberre varázsolják, akkor nem lehet feloldani, meg kell várni, amíg enyhül a varázs. – nyugtázta szépen Turgul. Eragon Saphira mellé állt a márvány asztalhoz végigsimított szőke haján.

~ Ne haragudj rám Saphira. – a lány a kezéhez nyúlt és meg fogta azt.

~ Semmi baj, meggyógyulok. – egyelőre nem volt több ereje. Zihálva vette a levegőt, félő volt, hogy bármelyik lélegzetvétel után abbahagyja.

- Sokat kellene ennie. – mondta Turgul.

- Segítek, ahol csak tudok. – mondta Eragon.

- Jól van, akkor hozz neki ételt. Bármit, amit találsz.

- Szaladok. – mondta Eragon és már rohant is ki a teremből. Turgul leült Saphira mellé és vizes ruhával megpróbálta kitisztítani a sebeket. Nem merte varázslattal, nem tudta hogyan reagál rá a sárkány. A lány megrándult ahányszor csak hozzáért a vizes ruha.

- Meg kell tanulnod járni. Két lábon. – még egy sebet kitisztított.

- Mikor? – kérdezte gyengén a lány.

- Biztos, hogy nem most, még pihenned kell, Skulblaka. Majd talán később, ha elég erős leszel, és a Lovasod sokszor látogat meg. Sok idő lesz. Durza megmérgezett. Gyenge vagy, méghozzá egy varázslattól, ami majdnem megölt. Kiszívta a sárkányerődet. Ha még most is meglenne, akkor nem lennél átlagos ember. – a folyosó végéről futást hallott meg Saphira.

- Jön Eragon. Végre. – nyögte. A fiú egy nagy zsák gyümölcsöt, birsalmasajtot és zöldségeket hozott, és természetesen tünde kenyeret. Turgul közben betakarta Saphirát, rossz volt nézni az alul tápláltságát. Minden csontja kilátszott. Arca beesett volt, csak zafírkék szemeiről lehetett látni, hogy nem adja fel, és harcol a varázslat ellen.

- Eragon, szerintem, nyugodtan elviheted a szállásodra, megtettem mindent, amit csak tudtam, később átmegyek, és megnézem, hogy javult-e az állapota. Aztán pedig megpróbáljuk meggyógyítani. Egyen és igyon sokat. Segítünk elvinni. – Saphira közben elszunnyadt, nagyon sok volt neki ez a nap. Turgul addig betakarta takarókkal és adott rá valami ruhaféleséget.

- Nem kell, köszönöm, elviszem egyedül is. – megfogta Saphirát, átnyúlt a háta alatt és a térdénél, ölbe vitte ki a tündék orvosától.

   Fent a Lovasok szállásán befektette az ágyába, és tovább tisztogatta ott, ahol még maradt rajta a mocsári szörnyből. Hosszú napokon keresztül várt, hogy felépüljön, közben minden egyes nap meglátogatta Turgul is. Aztán az egyik eseménytelen reggelen, mikor minden olyan volt, amilyennek kellett lennie, az orvos ezt mondta.

- Sokat javult az állapota. Most már fel lehet gyógyítani, biztonságosan. – Eragon örvendezett, és Saphira ágyához sietett. A lány kinyitotta álmos szemeit és Lovasára mosolygott.

- Saphira, végre fel tudlak gyógyítani, ugye örülsz? – kérdezte boldogan.

~ Persze, Eragon, végre. – a fiú kitakarta a lányt, és megfogta a vállát. Közben erősen koncentrált, hogy a sárkánya testében az összes rendellenességet kijavítsa. Aztán kimondta a varázsszavakat. A lány teste egyre világosabb lett, és mintha életet leheltek volna belé. A mágia után sokkal emberibb volt a külseje, és persze vonzóbb. Visszatért a régi huncut csillogás a szemeibe, haja kiszőkült, majdhogynem fehér lett, alakja pedig nem csontvázra emlékeztette az embert, hanem egy egészséges ifjú hölgyére. A varázslat végeztével, ami nem tartott tovább pár percnél, Saphira felült és megcsodálta új külsejét. Végig vizsgált minden egyes kis részletet magán. Világos, szinte fehér bőrét, és ezüstszőke haját. Nagyon új volt neki. Megpróbált felállni… hát nem sikerült neki annyira, mint gondolta. Gil’eadban is csak az indulat miatt sikerült, de most sehogy sem ment neki. Eragon oda lépett hozzá és készségesen a karját nyújtotta. A lány elfogadta és felhúzta magát.

- Hát ez nagyon furcsa. Eddig tudtam, hogy máshogy látnak az emberek, mint mi, de ez nagyon rossz… ennél sokkal jobbhoz vagyok szokva. Olyan szürkén láttok.

- Az emberek nem látnak olyan tökéletesen, mint a sárkányok. – jegyezte meg Eragon. – Hozzak neked egy tükröt, vagy lesétálunk a patakig, és ott megnézed magadat?

- Sétáljunk le. Úgyis sokat kell még gyakorolnom a járást. Induljunk is. – remegő lábbal, inogva indult meg Saphira. Mikor kiért a szobából, friss, tiszta levegő csapta meg az arcát.

- Milyen furcsa emberi szemmel nézni a világot. Sokkal gyengébbnek érzem magamat.

- Majd, megszokod. – mondta Eragon. – Oromis Mester látni szeretne téged. – sétálva beletelt két órába, mire elértek a fehér márványhegy lábához. Ott Glaedr várta őket, aki felvitte a Lovast és sárkányát a csúcsra. Oromis éppen a szabadban ebédelt, de egyből felállt, mikor megpillantotta sárkányát. Glaedr pikkelyein úgy verődött vissza a napfény, mint sok pici tükrök százezreiről. Arrébb bicegett és lefeküdt a fűbe, hogy az utasai biztonságosan le tudjanak szállni róla. Eragon ereszkedett le előbb, hogy segítsen Saphirának. Oromis közelebb lépett.

- Saphira, hogy érzed magadat? – kérdezte.

- Jól, bár nagyon szokatlan. Oromis Mester, mikor változtatnak vissza a tündék?

- Nos, Saphira… ezt elég nehéz megmondani. Valószínűleg nem tudnak. Durza sötétvarázslatot küldött rád, a tündék pedig csak a fehérmágiához értenek.

- Akkor nem is tudnak engem visszavarázsolni? – kérdezte kétségbeesetten.

- Nagyon úgy tűnik, hogy nem. Sajnálom. – mondta részvétteljesen Oromis.

- De, én nem akarok mindig így maradni. Szeretnék még repülni. Semmi esély rá, hogy megtalálják a varázslatot?

- Vissza tudnánk varázsolni, de ahhoz egyikünknek sincs ekkora ereje. Vagy a környezetből kéne „lecsapolni” az energiát, vagy pedig a többi tündéből, aminek végzetes kimenetele is lehet. Sajnos egyelőre nincs rá esély, Saphira. – a lány összerogyott a hír hallatán.

- Megértem, Mester. – ennyit mondott, utána pedig felállt és elsétált. Eragon próbálta megvigasztalni, de a lány ugyanolyan kedvetlen maradt az elkövetkező évekre.

   Nem sokszor volt kint a napon, nem vett részt az ünnepélyeken, egész nap a szobában ült, és rajzolt. Nem talált semmi más szórakozást. Nagyon bánatos volt. Néha elkísérte Eragont, hogy megnézze, hogy halad a tanulásban. Segítette neki, egyesítették az erejüket, néha Glaedr felajánlotta, hogy repüljenek egyet. Saphira mindig boldogan ment, Eragon is. Mind kettőjüknek nagyon hiányzott a repülés, a közös játékok.

     Az évek alatt, Saphira és Eragon között egyre mélyebb barátság alakult ki, talán több is, mint barátság. Mindenben megértették egymást, mindig befejezték egymás gondolatait. Sokat beszéltek akkor is, amikor Eragon Oromisal gyakorolt, hamarosan a lány megszerette Oromis óráit, és ő maga is részt vett rajtuk. Bár nem régen kezdett, jobban haladt, mint Lovasa, ezzel ugratta Eragont. Jót nevetgéltek és mindig együtt voltak. Volt, mikor Orik is meglátogatta őket. Sokat szörnyülködött Saphirán, és sokat szidta az Árnyat is. Brommal is sokat voltak, ő legendákat, mondákat mesélt a sárkánylovasokról, és gyakran mentek vele sétálni az erdőbe, gyógynövények után kutatva, ám Brom egyik napról a másikra eltűnt. Senki nem tudta, hogy hová lett. Csinált már ilyet, nem aggódtak miatta. Mindig visszajött, és általában Saphirának hozott valami ruhát. Végül is megszokta a lány új alakját. Hamarosan együtt mentek el mindenhova. A sárkány a kezdeti zárkózottság után, egyre nyíltabb lett, és hamarosan teljesen beilleszkedett a tündék közé. Mikor Lovasa közelében volt Saphira, állandóan kihúzta magát, és rákapott, hogy állandóan hozzáérjen valahogyan Eragonhoz. Vagy a tudatukban, vagy pedig testileg. Valahogy mindig úgy helyezkedett a fiú is, hogy Saphirához érjen, akár a lábával, akár a karjukkal. Saphira gyakran eljárt Aryával is. Fejlesztették az egyensúlyérzékét, és a lány már komolyabb varázslatokat is tanult a tündétől. Egy alkalommal Eragon is elkísérte.

- Hihetetlen, hogy mennyi erőd van Saphira. Túltesz a tündékén is. – dicsérte meg Arya a lányt, aki éppen egy hatalmas sziklatömböt emelt fel varázslattal, és szétmorzsolta, mintha homokkő lenne.

- Igen, tényleg hihetetlen – mondta Eragon, közben Saphira vállára tette a kezét.

- Ez még semmi! – mondta jókedvűen. – Ezt figyeld! – mondta és rövid idő múlva tenyeréből szikrák pattogtak elő. Aztán odament a homokká zúzott sziklához, és száján keresztül tüzet fújva, megolvasztotta a törmeléket. Az, üveggé olvadt.

- Elképesztő…- mondta ámulatba esve Eragon. Saphira hátrébb lépett és elégedetten méregette művét.

- Elég jól sikerült. – mosolygott.

- Saphira, vedd fel a kardot, vagy amelyik fegyver tetszik. Gyakoroljunk. – lépett közelebb Arya.

- Jól van. Te akartad. – Eragon közelebb lépett és odaadta sárkányának a Zar’roc-ot.

- Küzdj ezzel.

- Köszönöm. – kihúzta a tokból a kardot. Vörös pengéje csak úgy izzott, mikor hozzáért a markolathoz. Párszor meglendítette. Arya is készen állt a harcra. Minden esetre, azért ő is meglendítette párszor a fegyverét. Ő egy olyan tőrt használt, aminek a pengéje hullámosra lett kovácsolva. Jól állt a kezében. Aztán váratlanul Saphira neki iramodott a Zar’roc-kal. A két fegyver úgy szikrázott, mint az imént Saphira tenyeréből a tűz. Olyan gyorsasággal harcolt a két nő, hogy az emberi szem alig tudta követni. Arya folyamatos forgásokkal és kitörésekkel támadt a sárkányra, Saphira pedig ugrásokkal, hárítással próbálkozott megsebezni a tündét, aki nem adta könnyen a bőrét. Eragon feszülten várakozott. Jó negyedórányi bemelegítés után, a két nő egymással szembe állt és a kardokat támadó pózba helyezték. Mind ketten varázslat segítségével futottak gyorsabban egymás felé. Mikor éppen találkoztak volna, Arya az ősnyelv segítségével tőre pengéjét, kard hosszúságára nyújtotta, így még veszélyesebb volt. Saphira meglepődött, de a tünde nem habozott sokat, akkorát csapott a Zar’roc-ra, hogy eltört a vörös penge. Mind a ketten megálltak, és a törött kardot bámulták. Eragon odarohant és felkapta a törött pengét.

- Most mit kezdjek ezzel? – emelte a magasba kardját.

- Semmi baj, vidd el a kovácsunkhoz, ő majd megjavítja. – mondta Arya. Saphira egy szót sem szólt. Nem mert. Eragon tudatában motoszkált, és bocsánatáért esedezett.

~ Kérlek, ne haragudj rám. – mondta Saphira.

~ Semmi, baj, majd a kovács megjavítja. – sugározta vissza Eragon.

   Kis idő múlva Eragon szomorúan tért vissza sárkányához és a tündéhez. Felmutatta a törött kardot és így szólt:

- Nem tudja megjavítani. – mondta hatalmas bánattal a hangjában. – Annyira szerettem ezt a kardot, Bromtól kaptam… - mondta, de egy magas fekete hajú tünde félbeszakította.

- Eragon, Arya… Brom eltűnt.

- Mi? – ejtette el a kardot a fiú… Saphira is közelebb lépett, rémülettel a szemében, hozzásimult Eragonhoz.

- Mi történt vele? – kérdezték egyszerre.

- Felderítésen volt, és az urgalok elkapták. – mondta a tünde. – Valószínűleg Gil’eadba vitték.

- Gil’ead…- sziszegte Saphira. – Meghalnak. Megölöm mind! – csikorogta a foga közül.

- Nyugalom, Saphira. – Eragon megfogta a lány kezét. – Együtt öljük meg őket. Durzával együtt.

- Induljunk hát! – jelentette ki a lány.

- Nem lehet. Galbatorix ismét „védelmezi” országát. Shurikánon.

- Talán megkérhetnénk Glaedret, hogy vigyen minket közelebb Gil’eadhoz. – vetette fel az ötletet Eragon.

- Nem! – ellenkezett sárkánya. – Glaedr elég idős… és nézd meg, hogy mit műveltek vele. Megcsonkították. Elszívták az erejét. Nem kockáztathatom az ő életét. Ezen kívül Oromisnal is meg kéne beszélned a dolgot. – mondta Saphira.

- Igazad van. De akkor, hogyan segítsünk Bromon?

- Fogalmam sincs.

- Talán én tudok segíteni… Saphira, ha elég erős vagy hozzá, akkor vissza tudsz változni sárkánnyá. – szólt közbe Arya.

- De hogyan?

- Mivel több évtizedet voltál itt, és közben nem öregedtél, ahogy Eragon sem, feltehetőleg, nem vagy teljesen ember. Így talán van arra némi esély, hogy az alakformáló varázslatot használd. De ez nagyon veszélyes varázslat. Alig néhány tünde tudja csak megcsinálni. De a te erőd túltesz az övéken… minden esetre nagyon óvatosan kell használni ezt a varázslatot. Inkább a saját erődből használj, mint Eragonéból. Sajnos az ereje igen korlátolt. – mondta a tünde.

- Segíts, Arya, mondd el, hogyan kell használni a varázslatot? – Arya megmondta neki a varázsszavakat, és hogy hogyan kell tökéletesen használni, ezt a mágiát. Saphira megértette, és azonnal neki is látott. Koncentrálni kezdett, felidézte régi alakját. Mikor tisztán látta maga előtt, kimondta a szavakat. A szó megtelt varázzsal, bejárta az egész erdőt. Végigjárta a patakokat és az ősi fákat, végül visszatért és Saphira magába szívta. Pupillája összeszűkült, és a bőre kékülni kezdett. Először csak a szeme körül, aztán a csontjai ropogtak, meghosszabbodtak, egy ideig úgy nézett ki, hogy sikerül, de végül még sem. A kezdeti lendület olyan hamar illant el, amilyen hamar csak jött. Saphira összeesett, és levegő után kapkodott.

- Vizet! – zihálta Eragonnak. Az, odaadta a kulacsát. A lány olyan szomjas volt, hogy egy pillanat alatt kiitta a bőrzacskóból a vizet.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva a Lovasa.

- Igen, csak nincs ehhez a varázslathoz még elég erőm. Nem tudok visszaváltozni. – Saphira búsult, de nem tudott mit kezdeni. Maradt ember. Pár perc múlva az égen hatalmas aranyló foltot fedeztek fel. Saphira és Eragon egyszerre kiáltottak fel.

- Glaedr! – a sárkány dugóhúzó alakban ereszkedett gyorsan. Szárnyai kisebb szélvihart csaptak, végük megállt, még egy darabig bicegett de szerencsésen leérkezett a földre. Hátán Oromis, harci ruhában. Úgy ült sárkányán, mint a királyok. Fenséges látvány volt. Eragon és Saphira tátott szájjal bámulták őket.

- Saphira, te még gyenge vagy az ilyen erős mágiához, inkább elviszünk benneteket. – ajánlotta fel Oromis. – beleegyeztek. Magukhoz vettek ételt és vizet, harci ruhát öltöttek. Eragon könnyű inget húzott, mellkasára pedig gyémántlánc inget, ez megvédte mindentől. Nyíltól, kardtól, mindentől, ami megsebezhette. Lábára pedig vastag bőrnadrágot húzott. Saphira fekete anyagból készült inget viselt, amire zafírkék-köves mellényt húzott, ami ugyanúgy megvédte az ellenségtől, mint Eragont. Nadrág helyett, hosszú szoknyát húzott, mind a két oldalon csípőig érő vágással. A szoknya is ki volt rakva zafírkék kövekkel, pont olyan színe volt, mint szemének. Haját feltűzte, hogy ne lógjon a szemébe. Eragon megfogta a lány kezét, félrehúzta a tömegtől és odahúzódott hozzá.

- Beszélnem kell veled! – mondta.

- Miről? – Saphira türelmetlenkedett, szeretett volna már indulni.

- Mióta ember vagy, teljesen megváltoztak közöttünk a dolgok. Nem tudok elszakadni tőled… Ha bármi is történne veled Gil’eadban, nem élném túl érted?

- Eragon, semmi sem fog történni, mind a ketten visszatérünk Brommal együtt és ugyanúgy élünk mint eddig, edzeni fogunk Oromis-szal és Glaedr-el. Nem történik az égvilágon semmi sem, nem értem hogy miért aggódsz annyira.

- Tudod, nagyon jó barátok vagyunk, de az én részemről a barátságnál többet érzek irántad. – még jobban magához ölelte a lányt és a fülébe suttogta. – Szeretlek. – Saphira szemei kikerekedtek a meglepetéstől, de nem húzódott el tőle, ugyan úgy hozzá simult mint eddig, talán még egy kicsit jobban is.

- Ugye tudod, hogy ebből nem lehetne semmi, Eragon? – a fiú a lány hajába lehelte a választ, aztán gyengéden megfogta Saphira állát és magához húzta. Egy ideig egymás szemébe néztek, aztán az ajkuk egyre közeledett egymáshoz. Eragon behunyta a szemét, Saphira is ugyan így tett… Az ajkuk összeért... éppen hogy súrolták egymást.

- Nagyon szeretlek, és nem tudom mi lenne velem ha elveszítenélek. – a lány szóhoz sem jutott, mikor Eragon belesuttogta a szavakat a szájába.

- Én is szeretlek, de hidd el, hogy nem lesz bajom…- a lányt már zavarta a túlzott összebújás, ezért egy kicsit elzárkózott. – Eragon, tudod hogy semmi nem lehet a kapcsolatunkból? Nem szabad hogy túl erős érzelmek kössenek egymáshoz. Inkább induljunk el! – mondta a lány egy picit félre húzódva a fiútól. Nagyon meglepte az előbbi csók.

   Saphira félresétált, kifújta magát és Glaedr-hez fordult, aki nem nézte jó szemmel, amit az előbb csináltak.

- Készen vagyok. – jelentette ki. Glaedr lefeküdt, hogy könnyebben felülhessenek a hátára. Eragon is felkapaszkodott, közben védővarázslatot küldött Saphirára, önmagára, Oromisra és Glaedr-re, a biztonság kedvéért. Mivel a Zar’roc eltört, így Arya kardjával kellett beérnie. Olyan könnyű volt, hogy nem érezte a derekán. Mindig oda kellett nyúlnia, hogy leellenőrizze. Mindenki a nyereghez kötötte magát, Glaedr kinyújtotta gigantikus szárnyait, és már fent is voltak a levegőben. Mindannyiukat simogatta a hűs őszi szél. Út közben nem álltak meg. Ellesmérától Gil’ead-ig pár óra volt az út sárkányon. Ha lóval mentek volna, akkor több hétbe is beletelt volna. Gil’eaddtól nem messze szállt le Glaedr, nehogy meglássák őket az őrszemek. Akkora vihart kevert szárnyaival, hogy szinte biztos volt, hogy felfedezik őket. Eragon és Saphira elindultak a magas fűben. A lehető legjobban simultak a földhöz. Fél órás kúszás után, eljutottak a kapukig. Hatalmas és masszív kapu állt előttük, a bejárat előtt négy őr figyelt. Semmi sem vonhatta el figyelmüket. Látszódott rajtuk, hogy komolyan gondolják a munkát. Eragon és Saphira a halál hat szavával megölték az őröket. Azok csendesen eldőltek. Nem csaptak zajt. Eragon felvette az egyik őrszem sisakját és a páncélját magára öltötte, hogy ne legyen annyira feltűnő. Mivel Saphirát régen látták Gil’eadban, neki nem kellett eltakarni az arcát. Eragon hátrafogta a kezeit, és elindult befelé a börtönbe. Az őrök megbámulták, de mikor rántott egyet Saphirán, akkor ugyanolyan unott arccal figyeltek máshová.

- Skulblaka’s gwen. – suttogta Eragon. Sajnos ugyanúgy látott, mint eddig.

- Ezt már nem használhatod… talán úgy, hogy ha máshol vagyok, akkor azt látod, amit én. Sajnálom. – suttogta Saphira.

- Nem baj, akkor majd az ösztöneikre hagyatkozunk, és a telepátiára. – mondta a fiú.

~ Brom, hol vagy? – kérdezte Saphira. Mihánt kigondolta a szavakat, hatalmas bődülés hallatszódott távolabbról. Aztán az őrök kezdtek el mocorogni. Mozgósították a tartalékokat, élezték a fegyvereiket.

- Keressétek őket! Itt vannak valahol! – kiáltotta valaki a távolból. A folyosók pillanatok alatt megteltek egyenruhásokkal, akik a megfelelő pillanatra vártak.

- Eragon! – suttogta Saphira. – Érzek valami furcsát! – a fiú közelebb hajolt és a lehető leghalkabban megkérdezte.

- Mit?

- Olyan, mintha itt lenne a közelembe Glaedr. Csak ez most nem Ő, egy másik sárkány. – abban a pillanatban Saphira összeesett és rázkódni kezdett. A folyosó végéről hatalmas dübörgés érkezett, varázsszavak kíséretében. A varázslat elködösítette a helységet. Csak a fülsüketítő dübörgést lehetett hallani. Eragon kétségbeesetten próbált segíteni Saphirán, ám nem tudott hogy. A dübörgés egyre közelebbről hallatszódott, és a köd is kettévált, mikor abbamaradt a dübörgés egy fülsüketítő vonyítás hallatszott. Egy óriási koromfekete sárkány állt előttük. Vicsorgott és morgott, közben az orrából lángcsóvák csaptak ide-oda. Eragon és Saphira elméjében megszólalt egy torz ám igen erős hang.

~ Most megvagytok! – a sárkány még közelebb ment hozzájuk. Eragont elrepítette egyetlen szárnysuhintásával, Saphirát pedig körbe szaglászta, aztán az orra hegyével meglökte. Vicsorgott egyet, és ismét Eragon felé indult meg. A fiú próbálta visszatartani a sárkányt, de tudta, hogy ha ő meghal, akkor vele hal a sárkánya is. A fekete sárkány már éppen nyitotta volna hatalmas száját, hogy tüzet lehelhessen a fiúra, de ekkor megszólalt egy hang, mely végigzengte az egész épületet.

- Shurikan! – mondta. – Hagyd őt békén. Nekünk a sárkányra van szükségünk! – visszhangzott minden. Shurikan összehúzta magát – már amennyire hatalmas méretei megengedték – és visszatért gazdája, Galbatorix mellé. Eragon teste nehezedni kezdett, végül már mozogni sem tudott. Az agya és az elméje leblokkolt, tehetetlenül állt a másik Lovas előtt. Galbatorix végigmérte. Arrogáns arcán kaján vigyor ült. Aztán tovább sétált, mint aki ráér. Shurikan, mikor a közelébe ért, elhúzódott, minél távolabb legyenek. A király elsétált egészen Saphiráig, aki még mindig reszketett és vonaglott. A Galbatorix kinyújtotta a kezét és mormolt egy varázsigét. Eragon moccanni sem bírt, pedig neki ment volna szívesen. Nem tehetett mást, reménykedett, hogy nem öli meg a férfi Saphirát. A varázslat végeztével Saphira eszméletlenül és nyugodtan feküdt. Aztán a király feltartotta a kezét és ezt mondta.

- Ezra’ brissanir skulblaka! – tenyeréből, ahol a gedwey insigna volt, pirosas-fekete láng tört ki, és egyenesen a lányba irányította. Saphirának összehúzódtak az izmai, majd felemelkedett a levegőbe. A király irányította. Keze és lába pikkelyesedni kezdett és körmei pedig karmokká változtak. A nyaka megnyúlt, hosszú haja pedig már nem tüskéket alkottak a torkán, hanem hártyákat. Arca megfeszült, és az is pikkelyesedni kezdett. Közben a király sátánian nevetett, közben Eragonra nézett. A fiú egyrészt örült, hogy visszakapja a sárkányát, másrészt elszomorodott, hogy a kapcsolatukból tényleg nem lehet semmi, ugyanakkor aggódott is sárkánya miatt mert  nem tudta, hogy milyen következményekkel jár ha ismét az eredeti alakjában van. Azt sem tudta, hogy most mi tévő legyen. Közben Saphira egyre jobban kezdte visszanyerni régi alakját. A hártyák végéből tűhegyes tüskék álltak ki, és a farka végén sem tüskék voltak, hanem ollószerű kinövés. Végül a méretét kezdte visszanyerni. De nem akkorát, amekkora volt, hanem régi méretének kétszeresét, háromszorosát. Félelmetes látvány volt nézni, ahogy a sárkány testén a pikkelyek zafírkék színt öltenek. Végül, a nyaka körüli hártyákon kívül, a háta közepétől a farka teljes hosszán át állóhártya nőtt. A varázslat végeztével a király leengedte a sárkányt, aki még mindig eszméletlen volt. Galbatorix jelét sem mutatta a fáradtságnak. Ugyanolyan nyugodt tempóban körbejárta Saphirát, vizsgálta a fogait, felnyitotta a szemhéját és vizsgálta a karmait. Shurikan közelebb húzódott és ismét körbeszaglászta a másik sárkányt. Saphira még az új méretében is eltörpült Shurikan mellett. Eragon tátott szájjal bámulta barátját. Nem látott ilyet, és Brom sem mesélt még ilyenről. Bár azt észre vette, hogy Glaedr hátán is vannak hártyák, de azok már meg voltak tépázva és nem volt színük sem. Saphiráé olyan volt, mint a zselé. Átlátott rajta, és még kecsesebb lett tőle. Galbatorix megfogta sárkánya egyik hatalmas tüskéjét és magához húzta.

- Gondoskodj a vendégünkről. – mondta neki. Shurikan nyelt egyet és kihúzta magát gazdája kezéből.

- Nos, Eragon! Rád már nincs szükségünk, de sajnos nem mehetsz el, mert akkor rám hoznád a tündéket és azt ugye senki, sem szeretné. – Eragon próbált válaszolni neki, de a király nem engedte. Varázslattal blokkolta az elméjét. – Őrség! – kiáltotta.

- Igen, királyom? – sietett az egyik katona.

- Vigyék a Lovast egy cellába, de úgy, hogy ne tudjon elszökni. – Eragon minden erejével azon volt, hogy kapcsolatot teremtsen Oromissal és végre sikerült is.

~ Mester! Segítség! – nyögte, de csak ennyi telt az erejéből. Az őrök már indultak is a fiúval az egyik cellába. Végigmentek a termeken, mikor beomlott a tető. Glaedr esett be, Oromissal a hátán. Oromis kezében az aranypengéjű kardja, Glaedr hatalmasat bődült, majd a szétrohanó katonák felé köpött négy tűzgolyót. Eragon felett megtört a varázslat, éppen hogy pajzsvarázst küldött maga köré.

- Á, szóval megérkezett a segítség is. – mondta Galbatorix szórakozottan. Glaedr, felé is küldött egy méretes tűzgolyót, de a király feltartotta a kezét, és a golyó a terem egyik falának ütközött, hatalmas robbanással.

- Galbatorix… Öröm, hogy látlak… - jegyezte meg Oromis keserűen.

~ Oromis, nézd mit csináltak Saphirával. – mondta Glaedr. Oromis a másik sárkány felé nézett, ám Saphirát eltakarta Shurikan, kinyújtott szárnyakkal. Védte, eszméletlen társát. Vicsorgott, morgott és csattogtatta a fogait.

~ Ah, testvérem, milyen jó látni téged! De Saphira nálunk marad! – zengte Shurikan az egész termen át. Eragon ledöbbent. Galbatorix közben teleportáló varázzsal eltüntette magát, biztos helyre.

~ Az, kizárt! – morogta Glaedr. Shurikan egy lángcsóvát pöfékelt, majd nekiesett testvérének. Glaedr próbált védekezni, de Oromissal a hátán nehéz volt. A tünde sietve leugrott a hátáról, már ezzel a mozdulattal is megerőltette magát. Alig bírt felkelni. Eragon a sárkányok alatt odasietett hozzá, és biztos helyre vigye. Shurikan kiöltötte a nyelvét és fújt egy nagyot Glaedr-re. Az, odakapott hatalmas fejével, de Shurikan kivédte, majd belemart testvére nyakába, súlyos sebet okozva. Glaedr visszahátrált, tüzet lehelt Shurikan-ra. A sárkány még csattogott egy utolsót az agyaraival, aztán visszavonult gazdája hívására. Szökkent egy hatalmasat, és nyitott szárnnyal futni kezdett végig a hosszú folyosókon.

   Glaedr vérző nyakkal próbált állva maradni. Imbolygott. Oromis odasietett hozzá, megvizsgálta a sebét. Túl nagy volt az ő erejének.

- Eragon! Megkérhetlek egy szívességre? – kérdezte.

- Meggyógyítsam Glaedr-t?

- Megkérnélek rá. – Eragon közelebb ment a sárkányhoz és rátette a kezét. Összpontosítani kezdett, már majdnem kimondta a szavakat, mikor a sárkány elhúzódott.

~ Ne rám pocsékold az erődet. Én megmaradok, kaptam már ennél súlyosabb sebet is. – Eragon tekintete a nyakáról a megcsonkolt lábára vándorolt. Igaza volt, de ezt mégsem hagyhatta annyiban. ~ Inkább segíts Saphirának, utána meggyógyítasz. – mondta. A fiú úgy is tett. Odasietett eszméletlen sárkányához.

- Ébredj! – mondta az ősnyelven. Saphira szeme kinyílt, aztán feltápászkodott, kinyújtotta hatalmas szárnyait. Ásított egyet, az ásítás közben a nyakhártyái kinyitódtak, és gallért alkottak a nyaka körül. Félelmetes látvány volt.

~ Eragon! Újra sárkány vagyok! Ez hihetetlen. – ujjongott. Szinte ugrált örömében. Óriási szája vigyorgott.

~ Majd később örülünk együtt, de most segíts meggyógyítani Glaedr-et. – mondta Eragon. Sárkányával közelebb léptek. Eragon elszívott egy kis energiát Saphirától, és már sikerült is meggyógyítani Oromis sárkányát. A fiúban visszhangzott az előbbi gondolat. Testvérem… Glaedr a saját testvérével küzdött meg az imént. Hátborzongató volt. Az idős sárkány füstöt fújt az orrából, felvette Lovasát és se szó se beszéd elindult. Ő is ugyanolyan büszke volt mint Saphira, nem engedte volna, hogy más gyógyítsa be a sebeit. Sárkány és Lovasa hosszasan nézték az arany foltot, mely egyre kisebb lett az égen. Aztán egymásra néztek. Saphira nagyon furcsa volt az új külsejével. Inkább félelmetes volt. A hártyák úgy védték, mint valami páncél.

- Örülök, hogy ismét sárkány vagy. – mondta Eragon negédesen. És megérintette barátja nyakát. Saphira jókedvűen zümmögött. De abba hagyta.

~ Nem örülsz neki, úgy, ahogyan én, igaz? – kérdezte a lány. Eragon nem felelt, nem akart felelni, de mégis kinyögött magából valamit.

- Örülök hogy ismét régi önmagad vagy. – mondta keserűen.

~ Brom… Hol van Brom? – kérdezte Saphira.

- Skulblaka’s gwen. – mondta Eragon, és máris látott mindent, ami a cellák mögött zajlódott. Az egyikben ott volt Brom is. Sietve elindultak, ám kintről, mintha szélvihart hallanának… Shurikan visszatért, de kívül volt a váron, így a plafont szakította be a súlyával, és egyenesen Eragon elé érkezett. Saphira, Lovasa elé szökkent, és vadul vicsorogni kezdett a koromfekete sárkányra. Morgás közben a nyakhártyái kinyitódtak, az összes hártya felállt a testén, rezegtette őket, közben csattogott a fogával. Shurikan nem sokat törődött vele, nem ijedt meg. Tüzet lehelt rá, Saphira pedig pillanatok alatt megfordult és a szárnyát nyitotta ki, hogy védhesse magát és a Lovasát is.

~ Eragon, menj most el! – kiáltotta a sárkány.

~ Nem mehetek el, amíg meg nem találtam Brom-ot. Csalogasd el! – mondta.

~ Megpróbálom. – Saphira visszafordult és villámgyorsan lecsapott fejével, megsebezve Shurikant. Aztán felszökkent az égbe, ahonnan tüzet lehelt ellenfelére. Az fülsüketítő bömbölés közepette a másik sárkány utána szökkent, és a levegőben kergették egymást. Eragon kapkodta magát, hogy megtalálja Brom-ot. Végigjárta az összes folyosót, belesett minden cellába, de az öregembert nem találta meg. Elkésett. Már nem tud ellene mit tenni.

~ Saphira, elkéstünk…

~ Mi? – kérdezte szemrehányóan a sárkány, miközben tűzgömböt köpött Shurikan felé, aki gyors manőverrel kikerülte azt, és gyors ellentámadásba kezdett.

~ Elkéstünk, elvitték a cellából. Nincs eszméleténél, mert nem tudtam vele gondolatba se beszélni. Vonuljunk vissza! – mondta Eragon.

~ Nem lehet! Követni fog Galbatorix Ellesmérába. Le kell gyengítenem Shurinan-t, vagy meg kell ölnöm.

~ De már tudja is, hogy mire készülsz… ő is tud gondolatban olvasni.

~ Nem… megerősödtem, és nem hagyom neki, bár ostromolja az elmémet. – mondta Saphira mikor Shurikan alulról tüzet fújt rá.

~ Jól vagy? – Eragon nem tudott mit csinálni, így segített Saphirának. Mivel a halál egyik szavával sem sikerült megölni a sárkányt, így úgy döntött, hogy Saphira erejét növeli meg. A sárkánya magasra szállt és zuhanó repülésben találta el a fekete sárkány hátát. Megkapaszkodott benne karmaival, és marcangolni kezdte a hátát, közben tüzet is lehelt rá. Shurikan hangosan vinnyogott a fájdalomtól, végül a föld felé vette az útját háttal, hogy Saphira fejjel lefelé legyen. Beledöngölte a földbe. Eragon sárkánya hatalmas roppanással eltörte az egyik bordáját.

~ Hát nem érted, hogy te vagy az egyetlen nőstény a három tojás közül? Csak te tudod megmenteni a fajunkat. – vicsorogta Shurikan a másik sárkány felé.

Most már a földön folytatták a harcot. Saphira gyorsan összeszedte magát, felállt és vicsorogva, nyakhártyáit kieresztve indult el Shurikan felé.

~ Nem érdekel!!! – sziszegte Saphira. A másik sárkány óvatosan hátrált, majd lecsapott és felhasította Saphira oldalát. Erre a kék sárkány is válaszolt, rávetette magát Shurikan-ra, és marcangolni kezdte ismét. A fekete sárkány levetette a hátáról, majd megrázta magát és visszavonult. Repülni is alig tudott. Saphira még egy utolsót bömbölt, hogy még jobban elijessze Shurikan-t, aztán visszasietett Eragonhoz.

- Megsérültél! – kiáltotta a fiú.

~ Ugyan ez semmi. Siessünk vissza Ellesmérába. Brom biztosan él még! Tudom! Érzem! – nyugtatta Eragont a sárkánya.

- Egy baj van.

~ Mi? – kérdezte meglepődve a sárkány.

- Ezzel a visszaváltozással kinőtted a régi nyergedet. – Eragonnak furcsa volt kiejteni ezeket a szavakat, mert pár évtizeden keresztül teljesen embernek tekintette sárkányát, és most ezt mondta neki. Olyan volt, mintha egy állatnak mondta volna. Zavarban volt.

~ Nem baj, ugorj fel, a hártyákba megkapaszkodhatsz. – a Lovas felpattant hátasára, egy nagy elrugaszkodás, és már fent is voltak az égben. Saphira gondolatban értesítette Oromist és Glaedr-et, hogy elindultak vissza. Később ők is csatlakoztak. Az út nem tartott sokáig; átrepültek a Hadarc–sivatag felett, ez egy teljes napot vett igénybe, aztán már egyenesen a tündék városába vezetett az útjuk. Az utazás alatt Oromis és Glaedr nem szóltak egy szót se, komótosan követték Saphirát.

~ Gondoltad volna? – kérdezte Eragon.

~ Hogy testvérek? Nem. De ironikus, hogy Murtagh és te testvérek vagytok, és persze én meg Tüske is. Miért harcolnak a gonosz oldalon?  Hogy bírta őket rávenni Galbatorix?

~ Nem tudom, szépségem. De igen nagy akaraterő kellett ehhez. Bár ha a király meg tudott bűvölni egy sárkányt, akkor még egy nem lehetett akadály.

~ Olyan jó ismét a saját bőrömben lenni. – sóhajtotta Saphira.

~ Én is örülök. – mondta Eragon, és átölelte sárkánya nyakát.

   Ellesmérában, mindenki ünnepelt, mikor meglátták Saphirát. A sárkány ki is húzta magát, nyakát szépen begörbítette, és néha felpattintotta a nyakhártyáit, amiről a nap fénye kékes színt vetett a tündékre. Még Islandzí királynő is megcsodálta Eragon hátasának új külsejét. Mindenki dicsérte és bókolt Saphirának. Mikor végre sikerült elszakadni az ünneplő tömegből, elindultak a szállásukra.

~ Végre itthon. Nem megyünk el repülni? Olyan régen voltunk. – kérdezte Saphira kis idő múlva.

~ Most inkább pihenjünk. Holnap elmehetünk, de ma elég sok minden történt.

~ Akkor csak menjünk el sétálni, kiszellőztetjük a fejünket. – mondta a sárkány.

~ Jól van, menjünk el sétálni. – Eragon magára kapott egy könnyedebb ruhát a kardját a szálláson hagyta, csak az íját vitte. Sárkányán még mindig ott voltak a ruhája cafatjai. A fiú odalépett hozzá és leszaggatta őket róla.  Saphira annyira örült, hogy ugrált a szobában, amitől az egész hely megremegett. Aztán kirepült a hatalmas ablakon. Eragon lassú léptekkel, nyugodtan lesétált a falakból, és megállt. Tűnődni kezdett azon, amit ma átélt. ~ Hol van Brom? Glaedr és Shurikan testvérek… És hogyan alakulhatott át Saphira? – a fejében tolongtak a kérdések. Aztán elhatározta magát, és elindult a fehér márvány sziklák felé, ahol Glaedr és Oromis laktak. Út közben Arya csatlakozott a Lovashoz.

- Öröm téged újra látni. – üdvözölte Arya.

- Öröm újra köztetek lenni. – viszonozta Eragon.

- Hol van Brom?

- Nem tudjuk. Folyamatosan próbálok vele telepatikus kapcsolatba lépni, de sosem sikerül.

- Idézd meg! – mondta Arya. Közben a fák suttogását hallgatta, és a szél játékát figyelte, ahogy a leveleket fújdogálja. Eragon ledöbbent, hogy eddig nem jutott az eszébe az idézés. Hiszen így látta meg először Arya-t is. A Lovas megállt, nem törődve azzal, hogy a tünde tovább sétál. Leült az egyik ősi fa tövébe, és gondolkodni kezdett, hogy ide hívja-e sárkányát, vagy nem lesz annyi erőre szüksége.

~ Saphira hol vagy? – kérdezte Eragon. A sárkány küldött egy képet a közeli tóról.

~ Elindulok hozzád. – nyugtázta a fiú. Még egy ideig üldögélt, próbálta összeszedni a gondolatait, és már belekezdett a varázslatba. Megidézte elméjében a férfi teljes alakját, mindent a legnagyobb pontossággal, nehogy elrontsa az idézést. Felkelt, és elindult a tó felé, megtartva elméjében ugyanazt a képet, Bromról, amit először látott róla. Borostás, mégis jókötésű, középkorú férfi, éjfekete lovon, régi Lovas páncéljában. Nem törhette meg semmi a koncentrációját. Elért a tóhoz. Saphira éppen akkor kapta fel a fejét a vízből pár hallal a szájában. A fején lévő hártyák a víztől rásimultak a pikkelyeire, így teljesen olyan volt, mint még mielőtt átváltozott volna. Kilépett a vízből és Lovasa felé vette az útját. Közben meg