A sötét éjszakában, farkasüvöltés hallatszott. Ahogy az elsőnek vége szakadt, követte a többi a messzeségből. Már jönnek a többiek is… aztán megmozdultak a bokrok, kilépet közülük a falkavezér. Egy gyönyörű farkas, nagyobb, mint az átlag, akkora, mint egy póni. Vérfarkas volt. A Christopher névre hallgatott. Ő volt minden vérfarkas közül a legbátrabb, legerősebb és leghatalmasabb. Ő volt az a farkas, aki szembeszállt a vámpírokkal, és felszabadította népét. Ez több mint százötven éve volt már. Még mindig fiatal, és erősebb volt a többieknél. Mindig büszkén, magabiztosan járt. Bundáján a múlt sebei látszottak meg.
   A farkas, kiállt a tisztásra, ahol a gyűlés szokott lenni. Még nem volt ott senki, de már közeledtek. Christopher üvöltött még egyet, a többiek visszhangként követték példáját, egyre közelebbről. Az üvöltések, figyelmeztetésként söpörtek végig az erdőn. Minden vadnak szólt. Senki sem volt biztonságban. Mindenkire vadászhattak. Ezt általában minden falkatag megtehette, de csak az erdőben. A falkavezér ezt kötötte ki. Az erdőn kívül tilos a vadászat. Sok farkasnak nem tetszett ez a kikötés, ők ki is mutatták nem tetszésüket. Mindet megölte Christopher. Ezen a szabályon nem változtatott sem ő, sem az, aki szembeszállt vele.
   Amíg a farkas várt a többiekre, lekuporodott az egyik fa tövébe. Ezüst-szürke bundáján megcsillant a hold fénye. Tengerkék szemében pedig idegesség, és nyugtalanság tükröződött. Megöltek egy embert. Egy nőt. Valamelyik falkatag volt az. A vezér nagyon nyugtalan volt, hisz lehet, hogy a barátnőjét vadászták le. Végre megérkeztek a többiek is. A holdat, sötét felhők takarták el. Christopher, és még néhány falkatag gyorsan visszaváltozott emberré, amíg még megtehették, mielőtt újra rájuk nehezedik a hold varázsereje. Csontok ropogása, és törése hallatszott az éjszakában. Végigjárták az erdő minden zugát, és minden állat fülébe eljutott. Hallani lehetett a fájdalomnyögéseket, míg végül abba nem maradtak, és csak hat ember állt a tisztáson. Mindannyian meztelenül, de ez cseppet sem zavarta őket. Néhány csontropogás után, végre megmozdult Christopher és odalépett a hozzá legközelebb álló férfihoz. A férfi megremegett a vezér vibráló erejétől, de kiállta a próbát. Egymás szemébe néztek, hosszan, végül a gyengébb nézett el először. Nem akarta kihívni a falkavezért. Aztán Christopher a többiekkel is megtette ugyanezt. Senki sem merte kihívni őt.

- Melyikőtök vadászott emberre?- kérdezte tőlük, ellépve a legutolsó embertől is. Mindenki a földet bámulta. Senki sem mert a vezér szemébe nézni. Aztán egy halk morgást hallott, az egyik farkastól. Alig lehetett kivenni mit mond, de végül a mély tónusból Christopher rájött. Ő ölte le azt az embert. Felé fordult, és belemarkolt a bundájába, úgy emelte fel. Erős markából senki sem menekülhetett. Mélyen a szemébe nézett, de az nem nézett félre. Állta a tekintetét. Aztán a vezér kieresztette az erejét. Még ettől sem nézett félre. Christhoperben fellobbant a harag. Látni lehetett a szemében. Tengerkéken világító szemek, egyszerre csak Méregzölddé váltak.
- Ezt vegyem kihívásnak?- és még jobban megszorította a farkas bőrét. Az, elnézett végre. Érezte, hogy nem fognak neki kegyelmezni. Meg aztán a falkavezér, egy ütéssel megölte volna. Mély morgást hallatott, amiből az ember csak annyit vett ki, hogy nem.
- Szóval te ölted meg azt az ember… mégis, hogy gondoltad, hogy emberre vadászol? Én is tiltom, és a törvény is. Ezt nem úszhatod meg…- a farkas bőréből patakzott a vér. Végül a vezér elengedte. Neki vágta egy hatalmas fához, amitől a törvényszegő halk puffanással landolt a fa tövében. Nem mozdult többé. A többi negyven falkatag, egyszerre húzódott hátra. Aztán az orrukban érezték a friss hús és vér szagát. Senki sem bírt magával. Mindenki egyre idegesebb és nyugtalanabb lett. Mindenki kívánta a vért. Még az a hat farkas is, akik emberré változtak ebben a rövid és kritikus pillanatban. Elkezdtek izzadni, végül engedtek a kísértésnek és visszaváltoztak. A felhők is kezdtek eloszlani a hold elől. Már körvonalazni látszódott. Egyre nagyobb lett a feszültség a falkatagok között. Nem bírták ki a friss vér szagát. Senkinek sem volt akkora önkontrollja, mint Christophernek. Aztán végül az egyik „szabad préda” odasompolygott a halotthoz, mindenki kedvet kapott az evéshez. Mindenki egyszerre vetődött a pórul járt törvényszegőre. Megkezdték az evést. A falkavezér még idegesebb lett.
- Abba hagyni, szánalmas férgek! Nem ehettek előttem! Én vagyok az első!- már Christopher is alig bírta tűrtőztetni magában a vadállatot… ő is elkezdett izzadni, pedig nem akart. Ellenállni akart a kísértésnek, de alig ment. Akarata ellenére elkezdtek pattogni, ropogni a csontjai. Ellenállni akart neki, de nem sikerült. Most már az ő orrába is eljutott a vér édes, fémes illata. Átváltozott ő is. De szerencsére sikerült annyira megfékezni a vadat, hogy még két lábon állt. Igaz, hogy a teste már farkas volt, de a hangja még emberi. Felkiáltott a fájdalomtól. A kiáltás, üvöltéssé változott, amit a többi farkas is megismételt, végül a vezér is átváltozott teljesen. A többi falkatag, most már ellépett a félig lerágott csontoktól és utat engedett Christophernek. Ő is nekilátott az evésnek. Élvezte… a hús még meleg volt, a vére már csak langyos, de ez is tökéletesen jó volt. Aztán léptek zaja csapta meg a fülét, ami gyorsan el is szaladt a helyről. Egy őz. Tökéletes préda. Christopher otthagyta a tetemet a többi farkasnak, akik azonnal táplálkozni kezdtek belőle másodszorra is. Lassú, lomha léptekkel lépkedett a vad felé, aki iszkolni próbált volna el, de minduntalan megbotlott egy kiálló gyökérbe, vagy bokorba. A farkas már egyedül folytatta az üldözést. A többiek zaja már csak halk morajnak hallatszott. Csak az őzre koncentrált. Ki akarta élvezni ezt a helyzetet. A farkas ügetni kezdett, de ügyesen kikerülte az akadályokat, ezt a vad is meghallotta, és sietősebbre fogta, egyébként is gyors tempóját. Christopher még jobban élvezte… macska-egér játék. Ez volt a kedvence. Most nem hallott semmi mocorgást a sötét erdőből. Megállt az őz. Így is izgalmas volt. Most már csak a szívdobogására koncentrált. Egyre hangosabb, és egyre gyorsabb lett, ahogy közeledett feléje. A vad félt. A farkas ezt jól tudta. Előnye volt vele szemben. Hagyta, hogy elfusson az erdő mélyére, de oda is követte. Szeretett eljátszadozni az étellel mi előtt hozzákezd. Nyögés hallatszott az erdő mélye felől… Christopher most jött rá, hogy még sem őzre vadászik, hanem valami más vadra. Nem tudta, hogy mire, vagy csak nem érdekelte. Inkább az utóbbi. Az üldözött felkapaszkodott egy fára. Egy kis nehézség, gondolta a farkas, de így legalább izgalmasabb… csontropogás hallatszódott. A farkas póni méretűvé változott, így könnyedén felmászhatott a fára is.
   A hold ismét a felhők mögé került, de most látni lehetett a körvonalát is. Christopher visszaváltozott félfarkas, - ember alakba. Igaz még mindig farkasra hasonlított, mint emberre, de legalább emberi hangja volt. Két lábon járó farkas. A legfélelmetesebb dolog. Még mindig ropogtak a csontjai, az áldozat pedig halk nyögéssel válaszolt rá. Ember volt, de Christophert ez most már nem érdekelte. Könnyedén felmászott a fára, ahol az áldozat összekuporodva várta végzetét. A vad egy nő lett végül. Az arcát nem lehetett látni, mert nem esett rá a hold fénye, de már ez sem tudta izgatni a vezért. Karmait nekifeszítette a fa törzsének. Végül arra az ágra ugrott fel, amelyen a nő kuporgott. Azt gondolta,a préda, hogy itt talán nem veszi majd észre. Naiv. A farkas guggolt az ágon, hogy le ne törjön alatta. A nő egyre messzebb kúszott az ágon, és a vérfarkas követte. Mindig annyit csusszant arrébb, amennyit a lány is. Aztán a lány már nem mert tovább csúszni, de Christopher még mindig egyre közelebb kúszott hozzá. A felhők mögül a hold megint szikrázni kezdett és varázsereje a farkasra hullt. A nő megingott az ágon, és egy pillanatra az arcára esett a hold ezüstös fénye. A farkas hátrahőkölt… a barátnője volt az.
- Mit keresel te itt? - kérdezte a lánytól a farkas, utolsó percei előtt, míg el nem veszíti emberi belsőjét.
- Ki vagy te?- felelte a kérdésre a nő. – Könyörgök, ne bánts… csak kijöttem sétálni- válaszolta remegő hangon. Christopher megremegett, annyi varázslat hullt rá, a holdnak köszönhetően. Nem tudta megtartani többé személyiségét. Mondani akarta barátnőjének, hogy maradjon nyugodt, és hogy próbálja meg lelassítani a szívét, de nem sikerült neki. Feladta a személyiségét a holdnak.
- Christopher te vagy az?- kérdezte a nő elcsukló hangon. A farkas már csak morogni tudott. Rávicsorgott a nőre, és közelebb csusszant hozzá. A nő pedig távolabb akart, de letört alatta az ág. A föld előtt két méterrel elkapta a farkas a ruháját. Még mindig küzdött magával és a holddal. A hold állt nyerésre.
- Menj innen! Tűnj el! Ne nézz vissza, és ne fuss, próbáld meg lelassítani a…- nem tudta befejezni a mondatot, mert a hold közbevágott. A beszéd már csak morgás volt, és a farkas elengedte a nőt, aki nagy nyekkenéssel huppant a földre. Leugrott melléje és vicsorogva mondani próbált neki valamit, de már a hangszálai is átváltoztak. És egyre közelebb csusszant és közelebb, míg végül elkapta a nőt. Nyakon harapta. Abban a pillanatban meghalt. Csak egy fájdalmas búcsúsikolyt hallatott a farkasnak. A vezér pedig ügyet sem vetett rá. Csak a friss vér érdekelte és a nő húsa. Mikor épp, hogy elkezdte volna enni a holttestet, megint felhő takarta el a holdat. Azonnal magához tért, de csak azt vette észre, hogy már belekezdett a barátnője nyakába. Mindent lerágott róla, csak a gerinc csigolyái tartották össze a fejét a testéhez. Christopher visszaváltozott teljesen, emberi alakba. A nő üveges tekintettel meredt rá. Most fogta fel mit is tett… megölte a saját barátnőjét, pedig pont telihold után akarta megkérni a kezét. Ezért volt olyan szigorú a törvény, hogy senki le ne vadássza a barátnőjét… és most, lám saját maga szegte meg a saját törvényét. Christopher összetört a fájdalomtól. Mielőtt a hold újra visszaváltoztatja őt farkassá, üvöltött egyet, ami már vonyítás lett a fájdalomtól. A felhők elvonultak a hold elől, és a „vezér” lassan, fájdalmasan visszaváltozott farkassá. Elködösült az agya, és folytatta tovább a „zsákmány” elfogyasztását. Mikor befejezte, vonyított egy utolsót, barátnője emlékére… a távolból a többiek visszhangozták a vonyítást… Bukott Hős